Soha többé
2020. november 13.
Egy féltékeny és csalódott nő hatékonyabb, mint egy magánnyomozó.
Nem hagyott nyugodni a gondolat, vajon ki lehet, aki olyan hatást gyakorolt rád, hogy hiába vágytál rám piszkosul az utolsó esténken, képes voltál ellenállni minden vágyadnak. Pontosan tudtam, az égvilágon semmire sem vezet ez a nyomozósdi. Nem tudom, mit vártam ettől. Talán csak a bizonyosságot, amivel te sohasem tiszteltél meg.
Találtam néhány képet, ami egybevágott a hétvégi posztolt úticéloddal. Döbbenetes volt a felismerés, hogy kivel tölthetted az időt.
Kivártam az alkalmat. Jobbnak láttam blöffölni, hátha nem is vitt jó irányba a gyanakvásom. Hosszú néma napok után te kerestél újra valami bugyuta indokkal, talán a maradék süteményed volt az ok.
- Miért nem adod oda a cigánylánynak?
Indítottam az aduász blöfföt.
- Milyen cigánylánynak?
- Akivel kavarsz.
- Honnan veszed, hogy cigány?
Kérdezted, és én szándékosan nem reagáltam. Kivártam. Tudtam, nem bírod elviselni, ha a valaki a titokzatosságod mezsgyéjét kerülgeti. Magadtól megadtad a választ. A választ, amitől annyira féltem, rettegtem.
- Tényleg cigány. De rajta nem látszik. De látnád az apját, kiköpött cigány.
Közölted nemes egyszerűséggel. Mit gondoltál? Majd megveregetem a vállad érte? Mit gondoltam? Hogy újra bejött a megérzésem? Gyűlöltem magam érte. De téged és őt jobban.
- Innentől kezdve a közelembe se gyere! Soha többé!
Zártam le.
A megalázottság szökőárként borított be és nyomott le a mélybe. A nappalok és éjjelek semmitmondóan kezdték egymást követni. Néma maradtam. Sokáig. Túl sokáig. Nélküled.
(Kép: flickr.com)
A bejegyzést írta: Főnix Madárka
Hozzászólások
Ehhez a bejegyzéshez senki nem írt hozzászólást.