Körte és egyéb apróságok
2020. május 13.
Azonnal tudtam, nem bízhatok benned. Így talán meg tudom őrizni a szívem, nehogy később háborús övezetté váljon. Tudtam, nem szabad elhinnem semmit. Nem engedhetem meg magamnak.
A pékség újra központi szerephez jutott, de már nem tudtalak nem észrevenni, amikor egyszerre értünk oda. Féltem, a vásárlók észreveszik a fülig érő vigyorunkat és kombinálni kezdenek. A legkisebb gyanú is végzetes.
- Szia!
Fordultál felém a világ legelbűvölőbb mosolyával.
- Szia! Fura, hogy mindig itt futunk össze.
- Néha nekem is ennem kell valamit.
Mondtad várva a folytatást. Aztán újabb "milenneha" opció jutott eszembe.
- Képzeld, annyi körte termett az öreg fán, hogy nem tudok mit kezdeni vele. Be van zsákolva, mert leestek, megütötték magukat, hamar romlanak. Neked annyi ismerősöd van, van ötleted, mit csináljak vele?
Azonnal tudtam, hogy ráharapsz, mert te mindennel tudtál valamit kezdeni. Mindennel, csak az érzéseimmel nem. Csillogó szemmel máris összeállt a fejedben az üzleti terv:
- Ki ne dobd! Majd én elhozom. Pálinka lesz belőle. Összeszedem a többit is. Aztán a végén megegyezünk.
És akkor már tudtam, hogy amíg körte van a fán, addig jönni fogsz, jönni fogsz mindig, és láthatlak arra a néhány percre.
Jöttél is rendszeresen, ám lassan a körte is elfogyott, ahogy az a lendület, amivel folyton engem akartál. Ahogy nem csak engem akartál...
A bejegyzést írta: Főnix Madárka
Hozzászólások
Ehhez a bejegyzéshez senki nem írt hozzászólást.