Születésnaposok
2012. március 16.
Bernardo Bertolucci
1940. március 16.-án született (Parma) olasz filmrendező, író
Édesapja a XX. század egyik legjelentősebb olasz költője, Attilio Bertolucci. Testvére, Giuseppe Bertolucci szintén filmrendező. Filmrendezői pályafutását a fiatal Bernardo Pier Paolo Pasolini támogatásával kezdte, de már első önálló filmjében megpróbált kikerülni Pasolini árnyékából. Világhírnevét elsősorban az 1970-es években készült, sokat vitatott, kereskedelmileg viszont sikeres alkotásainak köszönheti. Legismertebb műve az Oscar-díjakkal elhalmozott Az utolsó császár (1987). Szinte mindegyik filmje forgatókönyvének megírásában közreműködött.
A Bertolucci család 1952-ben Parmából Rómába költözött. A fiatal Bernardo – saját állítása szerint – már 6 évesen írni kezdett. Első könyvéért több rangos irodalmi díjat nyert. 1958 és 1961 között a római egyetemre járt. A család barátja volt az író-költő Pier Paolo Pasolini, aki jóindulatúan pártfogolta a fiatal Bernardót, hiszen egykoron őt meg az idősebb Bertolucci támogatta. Pasolini 1961-ben forgatta első játékfilmjét, A csórót, s asszisztensként Bernardót vette maga mellé. Az alig 20 éves ifjút annyira elvarázsolta a film világa, hogy teljesen ennek a médiumnak szentelte magát: abbahagyta az egyetemet, s felhagyott az írással. Lelke mélyén talán érezte, hogy soha nem lesz képes felülmúlni édesapját az irodalomban. A film világában azonban „pótapja”, Pasolini árnyékából kellett kilépnie. Ez könnyebb feladatnak látszott, hiszen maga Pasolini is csupán akkoriban kezdte a rendezői pályát. Bernardo osztotta Pier Paolo véleményét abban, hogy a filmművészet jobban képes megragadni a valóságot, mint az irodalom.
Néhány filmje:
- Bel canto (előkészületben) 2010
- Álmodozók (The Dreamers / I sognatori) 2003
- A kis Buddha (Little Buddha) 1993
- Oltalmazó ég (The Sheltering Sky) 1990
- Az utolsó császár (The Last Emperor) 1987
- Egy nevetséges ember tragédiája (La tragedia di un uomo ridicolo) 1981
- A Hold (La Luna) 1979
- Huszadik század (Novecento / 1900) 1976
- Utolsó tangó Párizsban (Ultimo tango a Parigi) 1972
- A megalkuvó (Il conformista) 1970
- Il canale (rövidfilm) 1966
- Forradalom előtt (Prima della rivoluzione) 1964
- A kaszás (La Commare secca) 1962
Díjai:
- Oscar-díj: 1988 díj Az utolsó császár, legjobb rendező, legjobb adaptált forgatókönyv (megosztva Mark Peploe-val)
- Golden Globe-díj : 1988 díj Az utolsó császár, legjobb rendező, legjobb forgatókönyv (megosztva Mark Peploe-val és Enzo Ungarival)
Arany Pálma : 2011 Tiszteletbeli Pálma (életművéért)
BAFTA-díj:1989 díj Az utolsó császár, legjobb film (megosztva Jeremy Thomasszal)
- César-díj: 1988 díj Az utolsó császár, legjobb külföldi film
- David di Donatello-díj :1988 díj Az utolsó császár, legjobb rendező, legjobb forgatókönyv (megosztva Mark Peploe-val)
- Európa-filmdíj (Félix-díj) :1988 zsűri különdíja Az utolsó császár
- Ezüst Szalag-díj:1973 díj Utolsó tangó Párizsban, legjobb rendező; 1988 díj Az utolsó császár, legjobb rendező
Ezeken kívül több jelölése volt még a különböző filmszemléken.
Istené éltesse Bernardo Bertoluccit, és minden ma ünneplőnek Boldog Születésnapot!
A mai videót Kaszás Attiláról hoztam, emlékezve rá.
Hozzászólások
időrendi sorrend
Köszönöm
Xaide
Van ezekben az olasz férfiakban valami végzetes vonzerő. :)
Pussz, Tündér