újabb események régebbi események további események
15:10
Ilona új bejegyzést írt a naplójába
10:58
Kőnig új cikket töltött fel
08:19
Új cikk került fel a weboldalra
00:04
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
22:30
Ilona új cikket töltött fel
15:04
Black Ice módosította a cikkét
14:44
Black Ice új cikket töltött fel
11:13
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
11:08
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
00:08
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
00:06
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
09:57
Új cikk került fel a weboldalra
00:14
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
21:27
Virág új cikket töltött fel
20:20
Új cikk került fel a weboldalra
16:57
Ilona új cikket töltött fel
15:20
zsoltne.eva módosította a naplóbejegyzését
14:52
Ilona új bejegyzést írt a naplójába
14:16
zsoltne.eva új bejegyzést írt a naplójába
11:50
Anyu új bejegyzést írt a naplójába

Alkonyjáróknak I.

2010. szeptember 13. - Látogatók száma: 83

Azoknak is ajánlom ezt az írást, akik most vannak az öregség küszöbén, hogy tudjanak felkészülni rá, de főképpen azoknak a sorstársaimnak, akik már benne vannak, és nem tudnak mit kezdeni vele.
6o éves lettem. Gyermekeim, unokáim, barátaim születésnapi bulit rendeztek nekem úgy, ahogyan azt kell: nívós étterem, díszes torta, virág, ajándék. Akkor még mit sem sejtve készültem az ünnepségre: kozmetikus, fodrász, új ruha: meg voltam elégedve magammal. Lebegtem. Meg voltam hatódva. Majdnem mindenki velem volt, akit szerettem. Aztán úgy a buli vége felé ötéves unokám így szólt hozzám: Mami! Akkor Te most már öreg vagy? „Öreg ám a nénikéd térde kalácsa!” gondoltam hirtelen, de megszólalni nem tudtam, csak bambán vigyorogtam, Andris pedig kuncogva nézett az okos barna szemeivel: talán választ várva, talán tényt megállapítva, mindenesetre lesett: vajon erre mit lépek?
Akkor este nem tudtam elaludni. Sötét gondolatok tolongtak a fejemben, töprengtem: tényleg, én most már öreg vagyok? És akkor eszembe jutott a drága, drága Nagyanyám, a világ legbölcsebb asszonya, aki minden tudományát két kézzel szórta rám, nap, mint nap, amíg abban a boldogságban lehetett részem, hogy vele élhettem. Annak idején az ifjúság szeles, fennhéjázó, öntudatos korszakát éltem, időnként kinevettem Őt, és közben észre sem vettem, hogy beavat a titkaiba, de ma már tudom, hogy hatvanévesen el tudom viselni a világot, azt Neki köszönhetem. A fiatalság egy hatalmas adomány, tulajdonképpen ez a legfontosabb az életünkben, de nem tudunk vele legtöbb esetben élni, csak kevesen. Mire rájövünk, hogy mi csúszott ki a kezünkből a sok „nem fontos dolog” miatt, már késő. Ma már tudom, hogy mik voltak a nem fontos dolgok, de ezt a bölcsességet csak ennyi év megélésével kapja meg az ember. Fiatalon képtelen hallgatni az intő szóra, mert úgy érzi, hogy helyes úton jár.
Amikor betöltöttem a hatvan évet, úgy éreztem, hogy rám szakadt a pokol. Az elmúlt pár évben elvesztettem az állásomat, amikor nyugdíjba mentem, a kollégáimat, a jövedelmemet, a társadalomban betöltött szerepemet. Sorra haltak meg a rokonaim, a szüleim, a házastársam. Isten a tragédiák során keresztül tanít meg az élet leckéire.
Az özvegység, a magára maradottság hozta az újabb problémákat az életemben. Voltak olyan tevékenységek, amiket én az életemben még soha nem csináltam, mert a férjem feladata volt, most arra is rákényszerültem. A magányról nem is beszélve, ami hirtelen rám szakadt. Meg kellett küzdenem a leromlott egészségi állapotommal, az öregedés jeleivel a külső megjelenésemben, és a szervezetemben. Egy darabig nyavalyogtam, elmerültem az önsajnálatban, nyalogattam a sebeimet és szenvedtem, mint egy kutya, és arra gondoltam, amit nagyanyám szokott idézni: „El kell fogadnod a szívedben zajló változásokat éppúgy, ahogy elfogadod az évszakok változásait is. S ha egyszer szívedbe költözik a tél, próbáld derűs nyugalommal kiböjtölni a tavaszt” Aztán beláttam, hogy senki nem tud és nem is fog segíteni rajtam, csak saját magam. Rájöttem, ha továbbra is emberhez méltó életet akarok élni, nekem kell tennem valamit, mert különben menthetetlenül belesüppedek az értelmetlen ördögi körbe, ami végül a saját pusztulásomhoz vezet. Lassan kezdtem lábadozni, és végül komoly kihívásnak tekintettem azt, hogy legyőzzem a sok negatív érzést, és talpra álljak. Mellettem álltak a családom és a barátaim, de az igazi küzdelmet magam vívtam meg és sikerült.
Aztán rádöbbentem: a bajaimmal elboldogulok, de az örömhöz társ kell.

A cikket írta: Mamóka

4 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2012. április 20. 12:21

megtekintés Válasz erre: Vass. N Edith - 2012. április 14. 16:36

Kedves Mamóka! Jó egészséget kívánok Neked! Szívesen olvasgatok Nálad.

Köszönöm Edith!

Kevés időm jut az írásra, pedig nagyon szeretem. Az asztrológia nagyon lefoglal, sokan fordulnak hozzám tanácsért.

Tervezem, hogy klubot nyitok belőle! Puszi.
2012. április 20. 12:20

megtekintés Válasz erre: Müszélia - 2012. április 14. 16:40

egyszer véletlenül kihallgattam egy beszélgetést. az öreg néni a padon ült, előtte 4-5 éves kislány. Néni, jó öregnek lenni?
Na most kamilláztam, hogy erre mit fog mondani.
Jó, felelte a 90 éves elszántan, aztán vette a botját, és elkacsázott.

Érdekes, amit írtál!
Én anno jártam egy idősek lelkisegély szolgálatába, 6-9-ig beszélgettünk velük egy ingyenes vonalom.
Azt tapasztaltam - és tanultam is - hogy a nagyon idős emberek azok, akik leginkább ragaszkodnak az életükhöz.
A tananyagban az szerepelt, hogy az öngyilkosok nem belülük tevődnek ki, hanem a 40-50 közötti korosztályból. Ettől megdöbbentem. Az ember azt hinné, hogy a hosszú élet már unalmassá válik, és céltalanná, de nem így van,.
Nálunk ezért nem engedélyezik az eutanáziát. U.n. "élő végrendeletet" lehet írni, de nem sokat ér az sem, mert ha odakerül az illető, megváltozik az elhatározása, és ragaszkodik az életéhez.
És ez így van jól.
2012. április 14. 16:40
egyszer véletlenül kihallgattam egy beszélgetést. az öreg néni a padon ült, előtte 4-5 éves kislány. Néni, jó öregnek lenni?
Na most kamilláztam, hogy erre mit fog mondani.
Jó, felelte a 90 éves elszántan, aztán vette a botját, és elkacsázott.
2012. április 14. 16:36
Kedves Mamóka! Jó egészséget kívánok Neked! Szívesen olvasgatok Nálad.
2012. április 8. 21:41
Minden kornak megvan a maga szépsége, mondják. De úgy gondolom így van. Ahogy írod, az élettapasztalat, a bölcsesség. Közben igen, veszteségek is érnek sajnos, de ezt mind tesszük a tapasztalataink puttonyába. Én 20 évesen azt képzeltem negyvennek lenni tragédia. Most 40 fölött azt hiszem húsz évesnek lenni sokkal nagyobb tragédia ;-))
 
2011. május 28. 14:39
Szeretettel olvastalak.
Mélységesen egyetértek a gondolataiddal. Szépen fogalmaztál.
2010. szeptember 29. 11:58
Amikor "öregedni" kezd ember teste, azt a tempót egyszerűen nem tudja követni a lélek.
Sokszor gondolok arra, hogy gyerekként a 40 éves apámat öregnek láttam, a 60 éves nagymamámról nem is beszélve.
A gyerekeknek minden óriási, aztán mikor felnőnek rájönnek, hogy az arányok változnak és nem a méretek.
2010. szeptember 14. 09:05
Mamóka! Bár én még viszonylag ifjoncnak számítok, de szerintem hol vagy te még öreg? Nem tartom valószínűnek, hogy annyinak is érzed magad, nem így van? Jó írás az életből. üdv Orsolya
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: