Hogyan mentsük meg gyermekeinket?
Látogatók száma: 64
Tényleg, hogyan???
A minap véletlen fültanúja voltam két anyuka beszélgetésének. Az egyik azért volt mélységesen felhéborodva, hogy lánya szemtanúja volt egy öngyilkosságnak. Az utcán sétálva, egy furcsa zajra, csapódásra lett figyelmes, s óhatatlanul a hang irányába tekintett.
Egy ember teste feküdt a földön. Szétroncsolódva. Egyszerűen hazafutott, órákig beszélni sem tudott, mondta az édesanya. Már-már azt hitte, hogy megtámadták a lányát. Úgy estefelé tudta csak elmondani, mi is történt.
Ezután a másik anyuka emlékezett vissza, hogy a minap vonatát várta, s már fel sem tűnt, hogy késett. Azonban a mostani késés egy öngyilkos miatt következett be. Ezért sem értette, miért várják a vonatot a mentősök. Kiderült. Az egyik utas véletlenül észrevette, megpillantotta a kettévágott test egyik részét a sínek mellett heverni.
Megborzongtam.
Bármelyikünk szemtanúja lehet egy-egy ilyen tragédiának, de hogyan mentsük meg nemcsak gyermekeinket, hanem önmagunkat is, hogy ne kelljen átélni sohasem. Fel nem foghatom, ha már valaki véget akar vetni életének, azt ne mások "rovására" tegye"! Ehhez igen is, jogunk van!
Mikor tisztáztam magamban ezeket a gondolatokat, érkezett meg a lányom. Feldúlt volt.
- Képzeld el, anya, hogy valami szörnyű dolog történt a szolnoki buszpályaudvaron. Rengeteg rendőr is helyszínelt. Az épület tetejéről leugrott valaki.
Az esti hírek megerősítették lányom feldultságának okát.
A cikket írta: kiki64
Hozzászólások
időrendi sorrend
Válasz erre: Black Ice
Szia Kiki!
Erre nem lehet felkészülni sem gyereknek sem felnőttnek.
A lényeg szerintem kibeszélni a történteket mindenféleképpen.
A sors fintora által többször láttam a halált munka közben.
Tiniként láttam, vonat, nagy tömeg, idős bácsi beszédült a érkező vonat elé, nem öngyilok szándékkal. A repülő kalapját a mai napig fel tudom idézni.
A többi ilyen eseményt nem is írom...
Lényeg én voltam odaát nem önszándékból én sem...
Egy biztos hatást gyakorol az ember lelkére és ha ez bezáródik belsőfal által az gyengíti a egyensúlyt a személyiségben. Ha túllépési forma érvényesül erősebbé tesz... Legalábbis sajátlagosban a rossz élmény energiáját is hasznosan próbálom használni.
A halál is az élet része... Csak a halált annyira nem ismerjük, az életet meg annyira nem tiszteljük. Kivételek pedig a példát erősítik.
Pux. Üdv. Lacó
kemény, legalább is az átéltek
:)
Válasz erre: Pinokkió
Úúú, én a TV-ben sem nézek horrort, egyszerűen ki nem állhatom. De még a vészhelyzet szerű sorozatokat is csak óvatosan nézem. Voltam katona, kemény vagyok ha kell, de ha nem muszáj, akkor kerülöm ezeket a szitukat. Sajnos nem mindig tehetjük meg, hogy megválasszuk a körülöttünk zajló események folyását :-(((
Pinokkió
:)
Erre nem lehet felkészülni sem gyereknek sem felnőttnek.
A lényeg szerintem kibeszélni a történteket mindenféleképpen.
A sors fintora által többször láttam a halált munka közben.
Tiniként láttam, vonat, nagy tömeg, idős bácsi beszédült a érkező vonat elé, nem öngyilok szándékkal. A repülő kalapját a mai napig fel tudom idézni.
A többi ilyen eseményt nem is írom...
Lényeg én voltam odaát nem önszándékból én sem...
Egy biztos hatást gyakorol az ember lelkére és ha ez bezáródik belsőfal által az gyengíti a egyensúlyt a személyiségben. Ha túllépési forma érvényesül erősebbé tesz... Legalábbis sajátlagosban a rossz élmény energiáját is hasznosan próbálom használni.
A halál is az élet része... Csak a halált annyira nem ismerjük, az életet meg annyira nem tiszteljük. Kivételek pedig a példát erősítik.
Pux. Üdv. Lacó
Pinokkió
:)
Felnőtt koromban láttam még dolgokat. Ha az embert sokk éri, nem biztos, hogy ki tudja törölni az emlékeiből.
Szerintem csak egy módon lehetne megvédeni gyermekeinket: HA MINDENKI VIGYÁZNA A MÁSIKRA. De ez lehetetlen. Lehetetlen???
Pussz. Éva
Válasz erre: Divi Éva
Sajnos hiába szeretnénk gyerekeinket, vagy magunkat megóvni ilyen szörnyű látványtól, ha valaki úgy dönt eldobja az életét, akkor mi csak tétlen szemlélői lehetünk az esetnek. A családja, vagy közvetlen hozzátartozói azok, akik észlelhetik a gondot, és nekik kellene rá vigyázni, vagy figyelni, de ma már sokan úgy vannak vele, az Ő baja oldja meg. Pedig egymásra jobban kellene figyelni, mert vannak jelek, az ember bezárkózik, nem beszél, vagy csak nagyon keveset, a legszükségesebbet, és befelel forduló lesz és szótlan. Vagy elhatárolódik nagyon a gondjaiba, azt a környezetének észlelnie kellene. Bár a legtöbbször csak akkor kapnak észbe, mikor már késő és megtörtént a tragédia. Jogunk lenne eldönteni, hogy akarjuk-e ezt látni avagy sem, de ha a másik dönt, mi szenvedünk, mert a dolog a lelkünkbe bekerülve szinte felfoghatatlan. Szakember kell olykor a feldolgozásához.
Nagyon sajnálom, hogy látnia kellett. Üdv Éva.
teljes mértékben egyetértek Veled, az érveiddel.
köszönöm, kedves Éva.
:)
Nagyon sajnálom, hogy látnia kellett. Üdv Éva.