Az utolsó

2022. december 12.

Vissza a naplóhoz

2022. június 27.-i jegyzetem:

teljes hetet kezdtem ma, jövőhét csütörtökön lesz vége a terápiának. Ma egyéni terápián az volt a téma, hogy milyen sérelmeket hordozok a faterommal kapcsolatban. Ebbe belenyúlt a doki, mert ez az egyik gyenge pont és ez elérhető, mivel otthon folyamatosan piszkálva van, így nem tudott olyan mélyre süllyedni, mint a többi dolog és nem védik annyira erős blokkok. Mindenki beérkezett a legnehezebb szakaszába a terápiának, mert egyre több a roham (sírás- és/vagy pánikroham), meg az extragyógyszer igény. Van, akire emellett pozitívan hatott a terápia, mert ma mesélte a csoportos ülésen, hogy kidobta a nárcisztikus paliját és még aznap lett munkája is. Csütörtökön művészetterápián a hangulatainkat kellett lefesteni (nyugodt, depresszív, vibráló, dühös). Kérdezte a csoportvezető, hogy melyik aktuális, mondtam, hogy a nyugodt. Egy másik gyenge pontot is telibekapott a sors, így voltak mostanság szar, 'rohamozós' napjaim. Most úgy tűnik sikerült javulnom és ezzel javítani a helyzeten, ezzel együtt le is nyugodtam, csak tartson ez a szint, különben elveszíthetem a Tesómat. Ez csapott amúgy földhöz, de mint mondtam, már egyben vagyok. A magánügyeit nem fogom kiírni, de az okok azon része publikus, ami velem kapcsolatos. Éppen ezért is estem szét annyira a napokban, mert a bűntudat piszkosul mart, ahogy a szégyen is, meg Ő család helyett családom, nem akarom elveszíteni. Az alapból is olyasmi, ami földhöz csap, de mivel miattam (is) állt fenn az esélye, ezért a bűntudat miatt mégelviselhetetlenebb volt. A nem publikus okok mellett az volt az oka, amilyen vagyok (zárkózott, ambivalens). Azt mondta nem haladunk semerre a kommunikációban és többször rossz neki, mint jó. Sosem mondott ilyet, mindig azt jelezte vissza, hogy jól érzi magát velem, tudok segíteni neki, stb., szóval ez megütött és fel is ébresztett, hogy változtatnom kell, amin tudok. Fejlődhetek annyiban, hogy próbálok nyíltabb lenni és a kommunikációs készségek is fejleszthetőek valamelyest. A bűntudat, a kudarc, a megszégyenülés és a veszteség lehetősége csinált ki. Régebben ki tudtam emelni a fosból, most terhet raktam Rá (a működésemmel), ami megintcsak ütött és felébresztett, így gőzerővel melóztam azon, hogy rombolás helyett építsek. Először nem látszott az eredménye, ami kiborító volt, mert úgy tűnt, hogy nem tudom megtartani a köteléket, de tegnapelőttre változás állt be, tegnap is jól tudtunk dumálni, tudtam Neki erőt adni és azt mondta nem érzi a falakat sem, meg újra jól érezte magát. Elindult a javulás és azt mondta, hogy talán még helyrehozható a helyzet, ez pedig reményt ad. Nehéz, mert van, amit nem én irányítok, nincs rá semennyi befolyásom, de amit tudok, megteszek. Vicces, hogy a terápiától egyszer sem zuhantam szét, az előbb említett helyzettől viszont atomjaimra estem a napokban, de mivel nem vesztettük el egymást, ezért egyből le is nyugodtam. Ő küzd azért, hogy tolerálja az idióta működésemet, én meg azért, hogy változzak, amiben lehetséges, meg hogy adni tudjak és hogy az legyek, akit 8 éve megismert. Neki sem könnyű (sőt...) és nem hiányzik neki a plusz teher, úgyhogy ha mással nem is tudok, azzal segítenem kell neki, hogy legalább én ne legyek teher, sőt, mentesítsem, ami alól tudom. Amit ki lehet hozni magamból, azt meg kell tennem és meg is fogom. Kérdeztem miken kell változtatnom, elmondta, szóval dolgozom rajtuk. Csak annyit kért, hogy legyek nyíltabb, hogy lássa mi van bennem, ne kelljen harapófogó, meg ne legyek ambivalens. A doki szerint utóbbin nem tudok változtatni, de a többin lehet csiszolni, szóval ez biztató. Minden emberi kapcsolat folyamatos melót kíván, de ilyen esetekben pláne dolgozni kell a feleknek magukon. Azt mondta a Tesóm, hogy nem csak miattam tartunk itt, viszont ez nem ment fel, mert 50%-ban én felelek a kialakult helyzetért, sőt, valószínűleg nagyrészt én. Azt is mondta; hogy nem tudja ki vagyok, milyen vagyok valójában, sokszor mintha egy idegen lennék (akkor van, amikor személyiségrészt váltok valami hatására, vagy amikor önkéntelenül magamba záródom). Ez is ütött, de mint mondtam, az elmúlt 2-3 napban már azt a visszajelzést kaptam, hogy dereng az, akit megismert. Az a gond, hogy önkéntelenül magamba vagyok záródva, időnként teljesen bezáródom és nehezen mondom, mutatom ki mi zajlik bennem, így tévesen azt üzenem, hogy nem bízom benne, meg falat von közénk a 'némaságom'. Ez őt is megőríti és engem is, mert ártok vele, pedig nem akarok. Amikor visszalépett az életembe azt mondta, hogy nem miattam lépett ki belőle egy évvel korábban, de valószínűleg nekem is volt benne részem, mert amik most zavarják, azok nyilván akkor is zavarták. Ő is küzd, én is, aztán reméljük sikerül helyrehozni. Ami majd' 8 évig működtette a barátságot, annak most is kell. Azalatt is volt jópárszor ilyen hullámvölgy, mivel mind a kettőnknek van mentális betegsége, de mindig sikerült közös erővel túljutni a nehezebb időszakokon. Remélhetőleg most is így lesz! Egyelőre biztató a helyzet.

A bejegyzést írta: Arnold91