Hagyományaink

2018. április 1.

Vissza a naplóhoz

Miért hagyjuk el a régi szokásainkat? Vajon mi az oka annak, hogy kiment a divatból a locsolkodás?
Az utóbbi években, amikor jöttem vissza húsvét másnapján a fővárosba, a településeken nem találkoztam a locsolkodni menő fiatalokkal, ahogyan május elején sem láttam májusfákat. Bezzeg a Valentin nap már kis hazánkban is nagy felhajtással jár.
Nem kell importálni , mit is mondok, utánozni a külföldi felhajtásokat, inkább megtartani a saját szokásainkat. Ahogyan elhagyjuk azokat, azzal együtt lazulnak a családi kapcsolatok. Gyerekkoromban a húsvét a nagy családi összejövetelekről szólt, amikor kvaterkázás mellett nagyokat kártyáztunk, a felnőttek megbeszélték a tavaszi munkákat, fogyott a finom házi sonka, rétes és kalács, a férfiak egyre jobban hígították a bort, hogy estig tudják fogyasztani, anélkül, hogy kidőlnének, a locsolkodók kacifántos, hosszú versekkel felvértezve gyűjtögették a piros tojásokat, a leányok haja szagos volt a százféle illatú locsolóvíztől. Hogy mindez csak utólag képez ilyen idilli képet? Nem hiszem. A parasztemberek nem alakoskodtak, ha ünnep volt, akkor ünnepeltek, a szürke hétköznapokon pedig szorgalmasan dolgoztak.
Húsvétkor is összegyűlt a nagy család apraja, nagyja, mindenkinek jutott étel és jó szó, jöttek a barátok, sógorok, jó komák, nagynénik karjukon szalvétával letakart fonott kosarukkal, melyből csoda dolgok kerültek elő. Emlékszem, én mindig az öregkeresztmamát vártam - apukám keresztanyját -, aki a világon a legfinomabb mézest sütötte, mindegyik tetéjén fél dió díszelgett. Annyit ettem a mézesből, hogy kikerekedett tőle a pocakom, nem győztem utána a málnát inni. A két unokabátyám szakajtónyi festett tojást gyűjtött a locsolkodással, amiből másnap rakott krumpli készült, a maradékot meg megkapták a sárga pelyhes kiscsibék, mert azok is szerették ám a főtt tojást.
Ma már nem ültetnek kotlóst, előnevelt csirkét vesznek.

A bejegyzést írta: Yolla