Igaz történet

Látogatók száma: 62

A kincsből nem mindenki kapott. Volt, akinek nem jutott. Jancsi, szomorú szemekkel vette tudomásul, hogy ő ma nem érezheti szájában a gyümölcs hűsítő, édes ízét.

Egy igaz történet ......
Tanítás után a táskát félre dobtam. Nem volt sok időm tanulni. Szerencsémre jó eszű gyerek voltam a tanárom szerint, és ezt kihasználva inkább óra alatt figyeltem oda. A földeken sok szorgos, ügyes kézre van szükség - figyelmeztetett többször Apám. Iskolás ruhámtól és ünneplő szandálomtól gyorsan megváltam, kapámat a vállamra tettem, és szaporán szedtem apró lábaimat, miközben figyeltem a tarka mezőt, hallgattam a madarak énekét, és együtt kergetőztem a pillangókkal. Futásnak eredtem. Tudtam, anyukám nagyon vár. Várja, hogy leváltsam, hogy haza siethessen megfejni a tehenet, ami édes tejet adott a sok aprónépnek .

A csorda türelmetlenül rohant végig az utcán, sűrű sötét porfelhőt hagyva maga után, a gyerekek nem kis riadalmára. "Piros ", mert így hívták a tehenünket, csak komótosan, lustán ballagott a ház irányába, hatalmas barna boci szemeit kíváncsian meresztgette a megrémült gyerekekre. -Nahát, ezek sosem láttak tehenet? -Gondolta magában, miközben farkának bősz csapkodásával igyekezett az istálló irányába, ahol Manci, a nagyfülű, szürke szamár fogadta kitörő lelkesedéssel.
-IÁÁ, IÁÁÁ Megjött Piros !!! A gazdasszony kedvence. -Kürtölte szét harsányan a nagyvilágba, s közben iszonyú hangerejének köszönhetően ki is harcolta az istálló népének korai vacsoráját.

Eljött a nyár.
Ismét több városi gyerek költözött hozzánk a szünidőre.
Irigykedve hallgattam történeteiket, ki milyen iskolába jár, kinek milyen könyvei vannak, milyenek a színes ceruzái. Viszont boldog voltam ahogy meséltek a szebbnél szebb zenéről, moziról, múzeumról, állatkertről , kirándulásról.
Egyidősek voltunk, tizenkét évesek.

Én tizenkét évesen még a dohányföldön játszottam. Játszottam és dolgoztam.
Fizetség is járt érte. Ha akartam, hajas babát készíthettem, a hajszínét is megválaszthattam. Addig keresgélhettem a kukoricaföldön, amíg megfelelőt nem találtam. Királykisasszonyt varázsoltam belőle. Munkánkért dinnyét is kaptunk cserébe, boldogan osztoztunk testvériesen rajta, csak kevés jutott, de az a kevés kincsnek számított.
Sok gyerek jött össze a faluból is. Mindenki segíteni akart. A jószándék vezérelte őket? Vagy talán a vendégek híre? Összetartó csapat voltunk. Jóban,rosszban. Ez volt a jelszavunk.
Ha kellett dohány levelet törtünk, ha kellett kacsoztunk, vagy éppen macska ügyességgel másztunk több méternyi magasba, elvégezni a ránk bízott feladatot.
Olykor felnőtteket megszégyenítő hozzáértéssel tettük amit tenni kell.

A kincsből nem mindenki kapott. Volt, akinek nem jutott. Jancsi, szomorú szemekkel vette tudomásul, hogy ő ma nem érezheti szájában a gyümölcs hűsítő, édes ízét.

Tettre kész apám, bízva a mulatságban, új ötlettel állt elő. Mint kitüntetést adta át a szomorú szemű gyereknek a dinnye vékonyra kapart héját. Jancsi boldogan tette fejére, futott vele körbe körbe. " BUKÓSISAK BUKÓSISAK BUKÓSISAK " kiabálta hangos, kitörő örömmel, s lábnyomai nagy köröket rajzoltak utána a forró homokba. Futott börrögve, olykor sebességet váltva. Képzeletben övé volt a világ legszebb, legdrágább motorkerékpárja, ami annak idején csak kevés embernek adatott meg. A környéken csak a tanítóbácsi büszkélkedhetett vele. Ő is inkább csak ritkán vette elő, féltette az út porától.

A dinnye ragacsos leve, csíkokat rajzolva csorgott végig a falu porától mocskos karjainkon, szemtelen darazsakat is oda csábítva magához. Éva, a városi vendéglány, sikítozva rohant az utca irányába. - Megcsípett, megcsípett! - kiabálta.
Mi, gonoszkodó falusi gyerekek, hahotázva vártunk. Éva az ijedségtől futás közben megbotlott, talán a saját lábában. Ő akkor még csak 2 napja volt falun, hátrányban azokkal, akik már jó ideje nyaraltak nálunk. Zuhanás közben hatalmas szürke porfelhő takarta el az eget és vele Évát is. Lassan, mint a csiga, fájdalomtól eltorzult arccal, porosan, könnyekkel teli szemekkel, szégyenkezve állt fel. Akkor értettem meg a gyermeki gonoszság hatalmát. Nagyon megsajnáltam. Védelmem alá vettem. Nap végeztével kézen fogva mentünk haza s vidáman, nevetgélve vettük birtokba , a " FÜRDŐSZOBÁT ", amit egy esővízzel teli, hatalmas fateknő helyettesített az eresz alatt.