Szenteste

Látogatók száma: 23

A bicikli első kereke furcsa nyolcast leírva, imbolyogva pörgött a vázon. Az útról nézve alig-alig látszott ki a magas rekettyésből.
A férfi órák óta tekerte a volánt. Nagyon igyekezett hazafelé. Évek óta nem volt otthon időben, karácsony este. A gyertyákat mindig nélküle gyújtották meg. Most nem akart késni. Fontos mondanivalót fogalmazott magában. Volt ideje gondolkozni az utóbbi pár hétben, megérlelődött benne a döntés. Lassítani kell a munkatempón, már nincs miért hajtani. Hiszen a lényeg már réges-rég az övé. A családi szeretet, harmónia. Miért is nem vett róla eddig tudomást? Mi nem volt elég? Ő maga sem értette, egészen addig a napig, mikor Anna szeméből, kibuggyant az első könnycsepp.
Világ életében munkált benne a bizonyítás vágya, a családja és az emberek felé. Lám-lám, ez a kis intézetis, mégiscsak vitte valamire. Tizennyolc évesen, mikor kikerült az intézet falain kívül az anyja várta az épp aktuális élettársával. Fátylat borítottak a múltra, ami volt elmúlt, új lapot nyitottak.
Karcsi bá, az anyja új párja gazdálkodó volt. Több száz hektár földje, ötven hízója, húsz bikája, meg harminc tehene képezte a tulajdonát. Munka rengeteg volt, a keménykezű és sóher embert sorba faképnél hagyták a munkásai. Nevelőapjáék perspektívát láttak a fiúban, konkrétan rabszolga kellett nekik. Fedélért, élelemért cserében megkapták egy időre. De a férfi ettől többre vágyott. Mindig jól fogott az agya, szeretett tanulni. Felvételizett a Műszaki Egyetemre, sikerrel.
Karcsi bá őrjöngött, mikor a jó dolgos fiú pakolta a holmiját. Hálátlannak titulálta, és mindenféle nem éppen hízelgő jelzővel illette őt, és felmenőit egyaránt. Az anyja- az életben ki tudja hányadszor- ismét megtagadta. Ő pedig bizonyítani vágyott, hogy megáll a saját lábán is, nem is akárhogyan-minden külső segítség nélkül.
Az egyetem után pár társával építőipari vállalkozásba vágtak. Ha lassacskán is, de beindult a szekér. Folyamatosan kiépülő kapcsolataik révén egymást hozták a munkák. Lett saját kocsi, lakás. Nem kellett számolgatni egy-egy bevásárlás alkalmával, még mennyi árut tehet a kosárba anélkül, hogy megszégyenülne a kasszánál.
A fővároshoz közeli község polgármesteri hivatalának felújítását, átépítését végezték ezelőtt nyolc évvel. Ott ismerte meg Annát. A törékeny kis nő, mint egy zöld pillangó repkedett egyik háztól a másikig, ahogy kézbesítette a leveleket. A postáskisasszony mindig vidám volt, még a huncut szeplői is mosolyogtak az arcán. Vörösesszőke hullámos haja röpködött utána, ahogy végigbiciklizte a falu utcáit. A férfi nem látott addig még egy ilyen kedves teremtést, a nő meg ilyen jó felépítésű, remek kiállású, városi mérnökembert. Mire elkészült a cég a polgármesteri hivatallal, Anna és a férfi megtartották az eljegyzést.
Nagy szerelem volt az övék. Az asszony örökösen vidám, gondoskodó természete nyújtotta a férfinak a szeretőt, társat és az anyát egy személyben. Ő viszonzásul elhalmozta imádatával és minden földi jóval. Hamarosan nekik volt a legnagyobb házuk, legszebb autójuk és két tündéri ikerlányuk.
A férfi rengeteget dogozott, főleg a fővárosban, ezért késő éjjelente járt haza. Mígnem Mikuláskor meglepetéssel állt elő. Az asszony csizmájába egy új lakáskulcsot hagyott ott a „Nagyszakállú”. A férfi örömmel tudatta zavartan pillázó nejével, hogy felköltöznek Pestre (egy luxuslakásba), így a férfinek nem kell annyit utaznia, többet lehet a családjával. Anna pedig ott hagyhatja a munkahelyét, és csak a lányokkal foglalkozhat. A szeplők ekkor már nem mosolyogtak a nő arcán. A zöld szemekből, gyors egymásutánban előbukkantak a kövér könnycseppek . A férfi nem számolt azzal a ténnyel, hogy a felesége ennyire szereti a hívatását, szülőföldjét. Itt mindenki ismerte őt és viszont. Jóleső érzéssel töltötte el nap-nap után az emberek szeretete. Nem volt olyan család kinek búját-baját ne ismerte volna. Imádott minden nap nyeregbe szállni, és tekerni házról-házra, télen-nyáron egyaránt. Minden évszaknak megvolt a szépsége számára. Tavasszal az első rügyek kipattanása, virágok látványa, nyáron a simogató napsütés-a szünetet élvező gyerekek sisere hada. Ősszel a gyönyörű sárga-vörös színben pompázó fák, bokrok látványa, télen a zúzmarás kerítések képe.
A férfi értetlenül állt Anna előtt, és viszont. Addig soha nem veszekedtek. Azóta pattanásig feszült volt a hangulat otthon. Mostanában emiatt nem sietett hazafelé, mert nem tudtak fájdalom és harag nélkül egymásra nézni. A férfi nem értette miért nem kell a jólét, amit két kezével teremtett maguknak. A nő fel nem tudta fogni miért nem érti a férje, hogy ő innen nem tud elmenni. Annának ez a közeg olyan volt, mint halnak a víz. Csak itt tudott létezni. Joli néni, a tanító néni (ki több generációt kinevelt a faluban) minden reggel várta egy forró kávéval, Hargitai bácsi minden nap boltba menet meglengette kalapját:”Van posta, nincs posta?”- kiáltással. A hallássérült 86 éves nyugdíját folyton váró Néma Nusi, kérdő pillantására köznapi kézjelekkel (két ujját felmutatva, majd két kezét összetéve feje alá, végül három ujját összedörzsölve) elmutogatja:”Még kettőt alszol, aztán lesz pénz Nusi néni!”. Minden egyes házhoz, minden emberhez kötődése volt.
December 24.-én azért vállalta a munkát, mert nem akart otthon lenni. A férje is dolgozott, sosem ért haza a gyertyagyújtásra. Ő meg a lányok évről –évre nyűgösen, megbántva várták a családfőt. Így most inkább az anyjáékhoz küldte a lányokat, ott már délben az ebédnél megjött a Jézuska. Úgy gondolta estére mire a férje hazaér, ő is elkészül mindennel. Nagyon félt, hogy a Szenteste sem hoz megoldást, békét. A városszéli utolsó házhoz vitte az üdvözlő karácsonyi lapot. A fékcsikordulást még hallotta aztán sötét lett minden.
A férfi a csattanásra riadt fel a gondolataiból és rátaposott teljes erejéből a fékre.
Mintha lassított felvételt látott volna, ahogy egy test rácsapódik a szélvédőre, teljesen berepesztve azt. Szívdobogva, remegő lábakkal kászálódott ki az autóból.
Az úton zöld ruhás alak az égre tágult szemeivel, mosolygó szeplőkkel, szélfútta ragacsos angyalhajjal feküdt. Vállán átvetve nyitott postástáska volt, körülötte bíborban úszott a táj.
A bicikli első kereke furcsán nyolcast leírva, imbolyogva pörgött a vázon. Az útról nézve alig-alig látszott ki a magas rekettyésből.

A cikket írta: Amarilla

támogatóink