újabb események régebbi események további események
01:29
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
13:12
Yolla módosította a cikkét
01:20
Yolla új bejegyzést írt a naplójába
01:13
Yolla új cikket töltött fel
01:04
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
12:32
emillio új cikket töltött fel
09:31
Ilpaki módosította a naplóbejegyzését
09:30
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
06:56
zsoltne.eva módosította a naplóbejegyzését
00:23
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
17:20
Black Ice módosította a cikkét
17:07
Black Ice új cikket töltött fel
13:12
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
09:20
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
13:56
Ilona új cikket töltött fel
12:25
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
11:30
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
09:24
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
07:00
zsoltne.eva új bejegyzést írt a naplójába
06:44
zsoltne.eva új hozzászólást írt Anyu naplóbejegyzéséhez

AZ ÉN KARÁCSONYOM!

2010. december 21. - Látogatók száma: 95

Emlékeimben örökké….!

Közeledik a karácsony és én egyre gyakrabban jutok el gondolatban odáig mit is jelent számomra. Magammal beszélem meg, kivel is mással, hiszen a családom, akik valaha is számítottak nekem, már nem léteznek. Létezett akkor, amikor még egy nagy család voltunk! A gyermekkoromban, amikor még számomra az ünnep a várakozás örömét jelentette, amikor a körülöttem zajló hajcihőt nem úgy éltem meg, mint valami rossz előjelét annak, hogy valami készülőben van, hanem izgalommal, és szeretettel néztem, és vártam a végkifejletet.
Számomra az ünnep a hajnali ébredést juttatja az eszembe, amikor korán reggel visításra keltünk fel, és mi gyerekek, abban a pillanatban talpra ugrottunk és rohantunk az ablakhoz, hogy lássuk, ahogy leölik a disznót. Istenem! Hogy sajnáltam szegény párát! Olyan volt a hangja??? … és mindig is érzem azóta is, hogy először hallottam, az életéért küzdött az a szerencsétlen pára, de akik legyűrték ugyanezt érezhették akkor! Sok éhes szájat tömtek be azzal a szegény disznóval!
*
Hogy féltem, amikor az előkészületek zajlottak! Amikor le kellett mennem a pincébe és tudtam, ott van az a disznó, aki arra vár, dehogy várt, mit tudta ő, hogy mi lesz a sorsa? - Le fogják szúrni! – Nekem le kellett mennem a pincébe, fát hozni, ahogy anyám kérte, és hiába volt minden ellenkezés, hogy én nem szeretnék oda lemenni, mert félek, nem volt párdon. Összeszedtem minden bátorságomat és beslisszoltam a fáskamrába, ott kicsit biztonságban éreztem magam, ugyanez kifelé. Disznóval nem is találkoztam! Ott röfögött, közel a másik kijárathoz, ő is a menekülésen gondolkodott!
*
Milyen érdekes így visszaemlékezni? Mindig is a pince és a padlás jelentette számomra a veszélyforrást. A pince, mint mondtam, a sötét, beláthatatlan részeivel, a padlás ugyanezért, mert a két ház közös kéménye mindig is egy választóvonal volt a házak között, és a mögötte részre soha nem merészkedtem. Hm.
*
A száraz ruhát pedig akkor is le kellett szednem a kötélről, ha bennem nem volt elég bátorság ehhez. Segítenem kellett anyámnak, mégsem vallhattam be neki, hogy én félek a padlástól is! Rám mindig számíthatott, mert sokkal gyorsabban tettem meg a visszafelé utat, mint ő azt elképzelte? Az okát soha nem kérdezte, és én nem mondtam.
*
A mosókonyha tisztára súrolva. Az előkészületekben, amikor már cseperedtem, nekem is részt kellett vennem és milyen élvezetes volt, amikor később az illatokkal megtelt szinte az egész lépcsőház két emelete. Elviselték a lakók, mert tudták anyám nagy szíve tartogat valamit a számukra is, úgyhogy jó lesz megbékélni a szagokkal, ha kapni is szeretnének valamit. A türelmüket anyám mindig is honorálta, ezért került olyan kevés hurka, és kolbász a füstölőbe!
*
Milyen sokan voltunk akkor, amikor az ünnepek előtt egy-egy ilyen disznóvágásra sor került! Mennyire élveztem a nyüzsgést, milyen izgalommal vártam a fejleményeket. Az első harapnivalót, ami ilyenkor szokás. A hagymán megsütött vért. Az volt az első falat, na nem az egész! Kellett a hurkába! De sokan nem tudják, hogy milyen a disznó töke, hagymán megsütve? Hm. Valami fenséges!!!
Aztán, amikor a nap végefelé már gyérült kissé a teendő és már csak a vacsorára koncentráltak, már alig vártuk a sült kolbász, hurka, töltött káposzta és egyéb falatokat, finomságokat, hát az volt maga a csúcs! Én így érzékeltem! …. Mit fáradtság? Segítettem én is, ahol tudtam, amit kértek, tehát mint, aki jól végezte dolgát, úgy részesülhettem én is a javakból, mint akárki más!
*
Milyen ügyesek voltak az emberek, az asszonyok, anyám, akik annyi mindent képesek voltak megtenni azért, hogy az év során felnevelt disznó, végül is bekerüljön egy egész családnak a megélhetését biztosító éléskamrájába, amit nálunk spejznak, és padlásnak neveztek. – De én tudtam a járást felfelé, és még mielőtt odalopakodtam volna, ahol lógtak a már füstös kolbászok, valami megállította mindig a kezem, amikor arra vetemedtem volna…. de azt nem szabad!... Hogy mi volt az, ami megakadályozott, nem is tudom?
*
És amikor együtt volt az egész család, micsoda mennyei, béke és nyugalomnak éppen nem nevezhető édes zsivaj, már így gondolok rá, akkor talán kissé elviselhetetlen volt, néha, de ma már, szinte hiányzik!

A cikket írta: zsoltne.eva

5 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2014. január 28. 20:15

megtekintés Válasz erre: Ilona - 2014. január 28. 19:54

Szia, Évi!

Végre ideértem és jó volt olvasni az írásod.Én életem első és utolsó disznóölésére nem szívesen emlékezem, ami pedig nem is olyan régen volt..
A szomszéddal közösen vettünk a szomszéd faluban egy disznót, amit majd ott levágnak és nekem kellett hazafuvaroznom. Amikor meghallottam szegény disznó üvöltését, elájultam, pedig elég edzett vagyok. Mai napig nem tudom, hogy hoztam haza, még itthon sem voltam teljesen magamnál...Ezért nagyon megértem a félelmeidet!
De a disznóöléstől eltekintve a gyerekkori nagy karácsonyok, az összetartó, szeretetteli családi együttlétek mindig felejthetetlenek lesznek..:)

Puszi, Ilona

Köszönöm Ilike, hogy időt szakítottál erre a kis irományomra. Ó, és ez minden évben megismétlődött. Részletekkel nem akartam én senkit sem untatni... A folyamatba annyiszor benne voltam, hogy egyszer ketten anyuval - nagy bátorság volt - de résztvettünk a kertszomszédunknál egy disznóvágáson, akik meghívtak, mint "szakértőket" segédkezzünk náluk. Az, hogy anyu engem hívott maga mellé culágernek, külön büszkeséggel töltött el... Pedig a végére tényleg úgy néztünk ki, mint a disznók. :-) Ott azért mégsem voltak olyanok a körülmények...
2014. január 28. 19:54
Szia, Évi!

Végre ideértem és jó volt olvasni az írásod.Én életem első és utolsó disznóölésére nem szívesen emlékezem, ami pedig nem is olyan régen volt..
A szomszéddal közösen vettünk a szomszéd faluban egy disznót, amit majd ott levágnak és nekem kellett hazafuvaroznom. Amikor meghallottam szegény disznó üvöltését, elájultam, pedig elég edzett vagyok. Mai napig nem tudom, hogy hoztam haza, még itthon sem voltam teljesen magamnál...Ezért nagyon megértem a félelmeidet!
De a disznóöléstől eltekintve a gyerekkori nagy karácsonyok, az összetartó, szeretetteli családi együttlétek mindig felejthetetlenek lesznek..:)

Puszi, Ilona
2014. január 28. 19:15

megtekintés Válasz erre: franko - 2014. január 28. 17:15

Jó volt, még több ilyet:)

Kedves Franko!

Köszönöm az érdeklődést. Hát ha ennyire ragaszkodsz hozzá, elárulhatom, van fenn már egy két ilyen témájú írásom. Csak rá kell keresned, és kedvedre válogatnod... Ha egyéb segítségre van szükséged, csak kérned kell.

Puszi! :-)
Éva
2014. január 28. 17:15
Jó volt, még több ilyet:)
2011. december 24. 18:52

megtekintés Válasz erre: Józsi - 2011. december 24. 07:37

Kedves Éva!

Szép megemlékezés a gyermekkori karácsonyról! Sokan keressük ma is azt, ami már nincs. Elmúlt. De jó visszaemlékezni!

Józsi

Köszönöm, hogy olvastál! :-)

Éva
2011. december 24. 07:37
Kedves Éva!

Szép megemlékezés a gyermekkori karácsonyról! Sokan keressük ma is azt, ami már nincs. Elmúlt. De jó visszaemlékezni!

Józsi
2010. december 23. 17:44
Ez is szép volt:-) Jó volt olvasni tőled!
Pinokkió
2010. december 21. 18:35
Éva! Látod az igazi szeretet mindannyiunkban ott van, s benned is! Nagyon szép! üdv Orsolya
 
2010. december 21. 18:18
Látod, Éva? Az ünnep a szívedben lakik! :)
2010. december 21. 14:27
Mosolyogva olvastam Éva a soraid, nagyon kedves régi emlékeket idézett fel bennem, a nagy családi disznótorokét. Egészen kislány koromtól úgy mint neked, nekem is megvolt ilyenkor a feladatom. Meg is tanultam egy életre.
Veled ellentétben én nem féltem a padlásra felmenni, amikor már később a füstről leszedett kolbászok ott sorakoztak, mert úgy kívántam, hogy muszáj volt egyik - másiknak a végéből kivenni egy kicsit. Azután nagyon gondosan visszaigazítottam a végét, hogy ne vegyék észre.....
Nagyon jól érzékeltetted és vissza tudtad adni a disznóvágások napjának és estéjének a hangulatát. Szinte ott érzem magam, érzem a pörzsölés illatát. Majd a végén, amikor este az apukán leemeli a bográcsot a katlanról. Anyukám pedig tányérokba rakta a paprikást, gondosan ügyelve arra, hogy először a rokonok és szomszédok "kóstolója" legyen meg. Feledhetetlenek voltak ezek a vacsorák is, amikor mindenki az egész napi szorgos munka után leülhetett a családi asztalhoz. Többnyire poharazgatással és nótázással zárult ez a nap.
Köszönöm neked, nagyszerű írás, gratulálok Éva.
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: