Társas magány

Látogatók száma: 11

Nem tudtam, milyen az igaz szerelem,
Míg téged egy nap el nem veszítettelek.
Azóta bánom én minden egyes szavam,
Amit akkor haragomban neked mondtam.

Dühös voltam nagyon, s nem gondolkodtam,
De el kellett mondanom a fájdalmamat.
Tovább tartani magamban nem tudtam,
Mert a reakciódban nagyot csalódtam.

Egy világ dőlt össze akkor és ott bennem,
Addig azt hittem, minden hibámmal szeretsz.
Mert a történteket én sem úgy akartam,
De ezen változtatni már nincs hatalmam.

Mielőtt lelkileg összetörtem volna,
A sors játszott velünk és magát meggondolta:
El is vette, amit még oda sem adott,
És én megkaptam a következő pofont.

Azóta élek így, egyedül, magányban,
Párkapcsolatban, és mégis társra vágyva.
Mert már nem érzem azt, mit valaha régen,
Hogy bármit megtettem volna neked, érted.

Most már tényleg csak abban reménykedhetem,
Hogy visszataláljon hozzánk a szerelem,
Megbocsájtsam én is minden egyes szavad,
Melyek szívemben hatalmas sebet hagytak.