Álmodik a nyomor...

Látogatók száma: 53

Mi van? Lerázni képtelen? Nyomul, ha kell, ha nem? Én réges-rég odébb álltam volna, de te úgy tapadtál rám, le sem rázhattalak volna, ha akartam volna, ha nem...

De most itt a vége,
lefejezlek végre!
Odébb állok,
Nem vagy a kedvemre!
Mit nyomulsz?
Hiszen porcikám se kíván,
Rég elvesztettelek már!
Ha emlékeimből kitörölhetnélek,
ha előbb tudom,
meg sem ismernélek!
De ott van,
könyörtelen egymagában, némán,
És én érzem,
hangtalan kiáltásában,
Segítsek rajta, mert bajban van.
És akkor mi van?!
Én értem, tudom, érzem,
De ő nem érti, hogy én is bajban vagyok,
a gondból kilábalni egyedül én sem tudok?
Ki, vagy mi adhat reményt, elegendő tudást,
józan paraszti észt,
ha már semmi sem az, mi jó volt,
mit egyszer te vagy én megélt?
Hát én is valahol itt kezdeném,
bár ez nem segít annak ki most bajban van,
de míg én érzek, és élek,
tudhatná, mellette vagyok.
Ha ez kicsit is segít,
én ott leszek vele,
Nyomorában is mellette!
De ahhoz az kell,
hogy azt a nyomorult telefont végre felvegye!