újabb események régebbi események további események
16:04
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
17:21
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába

Röpkék és sziporkák

Látogatók száma: 136

Nagy fába vágtam a fejszémet - mondhatnám, de - hiszen se fejsze, se nagy fa!? Inkább helyénvaló úgy jellemeznem ezt a cikket, amiben kísérletet teszek az eddigi párkapcsolati kezdemények során felhalmozódott élményeimet, tapasztalataimat feldolgozni...

(Nagy sóhaj)...ez most én voltam - hiszen a szubjektum, az egóm látványosan tiltakozik az objektivitás irányába történő elhajlásra, pedig ez lenne az ún. igehirdetés "záloga"! Semmi baj, ezzel előre számoltam, s teszem ezt azért, mert ha mindenki elvárásainak meg akarok felelni, akkor pontosan, rendre és visszatérően ennek az ellenkezője fog bekövetkezni.

Mi az én "bevált" módszerem? Nem előre megírt forgatókönyv alapján ismerkedem, de igyekszem tudatosan másképpen viselkedni, mint azt a nők általában véve már megszokhatták, ha egy férfival szóba elegyednek. Mondhatom nyugodtan, hogy nem is olyan nehéz ezt felvállalnom, hiszen "mindössze" saját magamat kell adnom, s ez a sajátos szerepjáték segít abban, hogy könnyen ismerkedem bármilyen helyzetben, mert nincs mitől tartanom.

Indoklás: amikor egy férfi eljut odáig, hogy mer szembesülni önmagával, tisztázza egyszer és mindenkorra saját "GYELV" (Gyengeségek, Erősségek, Lehetőségek, Veszélyek) analízissel egyéniségét, személyiségjegyeit, akkor nincs más hátra, mint előre.
Ezzel a "saját magamat adom" kínálati oldallal olyan szükségleti igényt vagyok képes generálni a másik nem képviselőiben, amit nyugodtan nevezhetek az eddigi kommunikációs gyakorlatom tovább fejlesztett változatának.

Önmagában persze ez így nem elég, hiszen el is kell tudni magamat adni, ám ez az "eladási" taktika ill. a megcélzott nőszemély kegyeinek elnyerése közé tehető egyenlőségjel - enyhén szólva is nagyképűség lenne a részemről, s még akkor nem szóltam a sok váratlan kockázati tényezőkről sem!

Jogos Tőled kedves olvasóm (s rész sikernek könyvelem el, ha egyáltalán eljuttattalak eddig irományomban), hogy ez mind szép és jó, de lássuk a medvét!

Íme a "medvebocs"...bocs: mivel alapból utálom a szöveges üzizgetést, s indoklom azzal, hogy a különféle internetes multimédiák lehetőségeinek ismeretében előnyösebb használni pl. a SKYPE, MSN, GOOGLE TALK- gmail videó és hangátvitelt biztosító - CSETELŐ szolgáltatásait, tehát az első alkalommal igyekszem átirányítani az illető hölgyet ezen eszközök valamelyikére. Amennyiben ez sikerül, már csak azzal kell szembesülnöm, hogy - tapasztalataim alapján - a beszélgető partnerem inkább nem akar érteni a használandó eszköz beállításához, s rögvest azzal kezdni: "...én nem értek a géphez...mit és hogyan kell beállítani?...stb..." Ha ezen túlteszem magam (ami többnyire sikerül) akkor rendre fel kell vállalnom a távoktató-bácsi szerepét, de van amikor én is kiakadok...gondolom nem vagy kíváncsi a továbbiakban ezekre a kakukkos miért-ekre?

(Haladjunk tovább)...nagyon sok múlik azon, hogy éppen milyen hangulati állapotban vannak a beszélgető partnerek, de rögtön idebiggyesztem - mielőtt elfedném - hogy az én korosztályom bélieknél valami íratlan, ám annál inkább "tudatba beágyazódott" szabály érvényesül, amibe szinte görcsösen kapaszkodva elvárják, hogy a férfi kezdeményezze a beszélgetést, sőt folyamatosan tartsa szóval a nőt....leginkább szórakoztató stílusban...miközben Ő szemmel látható módon kényelmesen hátradőlve passzív hallgatásba helyezi magát...

Én kiszámíthatatlanul váltogatni szoktam a "TÉMAINDÍTÓT" MERT KÖZBEN KÉPES VAGYOK TESZTELNI MAGAMAT, SŐT MI TÖBB ŐT IS(!) Ez úgy működik, hogy a röpke bemutatkozásom után "bedobok" egy akkor improvizált poént, de hangsúlyozottan azt és úgy, ami éppen abban a helyzetben nem "nyomulós, nem durva, nem erőltetett", de arra elég, hogy már az elején mosolyt fakasszon a hölgy arcára.

Íme egy emlékezetből vett példa: "...szia! ...vagyok, mit gondolsz? Szerinted érdemes előtte becsuknunk az ablakot, vagy kimennünk pisilni, vagy gyorsan elintézzük azzal, hogy nálatok milyen az időjárás? Volt-e árvíz, vagy mit csináltál ma, amit eddig nem szoktál?..." Ilyen és hasonló szöveggel általában sikerül egy kissé összezavarnom, de egyúttal felkeltenem a figyelmét, hiszen ha előre azt várja és kapja, amit már rendre megszokott, akkor valóban ez utóbbi fonal mentén szakad vége hamar a beszélgetésnek.

Természetesen ha vevő a poénjaimra, akkor második hullámban egy kicsit igyekszem megszédíteni úgy, hogy folyamatosan beszélek hozzá - s időnként visszakérdezek, sőt megkérem, ha nagyon eltértem a tárgytól, segítsen emlékeztetni hol hagytam abba - csakis őszinte dolgokról, amiket eddig tapasztaltam az eddigi párkapcsolati kezdeményeimről...- persze valójában nagyon is jól emlékszem mindenre, csak így is tudom tesztelni a nőt, szinte észrevétlenül...(emlékszik-e? okosan képes hallgatni? mennyire értelmes, intelligens...stb.)

Tisztelt olvasóm! Nem igazán szeretnélek további részletekkel fárasztani, inkább igyekszem veled megosztani eddigi beszélgetéseim tapasztalatait, íme:

Kivételesen nem a biológiából hívom segítségül ama növényhatározót, de azért igyekszem kategorizálni a nőket, kommunikációs képességük alapján:

1. kategória: veszi a lapot és képes hasonló módon válaszolni, sőt szinte elvarázsol a kifejezésmódjával>>>szellemi szinten képesek vagyunk már a neten egymást ily módon kielégíteni! (Ezt a jelenséget az egyik magyar blogom elnevezéséből tudnám szemléletesen levezetni: "Szertelen gerjedelem, azaz áldozatok bemutatása a szellemiség oltárán") Ezek után már szinte játszi könnyedséggel sétálgathatunk a virtuális hipertérben felépített szellemi összekötő hidunkon, meg meg ízlelve, bele bele kóstolgatva az új szellemi táplálék gyönyörkertjéből magunkhoz vett friss, ízletes húsú, érett gyümölcsök zamatát a szánkban érezve...

2.kategória: ide sorolom azokat, akik ugyan értik mit mondok, de inkább elbeszélnek az adott téma "fennforgása" mellett, mert nem igazán tudnak mihez kezdeni velem ill. nem akarnak megnyílni, holott tudják én erre vagyok ráhangolódva, tehát a viszonosság elve alapján én is joggal elvárhatnám azt...

3. kategória: nem vagyunk egymásnak szimpatikusak, sőt ennek mielőbb igyekszik is hangot adni, persze a maga - esetenként tudatosan - sértő megszokott beidegződésével...":::Te nekem ne nagyképűsködj(!)...Te nekem ne játszd itt az agyad(!)... én is tudok ám ilyeneket mondani... (de nem mond semmit, csak kijelenti>>>az indoklás, érvelés része elmarad...lehet nem is véletlenül, hiszen aki nem tud érvelni, az rendre az érvelőt támadja)...Te kocka vagy(!)...Te mit tudományoskodsz(?)...stb.

Vannak persze fenti kategóriáknak finomabb árnyalatai, de a lényeget, - s ismételten hangsúlyozottan az én szubjektív értékrendem szerint - azért kifejezi.

Hogyan is lehetne ezt a cikket egy jó nagy csattanóval a végén befejezni?

Szerinted? (Adott a lehetőség a hozzászólásodnál, s kérlek élj ezzel!)

Szerintem? Hát valahogyan e-képpen:
Bármennyire is tudatosan keresed a neked megfelelő párodat, rendre a véletlenen - ami tudjuk egyáltalán nem az, mert hiszen véletlenek nincsenek - hoz össze minket!

Na "Uff" én megírtam a cikket, most Te jössz: szólj hozzá(m)!

A cikket írta: aszir

6 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva

Jobb helyre nem is jöhettél volna, mint közénk. Látom erősen flörtölsz. Nem sok, de most csak ez jutott az eszembe. Olyan késő van már, hogy nagyon.
De visszajövök és jobban szemügyre veszlek. :-)

Tedd azt, ámbátor inkább mondhatom, hogy Te jöttél közénk, a többit szóban...
Jobb helyre nem is jöhettél volna, mint közénk. Látom erősen flörtölsz. Nem sok, de most csak ez jutott az eszembe. Olyan késő van már, hogy nagyon.
De visszajövök és jobban szemügyre veszlek. :-)

megtekintés Válasz erre: aszir

először is rég voltam itt...
Másodszor jó volt olvasnom Tőled valamit!
Harmadszor nemhogy tükröt, de még egy sima kanalat sem tudok elgörbíteni:)))
Negyedszer nem félek semmitől és senkitől (inkább valakitől, de azt ill. Őt nem adom ki)
Ötödször a remény hal meg utoljára:)))

puszillak
mindenféle csillagokat látok Én kis Én.:)))

Te kis Te!
Mi az hogy rég voltál itt először is?:))
Másodszor is örülök ha jó volt olvasnod:)
Harmadszor a nőknek tartottál egy vidám görbületet:))
Negyedszer szólj ha félsz megvédelek:)
Ötödször azért a remény hal meg utoljára mert Ő a gyilkos!!!:))))))

Remélem nem vert senki kobakon hogy csillagokat látsz Te ki Te!
pusszantás

megtekintés Válasz erre: juanitasenorita

Először is rég voltam itt...
Másodszor jó volt olvasnom Tőled valamit!
Harmadszor jó görbe tükröt tartasz elénk jól szórakoztam:))))
Negyedszer nem félsz hogy kiadod magad?
Ötödször remélem elvarázsoltalak:)))

puszillak
mindenféle csillagot adtam Te kis Te.:))))))))

először is rég voltam itt...
Másodszor jó volt olvasnom Tőled valamit!
Harmadszor nemhogy tükröt, de még egy sima kanalat sem tudok elgörbíteni:)))
Negyedszer nem félek semmitől és senkitől (inkább valakitől, de azt ill. Őt nem adom ki)
Ötödször a remény hal meg utoljára:)))

puszillak
mindenféle csillagokat látok Én kis Én.:)))
Először is rég voltam itt...
Másodszor jó volt olvasnom Tőled valamit!
Harmadszor jó görbe tükröt tartasz elénk jól szórakoztam:))))
Negyedszer nem félsz hogy kiadod magad?
Ötödször remélem elvarázsoltalak:)))

puszillak
mindenféle csillagot adtam Te kis Te.:))))))))

megtekintés Válasz erre: Müszélia

minél nagyobbak az elvárásaink, annál nagyobb pofont kapunk az élettől, és szerintem ez elég csattanós befejezés. de persze te azt gondolsz, amit akarsz.

én nem tapasztaltam egyenes arányosságot, ez is lehet csattanós gondolat...
minél nagyobbak az elvárásaink, annál nagyobb pofont kapunk az élettől, és szerintem ez elég csattanós befejezés. de persze te azt gondolsz, amit akarsz.

megtekintés Válasz erre: Müszélia

csattanó? egy jó nagy pofon.

bocs, de nem értem a mondatodat: segíts, hogy ne bután menjek el...menni fog?

megtekintés Válasz erre: m.lilla

tudom, hogy ez egy kihívás, de most nincs nagy kedvem:)msn-ni meg minden. én ritkán(csak régebben) ismerkedem neten, mármint úgy hogy az msn ig fajuljon...
amúgy a görcsös dologgal nem akartalak megbántani..

nem bántottál meg, hidd el nekem
tudom, hogy ez egy kihívás, de most nincs nagy kedvem:)msn-ni meg minden. én ritkán(csak régebben) ismerkedem neten, mármint úgy hogy az msn ig fajuljon...
amúgy a görcsös dologgal nem akartalak megbántani..
csattanó? egy jó nagy pofon.

megtekintés Válasz erre: m.lilla

én egyik kategóriába sem tartozom, akkor most mi van?:)
amúgy igazad van semmi sem véletlen!:)

(egyébként "görcsösen" ismerkedni, nem jó dolog és nincs értelme...)

a görcsölést nem én írtam, lehet belőled fakadt ki....ám semmi baj, ha komolyan gondolod, tégy egy próbát velem...
én egyik kategóriába sem tartozom, akkor most mi van?:)
amúgy igazad van semmi sem véletlen!:)

(egyébként "görcsösen" ismerkedni, nem jó dolog és nincs értelme...)

megtekintés Válasz erre: aszir

Tedd a puszim lenyomatát valami biztos helyre, akár egy pzs-be hajtogatva, s ha kell ezzel is bizonyítod majdan az utókornak, hogy mi soha nem pusziszkodtunk.

Igazán köszönöm. Így megfelel. ;-)
Üdv: Laura
Elolvastam,valóban így történt!1.kategória :-)

megtekintés Válasz erre: Gaya

... még sem össze ... sem vissza ...
a " volnákról " meg nem tudok nyilatkozni ...
viszont ekzakt női mivoltomból adódóan tőlem még az is kitelik, hogy játszom egy gondolattal ... ámbár lehet hogy a gondolat játszik velem ...

bírom a stílusod, hasonlít az enyémhez (de nyugodtan ellenkezz, mert azt szeretem)

megtekintés Válasz erre: aszir

Kivételes a mi egyetértésünk, pedig még nem is beszéltünk egymással össze, mint ahogyan kellene /kellett volna?/

... még sem össze ... sem vissza ...
a " volnákról " meg nem tudok nyilatkozni ...
viszont ekzakt női mivoltomból adódóan tőlem még az is kitelik, hogy játszom egy gondolattal ... ámbár lehet hogy a gondolat játszik velem ...

megtekintés Válasz erre: Gaya

Tökéletesen egyetértek veled !
A kategóriák is megfelelnek az általam kigondoltakkal.
Csak - én a másik oldalról láttam bele a netes társkeresésbe.
Az már egy új kérdés , hogy a radarok ugyanazokat a jeleket fogják e ...
Ha fogják - a virtuális szerelem égisze alatt csodák tudnak történni .... igaz ez még nem azt jelenti, hogy megtalálod azt akit keresel ....

Üdv,

Gaya

Kivételes a mi egyetértésünk, pedig még nem is beszéltünk egymással össze, mint ahogyan kellene /kellett volna?/
Tökéletesen egyetértek veled !
A kategóriák is megfelelnek az általam kigondoltakkal.
Csak - én a másik oldalról láttam bele a netes társkeresésbe.
Az már egy új kérdés , hogy a radarok ugyanazokat a jeleket fogják e ...
Ha fogják - a virtuális szerelem égisze alatt csodák tudnak történni .... igaz ez még nem azt jelenti, hogy megtalálod azt akit keresel ....

Üdv,

Gaya
"a különféle internetes multimédiák lehetőségeinek ismeretében előnyösebb használni pl. a SKYPE, MSN, GOOGLE LEVELEZŐ- gmail videó és hangátvitelt biztosító - CSETELŐ szolgáltatásait, tehát az első alkalommal igyekszem átirányítani az illető hölgyet ezen eszközök valamelyikére.">>>ezek mind engedik látni a másik arcát, mozdulatait, ill. hallani a hangját>>mire valós találkozásra kerül sor, addigra már mint régi ismerősök köszöntik egymást, s nem csalódnak akkorát, mint ált-ban lenni szokott.
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: