Pipe 5.
Látogatók száma: 58
Úgy határozott, mától magával viszi a madarat is Naszihoz.
Már nem evett oly sűrűn a fióka, s társaságának hiánya amúgy is elkísérte minden nap, a rövid úton. Kerített egy madzagot, a madár lábára kötözte, és elindult vele a temetőbe. Végig beszélt neki, mert a madár félt. Reszketve markolta mutatóujját, ahogy mentek, haladtak a templom felé.
- Nézd Pipe! Elviszlek Naszihoz téged. Látod? Itt lakunk. Naszi meg már messzebb. De itt van velünk ő is. Elhiszed? Pipém édesem. Mindjárt a bolthoz érünk, meg ne ijedj, ha kijön a Rózsi! Mert biztos kijön, amilyen kíváncsi. Nem mondtam ám meg neki, hogy te vagy a barátom, el ne árulj! Csak szépen csöndesen itt ellépegetünk, látod? Megyünk a temetőbe Pipe. A temetőbe megyünk.
Szép lassan engedett a madár félelme, ahogy haladtak. Már nem szorította Dezső ujját, csak figyelt. Okos tekintetével pásztázta a terepet, és fürkészte az öreg arcát. Hallgatta a mély férfihangot, ami egész eddigi életét kitöltötte mellette, és biztonságot adott. Érezte ezt az öreg, ezért szünet nélkül beszélt a madárnak, amíg csak fel nem értek. Elmesélte neki Naszi szokásait, mennyire szerette a kakaót reggelente, és azt is, hogy milyen dühösen fogadta volna, ha Pipe elrabolja a kiskanalát. Azért meg külön haragudna, ha a szőnyeg alól kéne összeszednie az eszcajgot.
Mire felértek, a madár már Dezső vállára ugorva üldögélt, teljesen megnyugodva a kirándulás okozta izgalmából. Az öreg nem tétovázott, ráültette nyomban az orgonabokorra madarát, madzagjával rögzítve, nehogy elrepüljön.
- Na, ott üljél szépen, amíg kihúzom a gyomokat itten. Maradj csak, nemsokára megyünk haza, és ehetsz.
A madár nézte, majd átreppent a márványlapra, amiről Naszi mosolygott, fiatal szépségében Dezsőre.
- Nézd, Naszikám! De jól áll neked ez a madár! Képzeld, annyit nevetek mellette, mint veled, amíg itt voltál. Tudod, néha azt gondolom te küldted nekem. Mintha csak a te pajkosságod lenne benne Naszi! Nem is értem, hogy tudtam élni eddig úgy, nélküle. Mert, tudod, amikor téged megismertelek, akkor éreztem ilyet, azóta se soha. Csak veled. S látod, Naszi, most tudom nagyon, mennyire jó volt veled, és azt is, hogy mennyire hiányzol. Nagyon. Pedig azt gondoltam, hogy akkor is mindent tudtam. S mégse úgy van. Az ember mindig később jön rá a dolgok lényegére. Látod, mindig azt mondtad, hogy leélném az egész életemet szalonnával, mikor te nekem olyan jókat főztél. És, igazad volt. De majd a hétvégére főzök majd meleg ételt is, na.
Elsétált a gazzal, beszórta a szemét közé, majd visszament. A madár csak nézte őt, és hallgatta nagy figyelemmel. Néha felborzolta fején az apró tollakat, majd elsimítva azokat, toporgott, vagy leült.
- No, most rendben van itt minden. Megyünk Naszikám, aztán, jövök ám holnap, ne izgulj! Ja, és a Cilid. Úgy fél ettől a kismadártól, mintha vércse lenne. De lehet ám, hogy az, csak félreismertem. A cicádat megetetem minden nap. Ne féltsed! Nem engedem bántani. Szervusz Naszi! Szervusz.
Eloldozta a madarat, kezére ültette, és indultak le a dombról, hazafelé.
Rózsikát már nem tudták kikerülni a hazaútban. Ott állt a bolt előtt, mintha csak őket várná.
- Azt hittem, ma haza se jön már Dezső bácsi! – Fogadta az öreget mosolyogva, amitől az arca még szélesebbnek látszott. Pirospozsgás bőrével olyan volt, mint egy festmény, Rembrandte ecsetje alól kiugorva, mielőtt ruháit elveszítené.
- Tán sakkórát igazítottál hozzám Rózsika? - állt meg Dezső – Ráérünk mi a Pipével, nem sietünk.
- Nem kell ide sakkóra, Dezső bácsi. Úgyis tudja az egész megye, hogy mikor megy a temetőbe!
- Akkor most már azt is tudhatja, hogy ketten járunk a madárral. Ő is ismeri már, mikor van tizenegy óra. Hozza a cipőmet nyomban, vagy a fűzőt belőle – vigyorgott - most nem veszünk semmit, de benézek még a héten Rózsika. Ha Lajos barátom felesége itt jár, üdvözlöm a barátomat, mondjad meg neki.
- Jól van Dezső bácsi. Megmondom. Meg azt is, milyen szép a varja. Még sose láttam varjút karon!- kacagta a lány, ahogy Dezső tartotta a madarát, és útnak eredt.
Dezső számára rohantak a napok. Délelőttjeit meghatározta a temetőbe való kirándulás, délutánjait pedig a madár. Már több, mint hat hete tartotta magánál a varjat, éppen megtanult egyedül enni, pár napja már egymaga is ivott. A Bodri táljából. Nem kellett már csepegtetővel, vagy kanállal itatnia. Az esték csupa vidámságból álltak, ahogy a madár szárnyalva koslatott utána, mindenre figyelve, ami történik körülötte. A fürdés, már szertartásként zajlott. Dezső vizet eresztett a kádba, majd megvárta Pipét, hogy a kád szélére állva nézegesse őt. Eddig csak úgy volt. Az öreg elnyújtózva merült a vízbe, majd nagy locs-pocsolással fürdeni kezdett, a végén pedig kilépett a törölközőért és együtt mentek ki a fürdőszobából.
De most, megváltozott a menetrend. Az öreg elmerült, a madár a kád széléről állva figyelte, majd egy pillanat alatt beugrott, Dezső mellkasára. Onnan sétált a lába szárára, ahonnan hatalmas lubickolást rendezve hajolt a vízbe és fürödni kezdett. Először a fejét dugta be a víz alá, majd szárnyait kitárva csapkodott, végül farkatollát mártogatta be le-leguggolgatva a vízre, alámeregetni. Dezső nem akart hinni a szemének. Először megrökönyödve pillantott a madárra, még levegőt se nagyon mert venni, nehogy elijessze. Aztán a mókás mozdulatsoron csak elkezdett nevetni.
- Pipe! Te meg mit csinálsz itt? Csak nem gondolod, hogy ezen túl együtt fürdünk majd?
De bizony, a madár azt gondolta! Minden áldott este beugrott Dezső mellé, szinte már várta a fürdéseket. Egyre a fürdőszobaajtón berepülve, és a kád szélére kuporodva várakozott. Az öreg, már egy kis rongyocskát is tett a kőre, ahová kiugorva a madár, fejét és tollait megtörölhette. Az volt az ő törölközője. Aztán tollászkodás után, visszaült a kád szélére, hogy bevárja az öreget. Meghitt estéik így teltek, majd a madár valamely ajtó tetejére gubbaszkodva elaludt.
Két hónap együtt töltött idő után, érdekesnek tűnt, hogy bárki is, beléphet kettejük birodalmába. De Lajos belépett, és már a kertkapuból dörmögte mély hangján jövetelének hírét.
- Itt van a madárház? Halló, a madárházat keresem!
A cikket írta: Zsomwin
Hozzászólások
időrendi sorrend
A fürdős jelenet annyi mindent eszembe juttatott... Élményben most sem volt hiányom... :-)
Olvasom tovább.
Olvasom tovább.
Olvaslak tovább!
Pí.
Pí.
A történet most is nagy élményt adott nekem. A humor is kedvesen csillant meg benne és a szememen is nőtt a pára időnként.
A hozzászólásokat is olvasva azt mondhatom, hogy a hang, a leírt szavak ereje hatalmas . tapasztalatból tudom!
A hozzászólásokat is olvasva azt mondhatom, hogy a hang, a leírt szavak ereje hatalmas . tapasztalatból tudom!
Ez így van Zsomwin, csak buzgón bólogatni tudok!
Milyen jó, hogy elhoztad nekünk Varjúdzsonit és ilyen jó beszélgetés kerekedett belőle!
Pussz,
Tündér
Ez egészen biztosan így van. :) Azzal a különbséggel, hogy nem csak a képzeleteddel veheted elő, mint a hangot, az elejtett szavakat, gesztusokat, hanem valóságosan is átélheted az élményt újra és újra! Évtizedes levelezések bizonyítják mekkora erőt, életkedvet, reményt, szerelmet és ki tudja mi mindent még, képes adni a leírt szó (is). :)
Milyen jó, hogy elhoztad nekünk Varjúdzsonit és ilyen jó beszélgetés kerekedett belőle!
Pussz,
Tündér
Kedves Zsomwin!
A témához hozzájárulnék azzal a gondolattal, hogy néha a leírt szavaink is vannak olyan simogatóak, mint a kimondott szavak. Saját tapasztalat. :)
Pussz,
Tündér
A témához hozzájárulnék azzal a gondolattal, hogy néha a leírt szavaink is vannak olyan simogatóak, mint a kimondott szavak. Saját tapasztalat. :)
Pussz,
Tündér
A hang, olyan néha, mint az érintés.