Gyümölcsös rizsfelfújt
Látogatók száma: 241
Már sokféleképpen készítettünk rizsfelfújtat. Most szórjuk meg apróra vágott gyümölccsel. A legvégén pedig egy csepp lekvárral. A legjobb a házi készítésű.
Gyümölcsből: kajszibarack és apró körte, vagy bármi, amit kapunk. Befőttből is remek, vagy fagyasztottból. Egy egyszerűen elkészíthető desszert. Ha felszeleteljük remek vendégváró lehet.
Hozzávalók:
pár darab kajszibarack, apró körte,
kevés piros lekvár,
25dkg rizs,
4 tojás,
20dkg cukor,
3-4ek liszt,
- ezek mennyiségét igény szerint variálhatjuk.
Tepsi kikenéséhez olaj vagy zsír és zsemlemorzsa.
Én negyed zacskó kilós rizst főztem ki és 4 tojást használtam. Cukrot ízlés szerint.
A gyümölcsöket megmossuk, A körték magházát eltávolítjuk, a barackokat kimagozzuk majd apró darabokra vágjuk.
A tojások fehérjét különválasztjuk a sárgájától, majd a fehérjékből kemény habot verünk gépi habverővel, az ügyesebbek kézivel is megtehetik, de nekem az túl sokáig tart :)
A tojássárgákhoz hozzáadjuk a cukrot ízlés szerint, vaníliás cukrot, 3-4 evőkanál lisztet. Kb negyed kg-os rizsből készülthöz 4-6 tojást adok, kb 20dkg cukrot, de közben kóstoljátok meg, nehogy túl édes legyen vagy pont ellenkezőleg.
A kifőtt és lehűlt rizshez adjuk először a sárga krémet, majd óvatosan fakanállal hozzákeverjük a kemény tojáshabot.
Ezt a rizs-masszát egy kiolajozott, zsemlemorzsázott tepsibe öntjük és...
...rátesszük a felaprított gyümölcsöket.
Nem tudtam megállni, hogy egy kis lekvárt ne tegyek a tetejére a mama őszibaracklekvárjából és az én málnalekváromból.
Hát csak a színe kedvéért! :)
Próbáljátok ki!
Jó sütést!
A cikket írta: Virág
Hozzászólások
időrendi sorrend
Nagyon helyes! :D
:-))
A nagy élvezetek mellett arra is figyelek ám:-)):D
Nem lesz gond, csak ne felejtsd el a hasizmozást sem! :)
A nagy élvezetek mellett arra is figyelek ám:-)):D
Szia Virág!
Nagy édességfüggő vagyok:/ Csökkenteni akartam az adagot. ...de úgy tűnik, hogy ez még várat magára, ha mindig meglátok valami finomat...:-)) Tetszik ez a recept is!
Nagy édességfüggő vagyok:/ Csökkenteni akartam az adagot. ...de úgy tűnik, hogy ez még várat magára, ha mindig meglátok valami finomat...:-)) Tetszik ez a recept is!
Kedves Virág!
Ez nem csak ízbomba, hanem egy vizuális simogatás ilyen téli időben. Gyümölcs és édesség. Finom! Köszönjük!
Pussz, Tündér
Ez nem csak ízbomba, hanem egy vizuális simogatás ilyen téli időben. Gyümölcs és édesség. Finom! Köszönjük!
Pussz, Tündér
Éhes vagyok!!!!!!
)*
G
)*
G
Ha közelebb lennél, minden nap ott ülnék nálad. Mondjuk, akkor már száz kiló fölött lennék, de ilyen finomságokat ehetnék mindig:)
Jó recept, ez az édesszájú brigád már a nyálát csorgatja...úgy látom, megvan a következő feladat.
:)
Jó recept, ez az édesszájú brigád már a nyálát csorgatja...úgy látom, megvan a következő feladat.
:)