Űrhajós pillangók
Látogatók száma: 249
A kapszula 6x10 a 2543-dikon e-fényéve átlépte a fénysebességet. Már csak hangtalanul és fénytelenül suhant, minden Isteni sebességet átlépve - gyorsabban, mint a gondolat -.
- Szeretném hallani a hangod! - szólalt meg a lila szárnyú, sárga-kék pöttyös pillangó. De a hang már rég tovaszállt, mire egyet csapott volna szárnyával. Fejében formálódott egy gondolat. - Nem vagyok egyedül! Sejtette, hogy nincs egyedül, hogy valakinek beszél, hogy van valamiért, hogy valamiért léteznie kell. De az elszálló szavaira nem jött válasz. Soha. Hallatlan-láthatatlanul létezett.
A másik pillangó sötétzöldbe öltözött. Csodálatos szép zöldbe. Kék kis csillagok díszítették szárnyait vékony arany csíkokkal körbe-körbe. Ma is szerette volna megmutatni ünnepi ruháját valakinek, de hiába, nem tudta. A szárnyak színei szárnybaholtan szálltak. A színek lassabbak voltak, mint a sebesség, amivel száguldtak végtelenteremtőjük felé.
Egy ötszáz köbméternyi kis kapszula. Ebbe lőtték ki őket. Valamikor a teremtés után, olyan harminchárommilliárd e-fényév* elteltével.
Az emberek megfejtették a titkot...
Isten után küldték hírvivőiket.
Kiszámolták, a fénysebesség átlépése után 6x10 a 2543-adikon e-fényév múlva érheti utol Őt az űrhajó.
A kapszula elkezdett fékezni. Mintha valami az útjába került volna. Valami nagyon sűrű, valami nagyon nem olyan, mint az eddigi sok trilliárd e-fényév alatt. Mióta kikerültek az univerzumból, csak akadálytalanul siklottak az idővel. De most nem. Valami lassítani kezdte őket.
A pillangók gyomrában egy addig nem ismert érzés kavargott. Émelyegtek, forgott velük a világuk - mind az ötszáz köbméter -, repülésük bizonytalanná vált. Mindketten leszálltak egy-egy kiálló fémcsonkra. Néhány óra pihenés után, szagokat kezdtek el érezni. Furcsa volt a változás. Isteni volt az érzés.
- Friss zöld fű, a folyók illata - gondolták, majdcsak egy pillanatban.
Pár nap elteltével hangokat kezdtek hallani. Előbb halk, majd egyre erősebb össze-vissza zúgás őrjítette őket. A csendhez szokott füleik, szinte elviselhetetlen rezgéseket továbbítottak szürkeállományuknak feldolgozásra. És akkor, egyszer csak meghallották a zajok mögött a zenét.
- Boleró! - sóhajtottak fel szinte egyszerre a gyönyörűségtől.
Olyan egy hónap telhetett el, amikor fényeket kezdtek el látni. Előbb parányi homályos csillogást, majd egyre növekvő-, szúró-, vékony fénynyalábokat. És egyszer csak kitárult előttük a világ. Az agyuk feldolgozta a szemeik által közvetített összevisszaságot.
- Színek! - súgták maguknak boldog remegésben.
A zöld pillangó szárnyaira pillantott. Hirtelen látta, ami már csak emlékeiben élt. Amire úgy gondolt, mint valami álomra. Saját gyönyörűségétől sírva fakadt. Amikor kitörölte szeméből a könnycseppeket, körbetekintett.
- Hol lehetek? Megérkeztem talán? - kérdezte magától.
A szomszéd fémcsonkon egy másik pillangót pillantott meg. Csodás szép lila szárnyak, sárga-kék pöttyekkel.
Emlékek tódultak a fejébe. Sorba, sorba...
Szerelmem...
Pillangók ezrei röpültek szanaszét! Kékek, zöldek, lilák, sárgák... a szivárvány minden színében.
Isten nem menekült előlük tovább.
- Új világot teremtek - szólalt meg atyai hangján -, bűntelen, békés világot!
.
Ajánlom szeretettel,
lányom 17. születésnapjára,
Nórinak
* e-fényév: az űrhajó 0-ról fénysebességre (300.000km/sec) való gyorsulása 1G-vel (egy pillangó által elviselhető gyorsulás, ~10m/sec2) = ~ 347 földi nap
A cikket írta: Pinokkió
Hozzászólások
időrendi sorrend
Válasz erre: Florance
Kedves Pinokkió!
Gyermekeink élete a mi életünk folytatása, bennük élünk tovább. Gyönyörűen emlékeztél meg Nóri lányod születésnapjáról, melyhez én is nagyon sok örömet és boldogságot kívánok sok szeretettel!
Florance
Nagyon köszönöm értő olvasásod:-)
Üdv,
Pinokkió
Válasz erre: G
"Isteni sebesség nincs", ilyet csak egy istennő mondhat!
alázattal,
g
Köszönöm hsz-ed! Igen, el kell tudni vonatkoztatni az írás értelmezéséhez.
Üdv,
Pinokkió
Válasz erre: G
"Isteni sebesség nincs", ilyet csak egy istennő mondhat!
alázattal,
g
Zs.
Gyermekeink élete a mi életünk folytatása, bennük élünk tovább. Gyönyörűen emlékeztél meg Nóri lányod születésnapjáról, melyhez én is nagyon sok örömet és boldogságot kívánok sok szeretettel!
Florance
Válasz erre: Je t'aime
Drága Barátom, Pinokkió!
Jobb szeretem a tényleges írásokat, vagy az egyszerű üzeneteket, mint a túlcsavart tanmeséket. Az érzések itt egyértelműen átjönnek, ez jó az írásban, a technikai csavarok és a töltelék rész viszont apróra forgácsolja.
A tudományos részeknek érdemes utána nézni, hogy arról az oldalról ne legyen képzavar.
Isteni sebesség nincs. Állandó jelenlét van, mindenben és mindenhol, mindig. Isten után nem lehet küldeni semmit. :) A tudta nélkül nem létezhet semmi, senki. Ő viszont bármire képes hatni, és belenyúlni – általunk.
A pillangók leírása szép, emberi, finoman érzékeny.
Összességében tetszik, amit írtál, ötletes. Ez a legfontosabb.
A többi a rabbijaid gondja. :)
Gratulálok a szülinaposnak. :)
Puszil Zsötem

*A tudományos részek abszolút magyarázva! Olvass vissza!

Válasz erre:
Kedves Pinokkió!
A hsz-em cikkre sikeredett.
Szeretettel az ünnepelteknek.
Tamás
Pinokkió
A hsz-em cikkre sikeredett.
Szeretettel az ünnepelteknek.
Tamás
Válasz erre: Gaya
Szia Pinokkió!
Egy naplóbejegyzésemben, már utaltam arra, hogy miért is szeretek itt olvasgatni.
Többek között a ritka gyöngyszemekért. – s Ez itt Az.
A tudományos hozzászólást mellőzném, azt már megtették az előttem szóló okosabbak.
Amit mégis hozzátennék, Edwin A. Abbott könyvéből egy idézet :
„Gömb : És merre van az a Négy Dimenzió országa?
Négyzet : Én nem tudom: a tanárom azonban kétségtelenül tudja.
Gömb : Nem hiszem. Nincs ilyen ország. Az egész ötlet teljességgel elképzelhetetlen.
Négyzet : Számomra, Uram, egyáltalán nem elképzelhetetlen, és persze még kevésbé elképzelhetetlen a Mesterem számára. Nem, én nem vagyok elkeseredve attól, különösen itt a Három Dimenzió tartományában, hogy lordságod képes láthatóvá tenni számomra a Negyedik Dimenziót; ahogy az a Két Dimenzió országában is történt, hogy tanítóm mesterségbeli tudásával, bár nem láttam azt, örömest nyitotta rá vak szolgája szemét a Harmadik Dimenzió láthatatlan jelenlétére.”
Köszönöm hogy olvashattam, s köszöntöm a Pillangóidat az Új Világban.
Nóri lányodnak így ismeretlenül Boldog Születésnapot – s kívánom Neki ,hogy mindig érezze a Pillangóit, s ha bárki is megkérdőjelezné a szivárványszínbe öltözött Pillangók létezésének létjogosultságát,határozottan mondjon nemet, mert aki tagadja a Pillangókat az nem tud merészet álmodni, márpedig a merész álmok szőtteséből szövődik az élet, s a még megálmodásra váró merész álmokból születik az Új Világ.
Üdv,
Gaya
Igen, ha valaki ezt megérthette, akkor az te vagy (kezdtem kicsit Gayás lenni az írásomban)! Ezt én tudtam. Itt kicsit el kell tudni szakadni a valóságtól. Akinek ez nem sikerül, nem érti meg az írás üzenetét.
(Pl. ezért is írtam Nórinak, mert ő néha az "agyon ütlek"-et agyon ütleknek érti... stb..., talán segít neki elvontan gondolkodni; pláne a sok jó hsz. után!)
Az idézeted csodás! Köszönöm!!!
Üdv,
Pinokkió
*Remélem olvastad az "Egyéni stílus" c. írásom rólad szóló részét ("Akinek az őrület áll legjobban...")
Egy naplóbejegyzésemben, már utaltam arra, hogy miért is szeretek itt olvasgatni.
Többek között a ritka gyöngyszemekért. – s Ez itt Az.
A tudományos hozzászólást mellőzném, azt már megtették az előttem szóló okosabbak.
Amit mégis hozzátennék, Edwin A. Abbott könyvéből egy idézet :
„Gömb : És merre van az a Négy Dimenzió országa?
Négyzet : Én nem tudom: a tanárom azonban kétségtelenül tudja.
Gömb : Nem hiszem. Nincs ilyen ország. Az egész ötlet teljességgel elképzelhetetlen.
Négyzet : Számomra, Uram, egyáltalán nem elképzelhetetlen, és persze még kevésbé elképzelhetetlen a Mesterem számára. Nem, én nem vagyok elkeseredve attól, különösen itt a Három Dimenzió tartományában, hogy lordságod képes láthatóvá tenni számomra a Negyedik Dimenziót; ahogy az a Két Dimenzió országában is történt, hogy tanítóm mesterségbeli tudásával, bár nem láttam azt, örömest nyitotta rá vak szolgája szemét a Harmadik Dimenzió láthatatlan jelenlétére.”
Köszönöm hogy olvashattam, s köszöntöm a Pillangóidat az Új Világban.
Nóri lányodnak így ismeretlenül Boldog Születésnapot – s kívánom Neki ,hogy mindig érezze a Pillangóit, s ha bárki is megkérdőjelezné a szivárványszínbe öltözött Pillangók létezésének létjogosultságát,határozottan mondjon nemet, mert aki tagadja a Pillangókat az nem tud merészet álmodni, márpedig a merész álmok szőtteséből szövődik az élet, s a még megálmodásra váró merész álmokból születik az Új Világ.
Üdv,
Gaya
Puszik mindkettőtöknek!
Orsolya
Válasz erre: Pinokkió
Szia Anubis!
Hát, egy üveg csokilikőr után nem ajánlatos nekikezdeni, az tuti;-)
Vagyis lehet, de akkor nem elemzés lesz belőle, asztalon táncolás!
Puszi,
Pinokkió
Az üveg csokilikőrt Orsolyának ajánlottam fel, lazulás céljából, és, hogy próbálja ki ő is az asztalon táncolást:).- Fényképezőt viszek majd!
:)
Válasz erre: anubis
Drága barátom!
Bár lehet sokféleképpen értelmezni, pélybarnásan csak annyit mondanék: ez biza átjött!
A te írásaidban pont azt szeretem, hogy elsőre nem lehet megfejteni őket. Gondolkodásra készteti az olvasót, és ez jó. Mindenkinek mást, és mást jelentenek a sorok. Esetleg a sorközök.
Nórinak nagyon boldog születésnapot kívánok, irigylem az apukájáért.
Puszillak,
J.
Hát, egy üveg csokilikőr után nem ajánlatos nekikezdeni, az tuti;-)
Vagyis lehet, de akkor nem elemzés lesz belőle, asztalon táncolás!
Puszi,
Pinokkió
Válasz erre: Inga
Kedves Pinokkió!
Nekem nagyon tetszett. Több értelmezése is van (szerintem). Sőt!
Boldog szülinapot Nórinak :)
Szép napot!
Inga
Üdv,
Pinokkió
Bár lehet sokféleképpen értelmezni, pélybarnásan csak annyit mondanék: ez biza átjött!
A te írásaidban pont azt szeretem, hogy elsőre nem lehet megfejteni őket. Gondolkodásra készteti az olvasót, és ez jó. Mindenkinek mást, és mást jelentenek a sorok. Esetleg a sorközök.
Nórinak nagyon boldog születésnapot kívánok, irigylem az apukájáért.
Puszillak,
J.
Nekem nagyon tetszett. Több értelmezése is van (szerintem). Sőt!
Boldog szülinapot Nórinak :)
Szép napot!
Inga
Válasz erre:
Értettem én, hogy miről szól a cikk. Írtam is, hogy érzem benne a potenciált, csak az sajnos valahol útközben elsikkadt, illetve nem lett megfelelően kibontva, így maradtak a technikai részletek :)
Az Univerzumból való kilépés érdekes gondolatmenet, de mivel maga az Univerzum tágulása alkotja a teret és időt, azon kívül ezek nem léteznek, pontosabban maga az azon kívül, mint fogalom sem. Hisz még a semmi sincs ott (hisz "ott" sincs :) Persze, Ő ott lehetne, de ez már nagyon metafizika és filozófia, ezt jobban ki kellett volna fejteni.
Üdv,
Pinokkió
Válasz erre: KiralyCsilla1965
Kedves Pinokkió!
Imádom a pillangókat, s most már az űrpillangókat is!
Boldog szülinapot Nórinak!
Pussz
Csilla
Pinokkió
Válasz erre:
Boldog szülinapot Nórinak!
Lepkelány