szép kék Földhöz, a sok zöld mezőhöz, a csiripelő madarakhoz, emberekhez, a sárga citromokhoz.
Karácsony szentestéjén megérkezett.
Haza.
A saválló szíve boldogan dobogott.
- Itthon vagyok - sóhajtotta.

- Epilógus -
Sötét volt. Sehol nem égtek gyertyák, nem szórtak csillagokat a csillagszórók, nem látszottak a feldíszített fenyők csúcsdíszei. Nem hallott madárcsiripelést. Egyetlen emberi hang nem jutott el füléig.
De a citromillatot érezte. Ettől boldog lett.
Érezte a citromültetvények lebegő illatát.
- Mindegy, majd ha felkel a nap - gondolta. Majd szétnézek.

...és nem kelt fel..., soha többé.

Citromsavas eső zuhogott a Földre. A csavaró könnyei összekeveredtek az esővel. Ugyanaz a könny volt, C6H8O7, de mennyivel más, mint 312 éve...,
Karácsonykor.

Írta: Pinokkió