Katonák kíméljenek! 7
Látogatók száma: 56
Ismét veszített a lány, alul maradt egy csatában. Néma belenyugvással éli mindennapjait, de ott a fia, akit szerethet. A Karácsony viszont valahogy mindenkit meglágyít. Talán még őt is?
7. fejezet
Két nap múlva már a férfi házában feküdt le aludni. Úgy tizenegy felé letusolt és hulla fáradtan elterült az ágyán. Nem gondolkodott, nem akart ismét szembesülni elhibázott életével és anyja figyelmeztetéseivel, inkább aludt. Álma zaklatott volt, így alig aludt el, fel is riadt. Könyvet vett magához és olvasni kezdett. Aztán megetette az ébredő fiát, elaltatta és folytatta a könyvet. Reggel tisztába tette a gyereket, ismét etetés, alvás, etetés, kis pihenő, olvasás, fürdetés és etetés ismét. Valahogy így teltek a napjai. Nem beszélt Andrew-val, még csak rá sem nézett, ha itthon volt. Nem veszekedtek többet. Egyébként Margarettel, egész jól kijöttek. A nő csak a gyermeknek élt és kihasználta a lehetőséget, hogy van ideje olvasni, és nem zaklatja emiatt senki, a legújabb festőtechnikákról, ásatásokról és a modern világ kortárs alkotásairól informálódott. Szinte falta a könyveket. Éjjel nappal olvasott, amikor csak tehette. Aludni szinte csak két órákat aludt, először a gyerek miatt, aztán meg félt, hogy rosszat álmodik. Anyját nem merte felhívni, hogy igaza volt, másban meg nem bízott. Margarettel meg nem akart erről beszélni, hisz ő olyannyira istenítette Andrewt, hogy el sem hitte volna, amit a nő mond.
A „mindkettőjüknek” kialakított élet tehát mély hallgatással és egymás kerülésével zajlott. Amikor A.J. bejött a fiúhoz, Gaby kiment. A ritka étkezések is, amelyeket együtt költöttek el, minden esemény nélkül teltek el. Csak Margaret beszélt néha.
A hétköznapokon reggel kilenctől délután hatig nem is látta A.J.-t, így minden kontrol nélkül jött ment. Sétáltak a közeli parkban, olvasott és a neten böngészett. A kis Andy szépen fejlődött és közben az anya egyre magányosabb lett. A patinás bérházban időnként összefutott a házban élő gyerekekkel és a szülőkkel is csevegett időnként. Egyikkel másikkal közelebbi „barátságot” is kötött, bár nem volt igazán biztos benne, hogy ezt barátságnak nevezné. Mióta Zach-kel élt elmaradtak a régi ismerősei, a férje szép sorban elmarta őket. Mára nem volt senki, aki felhívta volna, akárcsak egyszer is. Már a születésnapját sem ünnepelte, hisz arról is csak rossz emlékei voltak.
Így érkezett el a karácsony. Mivel a nő mindig családban élt és ez természetes volt, készülni kezdett rá. Meg akarta mutatni az alig fél éves gyermekének, milyen is az. A szokásos helyen fát vett, a szokásos kis díszeket összeválogatta a boltban, a rutinfeladatot már gondolkodás nélkül végezte.
Egyszer csak kopogtak. Margaret ajtót nyitott.
-Hello, Gabyt keresem.
-Jöjjön csak be.- invitálta az asszony a szomszédot.
- Szia, mi újság?- jött elő a nő is. – Hello Roby!- nyújtotta a kezét az ötéves kisfiúnak, mire az bele is csapott.
- Jaj, tudom, hogy karácsony van meg minden, de akadt egy kis gondunk. Ted balesetet szenvedett és a kórházba kell mennem…
-Jézusom, minden rendben?- lépett rögtön oda az asszonyhoz, aki nagyon erőlködött, hogy ne sírja el magát.
-Nem tudom, de rád bízhatom Robyt, míg haza nem jövök?
-Persze, természetesen! Menj csak, jó helyen van, ne aggódj!
-De anya, karácsony van, ugye apa is haza jön?
-Remélem kicsim, ugye jó leszel? Maradj itt Gabynál, amint tudok, jövök. Rendben?
-Hát jó, de aput hozd haza. Oké?
- Mindent megteszek…- gyengült el. Átölelte fiát és Gaby végtelenül sajnálta ezt a családot. Pedig milyen szépen élnek! Amanda elment és Roby ott állt az előtérben.
-Gyere, éhes vagy?- Margaret azonnal a konyha felé tolta a fiút.
-Nem. –rázta az a fejét.
-Akkor segíthetsz nekem fát díszíteni.
-Azt mindig apával szoktuk.
- Az én fiam még nagyon kicsi, nem tud díszíteni és az apukája sem ért még haza, úgyhogy nekem kell megoldanom. Ugye segítesz?
-Oké. A te férjed is balesetet szenvedett? – Gaby meglepődött, hogy a gyerek milyen könnyedén mondta Andrew-t a férjének.
- Nem. Csak sokáig dolgozik.
-Mit dolgozik?- hát ezt nem tudta a nő.
- Margaret, kérem hozzon egy tál sütit, mi meg a nappaliban leszünk.
-Rendben. – az asszony már ment is.
- Andy apja katona.
-Hú, az tök jó. És puskával lő, meg karatézik?- a nő elmosolyodott.
-Valami olyasmi, bár nem minden katona lő, meg karatézik. Van, aki csak parancsolgat, meg papírokat tologat, vagy egyszerűen csak tanítja a fiatalokat.
-A katonák is tanítanak? Mint az iskolában?
-Igen.
-Jövőre azt mondja anya, már megyek suliba…- na ettől oldódott a hangulat. Végül is meglehetősen jól szórakoztak. Andy a földre halmozott nagy játékkupac közepén kapálózott, Roby és Gaby meg a fára aggatták a rengeteg díszt. Gaby az utolsókat próbálta felrakni a kanapé háttámlájára és a dohányzó asztalra állva, amikor az asztal feladta. Egyszerűen összecsuklott és ő egyensúlyát veszve a kanapéra zuhant.
- Még szerencse, hogy puhára estem. –sóhajtott. Aztán ijedtségét leöblítette két nagy szelet tortával, majd újra próbálta. Széket hozott be és arról már elérte a tetejét. Roby szétrámolta a könyveket és autópályát csinált a nappaliból. Gaby a fiára pillantott, aki még mindig küzdött és a nő keze megállt a levegőben. Csak pislogott és nem hitt a szemének. Andy maga alá vágta egyik kezét és bumm. Megfordult. Szóhoz sem jutott. Leugrott a kanapéról és felkapta a fiát. Megpörgette a levegőben és hangosan kacagott. Örömében táncra perdült és Andyt vitte magával. A fiú hangosan gőgicsélt és teli szájjal vigyorgott.
-Hoppá, hoppá, az én kisfiam, milyen ügyes! Megfordult, ripsz ropsz! – énekelte a nő. –Tudsz táncolni Roby?
- Persze! – legyintett a fiú, de nem úgy tűnt, mint aki ott akarja hagyni az autóit. Gaby bekapcsolta a rádiót és kicsit felhangosította, aztán elkapta Robyt is. Kicsit kergetőztek, mire rávette, hogy táncoljon velük, de végül együtt ropták.
-Mi ez a hangzavar?- egy nő hangja törte meg a vidám idillt. Gaby bizony a háta közepére sem kívánta ezt az asszonyt.
- Jó estét Mrs. Noyce. Táncolunk. Gondolom, nem áll be.
- Jól gondolja.- vágta rá az asszony. Máris kész volt az ellenséges hangulat. Roby a kanapé mögé menekült, hogy megkeresse az autóját.
- Nos, mi járatban erre? – Gaby cuppanós puszit nyomott fia arcára és letette a játékok közé.
- Andrew volt olyan kedves és meghívott vacsorára.
- Remek. Legalább nem fogunk unatkozni.
- Ezt hogy érti? – Gaby felállt és ekkor lépett be A.J. is.
- Szervusz. Karácsonyfát állítottál?- lepődött meg.
-Persze, ilyenkor azt szoktak… vagy nem december 24. van? Időnként időzavarban vagyok. Talán elsiettem kicsit.- vonta meg a vállát. Hosszú ideje most először nem kerülték egymást.
- Nem. Valóban szenteste van. Remélem nem haragszol, hogy anya is velünk vacsorázik?
- Nem, miért zavarna? Apádat el sem hoztad?- fordult el és a könyveket kezdte összeszedni. Mrs. Noyce felszisszent.
- Apa kórházban van.- közölte a férfi. Gaby megmerevedett és az asszonyra nézett.
-Sajnálom, nem tudtam. – de már nem tehetett semmit. Mrs. Noyce sértetten kivonult.
- Gaby, kérlek légy kicsit finomabb. Anya elég érzékeny.
-Oké. Van egy vendégem nekem is. Roby ma velünk vacsizik. Sőt, talán itt is alszik. – ekkor a kisfiú kidugta a fejét a kanapé mögül. Andrew ránézett, aztán Gabyra.
- Éppen ma? Hol fog aludni, ha anya is nálunk marad?
- Velem, ha minden kötél szakad. – vágta oda a nő és a fiút elküldte kezet mosni. – Az apja balesetet szenvedett, éppen ma. Igazán finomabb is lehetnél.- mordult és felvette a földön forgolódó fiút. – Egyébként a fiad megfordult ma először. Gratulálj neki.- és a férfi kezébe nyomta a kicsit. –Menj csak szórakoztasd anyádat, amíg rendet rakok. – és elfordult. Még egy ideig érezte, hogy a férfi jelen van, de aztán egyedül maradt. Semmi kedve sem volt bájologni Andrew anyjával, pláne nem karácsonykor, de lelkiismeretét megnyugtatta, hogy legalább most kedves lesz vele, mivel a férje kórházban van.
A romjaiban heverő asztalt kihordta az előtérbe, hogy majd leviszi a szemétbe, aztán besietett a konyhába. Nem volt mit tennie, csak kicsit jött-ment, de Margaret észre is vette tétlenkedését.
-Menjen, öltözzön át, mindjárt tálalom a vacsorát.
-Segítek…
-Enyje, ennyire nem kedveli Mrs. Noycet?
-Nem erről van szó…
-Nekem nagyon úgy tűnik, hogy bizony erről van szó.- nézett rá az asszony mindentudóan.
-Oké, tényleg nem vagyok elájulva tőle, de, akkor is Andy nagyanyja.- látta be a nő.
-Na ugye, menjen, öltözzön és bírja ki az estét vita nélkül. Karácsony van, béküljenek meg a helyzettel.- tanácsolta az asszony. Gaby nem válaszolt csak kiment. Roby nagy csatazajjal járó hancúrt vágott a fürdőben, ezért utána nézett a nő. A gyerek az összes fogkefét, szappant, borotvát és poharat a kagylóba ömlesztett és az autóival rodeózott benne, miközben a víz már majdnem kifolyt a kőre.
- Roby, nem tudtam, hogy a járműveid kétéltűek! Na ezt nem fogja megköszönni Andrew.- sóhajtott.
-Csak megfürdettem a SuperCar 2000-t. Koszos volt.
-Pláne örülni fog. –sóhajtott a nő. –Na gyere, a kezed biztosan tiszta ennyi szappantól, most már mehetsz a nappaliba, aztán vacsorázunk.- A fiú elviharzott és alig egy perc múlva megjelent Andrew.
- Remélem nem tart sokáig. A fél ház romokban fog heverni, mire haza megy. – a fanyar hanghordozás mosolyt csalt a nő arcára.
-Ne gondold, hogy a te fiad különb lesz. Lassan ideje gyerek biztossá tenni a lakásodat.- a nő fel sem nézett, ahogy csutakolta az eláztatott szappanmaradványos fogkeféket.
-A lakás gyerek biztos.- jelentette ki a férfi.
-Nem, nem az. Ha félted a könyveidet, a dvd-t, a gépedet, valamint a tapétát, na meg néhány bútordarabot, akkor előbb utóbb át kell rendezni a lakást.
-Csak nevelés kérdése.
-Persze.
-Kérdezd csak meg anyát, én soha nem nyúltam semmihez.
-Az, te voltál. Én viszont 120 cm magasságig mindent megrágtam, széttörtem vagy összefirkáltam. – tette le a fogkeféket és a kagylót kezdte sikálni.
- Már akkor is kezelhetetlen voltál?- erre a nő megmerevedett. Élesen a férfire pillantott.
- Nem, csak igazi gyerek voltam. Ismerkedtem a világgal. – a férfi elmosolyodott.
- Nem fog ártani Andynek, ha idejében megtanulja, hogy bizonyos szabályokat nem szegünk meg soha.
-Mint például?- fortyant föl a nő és karba tett kézzel állt meg a férfi előtt.
- Például, hogy a fogkefe nem a kagyló sikálására való, na és persze a dohányzó asztal nem trambulin.
- Az asztalt én törtem el. Leestem róla.- mondta és otthagyta a férfit. A nappaliba ment. Mrs. Noyce az unokájával gügyögött. Gaby majdnem kinevette, mert egyszerűen nem hitte, hogy ez a kemény nő képes ekkora leereszkedésre.
- Ne haragudjon Mrs. Noyce, de elviszem Andyt átöltözni.- kapta föl a gyereket és már ment is. Kifelé menet még váltottak egy talányos pillantást Andrewval, amit nem tudott hová rakni a nő. A férfi sejtelmes pillantása hosszú idő óta az első jele, hogy egyáltalán hajlandó kommunikálni vele. Most már csak azt az egyet remélte, hogy nem éri meglepetés. Ekkor eszébe jutott, hogy nincs ajándéka Mrs. Noycenak. Nem tudta, mi lesz, de kénytelen volt kimenni és szembe nézni az asszonnyal.
Szerencsére nem kellett beszélgetnie vele, Roby minden figyelmét lekötötte, és ez jól esett neki. Vele nem kellett finomkodni, beszélgettek, és egész vacsora alatt elmélyülten csacsogtak. A vacsora vége felé a kisfiúnak ismét eszébe jutott apja.
- Anyáék mikor jönnek már?
- Nem tudom, de biztos lehetsz benne, hogy amint haza érnek, ide jönnek először.
- De azt mondta anya, hogy apát baleset érte.
- Az orvosok biztosan meg fogják gyógyítani. – próbálta nyugtatni a fiút a nő.
- Kórházba vitték?
- Valószínűleg.
- Akkor elmehetek meglátogatni?
- Ilyenkor?
- Anya is most ment.
- Sajnos oda kisgyerek nem mehet be.
-Én már ennyi éves vagyok!- jelentette ki a fiú és az egyik kezén mind az öt ujját felemelte.
- Hú, az szép kor. – a nő elmosolyodott. – Mesélsz nekem az oviról?
- Most szünet van. Anya itthon van velem, de apa dolgozik, nem tudott szabadságot kikérni, azt mondta, fontos feladata van. De ugye ajándékot hoz azért, hogy kórházban van?
-Az ajándékot a télapó hozza, nem?- kérdezte a nő.
-Na ne már! Az pólyásoknak való! Én már láttam a télapót tavaly is, meg azelőtt is, és tudom, hogy anya adja oda neki. Nem is tudja, mit szeretnék!
- Na ez a 21. század. Az ötévesek megtagadják a télapót.- vonta meg a vállát Gaby.
- A télapó csak kihordja az ajándékokat- oktattak ki Roby őt.
- Na ne mond, a télapó csak postás lenne?- gondolkodott el a nő.
- Jaj dehogy, nem postás! Az a Phil bácsi. – erre Gaby elnevette magát.
-Akkor hogy kerül az ajándék a fa alá?
-A télapó odarakja, amit anya vesz.- és ez olyan egyszerű és végérvényes volt, hogy nem lehetett megcáfolni. Evvel a lendülettel a fiú Andrewhoz fordult.- Bácsi, te tényleg katona vagy? – a férfi felnézett.
- Igen.
- Akkor karatézol, meg lövöldözöl, mint a tévében? – lelkesedett a fiú. Andrew elgondolkozott kicsit, mielőtt válaszolt.
- Nem tudok karatézni.
- Akkor hogyan véded meg magad az ellenségtől?- csodálkozott a fiú. Andrew Gabyra nézett, aztán ismét Robyra.
- Többféle küzdősport létezik, nem csak a karate.
- Akkor mégis csak bunyózol!- sikkantott a fiú.
-Nem már nem.
-Miért?- döbbent meg Roby.
- Mert már más a dolgom. Tanítom a fiatal katonákat.
-Akkor tanár vagy? Jövőre már én is iskolába megyek! Te fogsz tanítani bunyózni?
-Csak, ha katona leszel.
-Az leszek.- jelentette ki a kisfiú és Gaby elképedt. Mi lehet olyan vonzó a katonaságban, hogy egy ötéves eldönti, más nem is lehet, csak az? Bár Andrew valószínűleg látta a nő kétségbeesését, nem reagált rá.
Ettől fogva a két fiú eltársalgott erről a témáról egy ideig. Gaby csendesen evett, aztán felállt és az elégedetlenkedő Andyt elvitte lefektetni. A fürdetés és a pelenkázás nyugalma jót tett a lelkének, mivel még mindig feldúlt volt Mrs. Noyce miatt, bár az egy rossz szó sem szólt. Biztos volt benne, hogy Andrew megkérte őt, hogy mellőzze a csípős megjegyzéseit. Még kicsit figyelte, hogyan alszik el a gyermeke, aztán kiment. A szobájában leült az ágyra és a telefonért nyúlt. Felhívta anyját.
- Szia, anya.
- Szervusz kislányom.
-Csak szeretnék boldog karácsonyt kívánni.
- Köszönöm. Remélem jól érzed magad. – az asszony aggódó hangját jó volt hallani. Szemében könny gyűlt.
-Igen anya, minden oké…- ez kicsit befejezetlenül hatott.
-Kicsim, biztos?
-Igen. Csak olyan jó hallani a hangod. Nem baj, ha meglátogatlak titeket valamelyik nap?
-Nem, gyere csak nyugodtan. – evvel az anyja jelezte, Andrewt még véletlenül se vigye magával.
- Azért Andyt vihetem?
-Hát persze! – válaszolt rosszallóan az anya.
- Rendben, akkor találkozunk…
- Rendben, várlak.
-Szeretlek anya.
-Én is szeretlek.- evvel letették. Gaby meghatódott és pár perc kellett, hogy rendbe jöjjön, majd kiment a vendégekhez. Roby nyugodtan autózott, anya és fia csendesen beszélgettek. Gaby a fiút figyelte, már elég laposakat pislogott.
- Roby, gyere, menjünk aludni.- guggolt le hozzá.
-De még nem jött anya meg apa.
- Mire reggel felkelsz, megjönnek.
-Nem akarok itt aludni!- sírta el magát a fiú. – otthon akarok aludni.
- Rendben, akkor felhívom anyukádat, oké?- Gaby beszélt Amandával, hogy Tedet még műtik, de nyugodtan menjen át, fektesse le a gyereket, még azt is elmondta, hol találja a pótkulcsot. Így a fiút az ölébe vett.
- Lemegyünk hozzájuk. Kérlek, ha felébred Andy, etesd meg, rendben?
-Persze, menj csak. – állt fel a férfi. Kikísérte őket.- Segítsek? Biztosan nehéz.- ezen a nő meglepődött.
- Nem kösz, maradj csak, elbírom. – a nő elsietett és alig fél óra múlva fürdés és 3 mese után elaltatta a fiút. Kiment a nappaliba és a tévé elé ült. A kanapéra feküdt és várt. -Ma valahogy más Andrew. Másképp viselkedik. Barátságosabb. Miért? Valami történt. Vagy csak az apja betegsége megviseli? Lehet. – gondolkodott a nő. Lehunyta a szemét és merengett, miképp oldhatná meg, hogy anyjához ne kelljen elvinni Andrewt. Sehogy sem jutott dűlőre. Aztán elaludt. Arra riadt, hogy a kulcs zörög a zárban. Felkelt. Amanda jött be egyedül.
-Hello, hogy van Ted?- ment elé a nő.
-Hát, megoperálták.- sóhajtott Amanda és bement a konyhába. Gaby követte, és egy tea mellett elbeszélgettek. Ted autóval nekirohant egy oszlopnak, mert kikerült egy gyereket, aki kirohant az útra. A gyereknek semmi baja, viszont Ted egy ideig kórházban lesz. Bár be volt kötve, azért eltört néhány csontja és belső sérülései is vannak, de az orvosok bizakodóak. Azt mondták, gyorsan helyre jön. Gaby megnyugodva ment fel. Bement, de nem kapcsolt villanyt, csak a szobájához sétált.
- Megérkeztek a fiú szülei?- kérdezte csendesen Andrew. A nő megállt és felé fordult, vagy legalább is arra, ahol sejtette, hogy áll.
- Csak Amanda. Ted egy fának hajtott, amikor kiszaladt egy kislány az útra. Rendbe rakták, de nem jöhet haza. – sóhajtott a nő.
- Sajnálom.- mondta a férfi és picit hallgatott.
- A te apád hogy van?
- Már elég idős. Nem tudnak vele mit tenni.
- Miért, mi baja?
- Alzheimer kór. – mondta a férfi ismét csendesen. Gaby lehajtotta a fejét.
- Anyád hogy viseli?
- Valóban érdekel?
- Attól, hogy nem kedvelem, még érző lény vagyok. – fordult el a nő.
- Akkor most egy ideig lesz időd vele közelebbi viszonyt kialakítani.
-Ezt hogy érted? –fordult vissza a nő.
- Egy ideig itt marad.
- Na ne! Azaz… Hát, ha minden kötél szakad…
- Ne erőlködj.
- Nem akarlak megbántani, de ő fele annyira sem kedvel, mint én őt.
- Ezt meg honnan veszed?
-Vak nem vagyok. Levegőnek néz, ami gyakorlatilag a legjobb esetekben fordul elő.
- Te sem vagy túl kedves vele.
- Mi rosszat mondtam?
- Nem mondtál semmit.
- Na ugye! Ha nem tudok jót mondani, akkor inkább semmit.- vont vállat a nő.
- Szeretném, ha kijönnétek, míg nem vagyok itthon.
- Mármint elutazol?- lepődött meg Gaby.
- Igen. Csak néhány nap.
- Bevetésre mész? – vágta rá a nő.
- Ez lesz az utolsó. Remélem.
- És addig a nyakamba varrod az anyádat.
- Karácsony van, hová tehetném?
- Nem egy elveszett bárányka, gondoskodik magáról.
- Nem akarom, hogy egyedül maradjon.
- Szerintem itt másról van szó. Azt nem akarod, hogy idő közben elköltözzek Andyvel.- tette karba a kezét a nő. Andrew hallgatott. – Na persze. Legalább te nem zársz be!- mondta és elfordult. Már épp benyitott volna a szobájába, amikor megszólalt a férfi.
- Anya alszik a szobádba. Kérlek, ne ébreszd fel. – Gaby megállt, aztán megfordult. Egy pillanatig gondolkodott csak, aztán elindult a fia szobájába.
- Majd alszom Andynél. Úgyis etetni kell reggel.- mielőtt elment a férfi mellett az elé lépett.
- Gaby, kérlek, bírd ki ezt a néhány napot.
- Kibírom.- vágta rá.- Már rosszabbat is kibírtam.
- Ne mond ezt, nem egy dühöngő őrülttel zárlak össze, csak az anyámmal. – a nő felnézett a férfire.
-Mikor indulsz?
- Korán, ha akarsz, aludhatsz nálam is. – a nő pislogott néhányat, aztán szóra nyitotta a száját. Hirtelen azt sem tudta, mit mondjon. Felháborodott ezen. Most az ágyába hívta a férfi?
- Na ne! Ez valami vicc?
- Nem. Már nem fekszem vissza. Menj csak, aludj, én meg elindulok. – a férfi várt és a nő átkozta magát, amiért arra gondolt, hogy esetleg ez az imént, egy kétes ajánlat volt. Míg ezen gondolkodott a férfi hozzá hajolt és szájon csókolta. Gaby meg sem mozdult. Mereven állt ott és nem hitte el, ami történik. – Boldog Karácsonyt Gaby.- mondta a férfi és ott hagyta őt.
A cikket írta: Ailet
Hozzászólások
Ehhez a cikkhez senki nem írt hozzászólást.