újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Magány

Látogatók száma: 43

Fájt a gyomra. Az utóbbi hónapokban megint sokszor érezte a maró fájdalmat, ami a gyomorszáját kínozta. Éveken keresztül kínlódott a savval, de pár éve elmúlt. Sóhajtott egyet és letette a szivacsot. Az edények tisztán hasaltak a mosogatótálcán.

Körülnézett, mit kellene még rendbe tennie. De végzett, így a szobába indult, port törölni.
A beszélgetés járt a fejében, amit nemrégen folytatott a fiával. Felhívta, mert éppen arra járt, és mondta, felmenne hozzájuk, éppen ott van. A kérdést hallotta a telefonban is.
- Feljöhet anya? – kérdezte a fia a menyét.
A választ nem hallotta, de aztán a fia beleszólt a telefonba,
- Feljöhetsz, itthon vagyunk!
Szíven ütötte a mondat! Imádta az unokát, de mindig előre jelezte, ha menni akart, a menyének ez volt a kívánsága. Megértette, hiszen a picivel sok a munka, nem mindig jó, ha valaki ott lábatlankodik bejelentés nélkül.
De hogy engedély kelljen ahhoz, hogy meglátogassa őket….
Akkor nyelt egy nagyot és felment, mert látni szerette volna az unokáját. A kislány aludt a menye karjaiban. Nem tudta felvenni, de nem is akarta. Sírós volt a pici, örült, hogy nyugodtan tud aludni. Akkor úgy ment el, hogy hozzá sem tudott érni a kicsihez.
- Majd legközelebb! – sóhajtott egyet, ahogy lefelé ballagott a lépcsőn.
Sietett haza, mert a legkisebbik is haza ment az iskolából, nem ért rá, rágódni a telefonbeli kérdésen. De most újra eszébe jutott.

Az ajtó becsapódott, ahogy Gábor hazaérkezett. Megcsóválta a fejét. Az a zár, egyszer ki fog esni!
- Szia, Anyu! Mit főztél? Farkaséhes vagyok!
A magasra nyúlt szőke fiú ledobta a hátizsákot és az edények tetejét emelgette. Az étel láttán elvigyorodott.
Már a szekrényben zörög, meri ki magának a levest. Nem volt elég neki az iskolai menza adta étel, csak pár órára verte el az éhségét. Laura néha úgy érezte, ha nem főzne, a fia rövid időn belül éhen halna. De nem volt ez másképpen a másik két fiúval sem! Telhetetlen bendőjüket néha kész művészet volt teletömni annak idején.
Megint érezte a savat a gyomrában. Még két napig tud főzni, de ha Máté nem fog pénzt adni, ennivaló nélkül fognak maradni fizetésig! Megtörölte a homlokát a porronggyal, de ezzel csak azt érte el, hogy az arca tele lett porral. Tüsszentett egyet, majd kirázta a rongyot az ablakon. Megmosta az arcát a fürdőben, majd leült fia mellé a konyhába.
- Mi volt ma az iskolában? – kérdezte a gyereket.
Az nem felelt egy darabig, csak mohón tömte magába az ételt. Az apjára ütött. Az sem szólalt meg, amíg volt valami a tányérjában.
- Becsó megint verekedett! A diri kihívta a rendőrséget, de aztán semmit nem csináltak. Azt mondták, hogy a szülők dolga intézkedni. Az oszifő hazazavarta és behívatta a szüleit! De biztos nem fognak bejönni! – hadarta a fiú, amíg a második fogást merte ki.
Laura megcsóválta a fejét. Gábor sokat mesélt a hátrányos helyzetű diáktársról. Magyarázta a fiának, hogy nehéz lehet neki beilleszkedni, segítsék, mert ő nem olyan előnyökkel indult, mint a többiek.
De amikor egyszer Gabó monoklis arccal, bedagadt szemmel jött haza, vihar gyorsan elszáll belőle a tolerancia! A zsebpénze és a telefonja bánta a verekedést. Hiába nem hagyta magát, a három felnőtt hátrányos helyzetűvel szemben nem sok esélye volt.
Máté a középső gyerek nem szólt semmit öccse láttán. Másnap megjelentek az iskolánál a haverokkal. A zsebpénz és a telefon is megkerült!
Laura sóhajtott.
Máté! Kire ütött ez a fiú? A lustasága az apjáé. A hőzöngése az apjáé. A természete is. Ez az egy eset volt, amikor hasznát látta a gyerek ismeretségi körének, a haveroknak. Nem ismerte őket, mint Krisztián barátait. Azok rendszeresen megjelentek náluk, amíg a legidősebb fia otthon lakott.
Máté nem hozta haza a barátokat. Egy idő után Laura kezdte sejteni miért.
– Hetven év! – zakatolt az agyában az időpont.
Annyi idős lesz, mire letelik a kölcsön, ami Máté érdekében vett a nyakába. Két éve a fia a fotelban várta, amikor hazaért. Vészcsengő szólalt meg az agyában, mert mire ő hazaért, a fiú rendszerint nem volt otthon. A haverokkal csellengett, akik közül Laura csak egyet ismert. Semmit nem tudott róluk. Egyszer rendőrök hozták haza Mátét. Félmeztelen volt és csont részeg.
- Az autópályáról kaptunk bejelentést egy autóstól, hogy a fiúk ott dülöngélnek! – közölte komor képpel a rendőr. – Nem tudják, a ruhájuk hol van.
Akkor remegett a gyomra, lefektette a fiút és másnap elővette. Máté majdnem kiabált, a kérdésére.
- Nem történt semmi, csak kicsit ittunk!
- De ennyit fiam? Autópályán kóvályogtatok! És ha valamelyiktek az autók elé esik?
- Nem ittunk annyit – felelt a fia és már ott sem volt.
Azon az estén a fotelban várta.
- Nagy bajban vagyok anya! – megijedt, mint mindig, ha valami szokatlan dolog furakodott a hétköznapjaiba.
- Csak te segíthetsz! De ez az utolsó alkalom anya! Kell nekem másfél millió forint!
Laura megdöbbent. Neki magának is volt, amit fizetnie kellett, de csak pár százezres kölcsön. Alig várta, hogy leteljen.
- Másfél millió? De mire kell neked ennyi pénz?
- Tartozásom van, meg vissza akarom a takaréknak is fizetni a pénzt egyben. Úgy nem kell majd háromfelé fizetnem. – hadarta a fiú, de nem nézett az anyjára.
Laura kétségbe esett. Milyen adóssága van Máténak? De aztán engedett. Nagy nehezen megszerezte a pénzt egy banktól. A fiú elvette a pénzt, megszámolta, majd eltűnt. Eleinte minden hónapban odaadta a kölcsön összegét az anyjának, majd egyre ritkábban. Végül az asszony kis híján belesüllyedt egy adósságspirálba. A kölcsönt mindenképpen fizetnie kellett, Gábornak ennie kellett, a rezsivel maradt el. Eleinte megpróbálta a lyukakat betömni, de aztán mindinkább fásulttá vált, és egy idő után már csak egymásra rakta a csekkeket. Egy napon Krisztián is telefonált és tőle tudta meg Laura, hogy Mátét kirúgták három hete a munkahelyéről!
- Gyere át anyu, mert beszélnünk kell!
Akkor gyalog sétált át, mert Máté részegen összetörte az autóját. A fia és a menye leültette, majd elmondták, hogy beszéltek egy hitelközvetítő irodával és azok tudnak egy olyan hitelt szerezni, ami jobb a mostaninál, és ha elegendő pénzt tudnak felvenni, akkor Máté adóssága is fizethetőbb lesz neki, és az elmaradt rezsit is ki tudja fizetni. Laura akkor gondolkodott és rábólintott a gyerekek ötletére.
Meglepődött, amikor a fia közölte vele, hogy nemsokára megérkezik a hitelközvetítő munkatársa. De igazán csak akkor lepődött meg, amikor a számolás közben kiderült, hogy Máté, Krisztiánnak is tartozik, és nem is kicsi összeggel. Mire mindent összeszámoltak, a másfél millióból hirtelen három millió lett! Összeveszett Mátéval és Krisztiánnal is.
Akkor eljött tőlük és hazafelé eleredtek a könnyei. Ahogy átment az úttesten egy autó rádudált. Megijedt és az autósra nézett. Az, a könnyei láttán visszanyelte a szitokszavakat. Ahogy botorkált a járdán, Krisztián felhívta, hogy merre jár, majd számon kérte, hogy miért kiabált Mátéval, nagyon rosszul esett neki. Laurában akkor szakadt el a cérna.
- És nekem mi esik rosszul? Rám ki gondolt? Velem mi lesz? – kiabálta a telefonba.
- Hetven év Krisztián! Felfogtátok, hogy nekem hetven éves koromig lesz a nyakamban ez az adósság? Érdekelt benneteket hogy velem mi lesz??
Mire hazaért, a fia és a menye a kapuban várta. Felkísérték és megnyugtatták, hogy jobb lesz ez így mindenkinek, és ha Máté nem adja oda neki a kölcsön árát, majd ők segítenek.
Ahogy visszaemlékezett, Laura kesernyésen elmosolyodott. A mai napig nem kérdezték meg tőle, hogy minden rendben van-e. Mire átütemezték a kölcsönt, a különböző járulékos összegekkel négymillió lett az adósság.

- Anya! Figyelsz? – szólalt meg Gábor, amikor végzett az étellel. – Kaptunk páran az iskolában egy álláslehetőséget. Egy német cég, felvesz bennünket, miután végeztünk, és kimehetünk külföldre.
- Külföldre? – kérdezett vissza Laura értetlenül.
Gábor bólintott.
- A cég bérel majd egy lakást nekünk, ott fogunk lakni. Valamennyi pénzt lefognak majd lakbérre, de ahogy számoltuk nem vészes. Elég szépen fogunk keresni, tudok neked is hazaküldeni valamennyit. Akkor majd könnyebb lesz anya!
– Engedje el? Idegenbe egyedül? – Laura forgatta a fejében a gondolatot.
- Kik mennek még? – nézett a fiúra.
Az felsorolt pár nevet. Az osztály legjobbjai, ahogy Laura tudta. Akkor talán nem éri baj őket.
Az utolsó hónap gyorsan eltelt. A ballagást szűk családi körben tartották meg. Két hét múlva Gábor el is utazott. Nem aludt egész éjjel, majd hajnal felé jött egy üzenet.
„ Megérkeztünk, minden rendben!”
Eleinte sokat telefonált a fiú, de ahogy megszokták a környezetet, barátok is akadtak, a telefonok ritkultak. Amikor az asszony kijött a munkahelyéről, rögtön a telefon után nyúlt, de most már nem sokszor volt rajta üzenet. Mátét ritkán látta. Mire hazaért a fia nem volt már otthon, vagy még nem volt otthon. Korán kellett kelnie, így korán is feküdt. Krisztián sem telefonált.
Az eset óta, mikor a fia megkérdezte a menyét felmehet-e, csak a legritkább esetben ment hozzájuk. A kicsi ilyenkor mindig meglepte. Már mosolygott, már megfordul, újságolta néha a menye. De ha hetekig nem telefonált rájuk, ők sem keresték.
Minden túlórát kihasznált, amit csak lehetett, mert Gábor ígérete ellenére nem küldött pénzt. Csak sóhajtott egyet, ha ez eszébe jutott.
- Nem bánom én, csak sikerüljön neki megkapaszkodni odakint! – mondta az egyetlen barátnőjének, akivel összejárt.

A kocsit nem tudta megcsináltatni, de voltaképpen már fenntartani sem bírta volna. Régebben néha beült az autóba és elment egyet autózni. Ilyenkor úgy érezte, hogy megszabadult egy egy fél napra a gondjaitól. Megcsodálta a természetet, szívott egy kis friss levegőt. Nézte a parkolóból az úton elsuhanó autókat és próbálta kitalálni, vajon hova siethetnek éppen.
Az volt élettársa jutott az eszébe. Egy éve költözött el, mert mint mondta, nem azért dolgozik, hogy Laura a fiait tömje az ő pénzén. Azóta csak egyszer látta. Hazafelé mentében pillantotta meg a piros lámpánál. A férfi is nézte, ahogy elhalad mellette, de ezen kívül más nem történt. Ő akkor elfordult, mert nem tudta megbocsátani a férfinak a távozását. Rá két hónapjára csengettek. Laura nézte a férfit, akivel tíz évig élt, és semmit nem érzett. Amikor elment, végtelen üresség maradt utána, de ezt az ürességet addigra betöltötték a mindennapok gondjai, a küszködése, hogy felszínen maradjon.
- Miért jöttél? - tette fel akkor a kérdést a férfinak.
Az, megvonta a vállát.
- Kíváncsi voltam mi van veled!
- Hát élek még… - válaszolt akkor neki.
- Nem is engedsz be? – kérdezte ismét a férfi.
- Nem – válaszolt Laura. – Magadtól mentél el. Megmondtam akkor, ha elmész, ezen a küszöbön nem léphetsz át többet!
Halkan becsukta az ajtót és az öklébe harapott. Nem hallotta a férfi lépteit, ahogy elment.
Ennek már fél éve. Többet nem kereste.

Lassan hazaért. A kapu zárva volt, és ő a kulcsait keresgélte. Autó állt meg a bejáró előtt és a fia, Máté szállt ki belőle. Jókedvű volt és nevetve integetett az autó után. Ahogy megfordult, anyjára esett a tekintete.
- Szia, Anyu! Mi lesz a vacsora?
Laura haragra gerjedt, de aztán csak összeszorította a száját.
- Nincs pénzem, nem tudok főzni semmit. Ebben a hónapban sem adtál pénzt!
- Jaj hogy te mindig a pénzzel zaklatsz!- szorította ökölbe a fiú a kezét.
Megfordult és elment. Laura után viszont nemsokára ő is megjelent a lakásban egy reklámtáskát ejtve az asztalra.
- Főzzél pörköltet meg rizst!- vetette oda az anyjának, majd eltűnt a szobájában. Mióta Gábor elment, egyedül uralta azt.
Laura nyelt egyet, majd nekiállt összeállítani a pörköltet. Ma megint túlórázott és eléggé későre járt már, de ha meghozta, akkor megfőzi. Legalább holnap nem kell. Akkor megint bent tud maradni túlórázni. Amikor végzett, próbált enni ő is pár falatot, de mintha homokot próbált volna lenyelni. Az étel nem akart lecsúszni a torkán.
Ült az asztalnál és nézett maga elé. A jövő héten lesz ötven éves. Nem is annyira öreg még, de most száz évesnek érezte magát. Enyhe nyomást érzett a mellkasán. Megdörzsölte, majd a fürdőbe ment és vizet engedett a kádba. Amikor elnyúlt a forró vízben, felsóhajtott. Megint eltelt egy nap.
Máté kopogott az ajtón.
- Anya! Holnap elmegyek a haverokkal a Balatonra. Majd a jövő héten jövök csak haza.
- Rendben, vigyázzatok magatokra!
Az ágyban aztán úgy aludt el, mint akit agyoncsaptak.
A televízió villogása és a telefonja ébresztője keltette fel. A tévé láttán az áramszámla jutott az eszébe. Amíg a kávéjára várt, megint érezte azt az enyhe nyomást a mellkasán.
- Úgy látszik meghúztam magam. – csóválta meg a fejét.
Az üzemben meleg volt, gyengének és elesettnek érezte magát. Hányingere volt, a feje is fájt. Néha megszédült, de volt lehetősége leülni, így a többiek nem vették észre a kínjait. Senkinek nem szokott beszélni a magánéletéről, így senki nem tudta mit él át már két éve. Amint vége lett a munkaidőnek és indult haza, a park mellett megint megszédült. Leült egy padra, várta, hogy a mellkasát összeszorító görcs is enyhüljön. Mélyeket lélegzett és megfogadta magában, hogy amint hazaér, leül pihenni, semmit nem fog csinálni, csak most az egyszer érjen haza! A szokottnál, félórával később ért a kapuhoz. Szerencséje volt, a lift lent állt és így gyorsan felért a negyedik emeletre. A lakás üres volt, a fia szobájában szétdobált holmik jelezték, hogy Máté elment nyaralni. Állt az ajtóban és azon tűnődött, hogy ő, mikor volt utoljára nyaralni, de nem jutott az eszébe.
Sóhajtott egyet és bebotorkált a szobájába. Leült a fotelba és nézett maga elé. Hirtelen görcs vágott a mellkasába összeszorította a torkát, a gyomrát. A szíve nagyot dobbant, majd furcsa remegést érzett. Fel akart állni, de már nem tudott. Az élet olyan gyorsan illant el belőle, mit a tavaszi szél. A keze lehanyatlott az ölébe, majd maga elé meredő kék szeme, lassan szürkére változott.
A csendet félóra múlva telefon csörgése törte meg.
Krisztián leengedte a füléről a telefont, és a feleségéhez fordult.
- Anya nem veszi fel! Úgy látszik délutános. Majd a jövő héten megint felhívom.

A cikket írta: Babenko

8 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

 
Szépen megírt emberi történet. Életszagú, elgondolkodtató.
A konklúzió sem marad el a részemről.
Én is anya vagyok, igaz csak egy lányom van, de felér három fiúval. Önfeláldozás? Csak módjával. Én az anya helyébe úgy az asztalra vágtam volna, hogy egyszer és mindenkorra megtanulták volna mi a magyarok istene! Tudom, hogya tiszteletet nem lehet megkövetelni, de megtanítani azt igen!

megtekintés Válasz erre: Lyza

Remek írás! Gratulálok! Üdv: Lyza

Köszönöm Lyza!

megtekintés Válasz erre: gaboca

Meddig tart a szülői gondoskodás, az önfeláldozás? Mikor mondhatja egy Anya a gyermekének, hogy nem?
Nehéz kérdések, még nehezebb döntések. Bárhogy dönt, nem lesz jobb szülő.

Igen, nem tudjuk mitől leszünk jobb szülők.:-( De miután leírtam, az jutott eszembe, ilyen magányos halált ( nem tudok jobb kifejezést rá) senki sem érdemel!
Remek írás! Gratulálok! Üdv: Lyza
Meddig tart a szülői gondoskodás, az önfeláldozás? Mikor mondhatja egy Anya a gyermekének, hogy nem?
Nehéz kérdések, még nehezebb döntések. Bárhogy dönt, nem lesz jobb szülő.
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: