Némaságra ítéltem magam
Látogatók száma: 208
Mostanában egyre gyakoribb, hogy nem tudok megszólalni. Nem tudok kérdezni a férjemtől, nem tudok neki válaszolni. Az, hogy valamit el akarjak mesélni neki csak egy távoli vágyálom.
A szombati ebéd főzése közben azon rágódtam, hogy miért van, hogy nem tudom elmondani a férjemnek, hogy mi bánt.
Régen nagyon karakán voltam. Olyan igazi tűzről pattant kis menyecske, akinek mindig van véleménye, mindig a társaság központja. A férjem élvezte, hogy mindig minden meg tudom magyarázni, hogy mit miért teszek, és mit gondolok a világ dolgairól.
Teltek az évek, és valahogy én is megváltoztam, aminek az okát most is csak sejtem. Ha bármi konfliktusunk adódott Ferivel, a férjemmel mindig meg tudtuk beszélni hol hangosabban, hol nyugodtabban, de mindig szépen le tudtuk így zárni a vitát.
A nagymamám sokszor eszembe jut, aki mindig azt mondta, hogy sohasem szabad haraggal a szívünkben lefeküdni, mert a harag ott lesz másnap is, és szép lassan megmérgezi az életünket. Valami ilyesmi történhetett velem is.
Egy idő után, ahogy a gyerekek nőttek kénytelenek voltunk belevágni egy építkezésbe, ami hatalmas terhet jelentett mindkettőnknek anyagilag és lelkileg is. Nem jutott egymásra időnk. Elmaradtak a jó kis beszélgetések, és amikor én hoztam volna szóba valamit, azt Feri kifejezetten támadásnak vette. Néhányszor megpróbáltam nyugodtan leülni vele, szerettem volni elmondani, hogy én itt vagyok támasznak, de nekem is kell az ő támogatása. Első ilyen „egyeztetésünk” után néhány hétig rendben mentek a dolgok, de nemsokára ismét csak feszültség volt otthon a levegőben. Ha elkezdtem valamiről beszélni, akkor szabályosan lehurrogott, de úgy hogy a végén én éreztem magam gonosznak és háládatlannak, amiért nem értem meg őt.
Lassacskán kialakult bennem az a reflex, hogy jobb csendben maradni.
Ne szólj szám, nem fáj fejem. A cserfes kis feleség egy igazi savanyú nővé vált, akiben tombolnak az indulatok, de egyszerűen már nem akar beszélni. Sokszor azon kapom magam, hogy Feri kérdésére sem válaszolok, nehogy rosszul szóljak és felcsattanjon. Ettől persze begurul és megkérdezi, hogy már megint mi a fene bajom van. És igazából nem tudom, vagy csak már nem tudom elmondani.
Segítség! Újra beszélni akarok.
A cikket írta: Annácska
Hozzászólások
időrendi sorrend
Közben taktikát változtattam. Amikor ezt a cikket megírtam nagyon magam alatt voltam, aztán néhány hét elteltével újra elolvastam és rájöttem, ha én nem segítek a magam baján, akkor senki. Ha valami nem tetszik annak hangot adok, nyugodtan és halkan. Eleinte leüvöltött a férjem. Közöltem vele, hogy az lenne a legjobb, ha elmenne pszichológushoz, mert depressziós. Furcsán hangzik, de magába fordult és tudott változtatni. Azt hiszem ez úgy működött, mint egy tükör.
Kérdezd meg Tőle,mit szeretne Ő?Lehet,hogy meglepődnél,lehet,hogy Ő is várja,hogy visszatérjen az a nő,ki voltál?Erre nem gondolsz?Próbáld meg.
Egy esti séta,így tavasz idején,különösen jó terep erre.