Boszorkánytánc - az eredeti
2011. március 19.
Lassan halad a telihold az éjszakai égen, finom fátyolfelhők úsznak el mellette, időnként meg- megérintve fényes karimáját. Az erdő fái óriás árnyakként nyújtózkodnak a magasba, mint egy-egy széllel táncot járó lény. A sötétség puha takaróként borít be mindent körülöttem.
Sötét köpenyben osonok az ösvényen, amit megannyi könnyű léptű láb taposott már ki előttem az évszázadok alatt. Már nem ijedek meg, ha ág reccsen a lábam alatt, ha a cserjés belekap a ruhámba, vagy, ha ismeretlen hang rikolt az éjszaka csendjébe. Nyughatatlan tűz hajt tovább.
Óvatosan lépek elő a fák takarásából a dombtetőn lévő tisztásra. Egyetlen mozdulattal kioldom a köpenyem zsinórját, és a selymes anyag suhogva hull a fűbe. Meztelenül állok, a testemet hűvös szellő járja át, belekap a hajamba és az arcomba fújja. A hidegtől a mellbimbóm fájón megkeményedik... megborzongok...
A telihold ma közelibbnek látszik, mint valaha, ezüstös fénye megvilágítja a tisztást. A hold felé nyújtom mindkét karom, mintha elérném. Lassan ringani kezdek a bennem rezdülő ritmusra és a zenére, amit a szívemből hallok felcsendülni. A lábam önkéntelenül lép, a csípőm lágyan ringani kezd, a és a kezemmel jeleket festek az égboltra és körém mindenhová, hogy a varázslat teljesen betöltsön.
Sóvárgó vágyakozás indul a szívemből, fájón szorítva azt, s miközben egyre erősebben érzem asszonyiságom erejét, a férfira gondolok, aki megérintette a lelkem. A nevét kiáltom az éjszakába, minden érzésemet és szenvedélyes vágyamat belesűrítve a hívásba, hogy megérezze a távolban és elinduljon felém.
- Várlak! Gyere! Siess! - kiáltom újra és újra.
A szél távolra sodorja a hangom, miközben lágyan táncolok a dalra, amit csak én hallok, és az ütemre, amit csak én érzek egyedül.
Boszorkánytánc...
Hozzászólások
időrendi sorrend
Ez a jó. Itt a helye. :-)
http://www.felesegek.hu/cikkek/ezoteria/magia/boszorkanytanc_4301