Unokák, avagy kugrik a nyúl a bokorból...
Látogatók száma: 82
-Tanár úr, Ön hogy áll az unokákkal? Aggódott már értük igazán? A minap én megvallom... - Kedves Tyson, Nékem hivatásom volt a nevelés - vágtam barátom szavába -, de a sajátoknál... - vakargattam a fejem...
A reggeli első édes napsugár megcsiklandozta az arcom. Belenéztem a fénybe, hunyorogtam kissé, és megpróbáltam elhessenteni a felém sugárzó melegséget. De a vén Nap nem volt hajlandó visszahúzni simogató karjait. Mire magamhoz tértem, az ébresztőórám is megszólalt. Az ócska vekker rekedtes berregéssel tudatta... öreg, hasadra süt a Nap. Ma a két kisunokámnak ígértem magam. Csodás élmény lesz. Nem is emlékszem, mikor voltam már velük hármasban, morfondíroztam. Erre a gondolatra aztán, ki is ugrottam az ágyból... persze csak... ahogy ez egy vén nyugdíjastól el is várható. - Ugye kedves Tyson?
- Tata, akkor itt a két kis rosszcsont. Rád bízom őket. De mint a szemed világára, úgy vigyázni rájuk! - mosolyodott el a lányom.
- Édesem.... talán elbírok velük - nevettem vissza -, ha benneteket sikerült hibamentesen felnevelnem, velük is elboldogulok valahogy. Ők sem lehetnek sokkal rosszabbak, mint ti voltatok.
- Apa, nem lennék ebben olyan biztos -válaszolt Teri talányosan.
Megálltunk ott ahol a kiszélesedő és egyre laposabb folyópart fövenye a legkellemesebb pihenést ígérte Nékünk. Én egy uszadékfa törzsére telepedtem, amúgy öregesen. A gyerekek körülöttem pihentek meg. Rövid, csendes üldögélés után, egy mondóka kántálásába kezdtek. Hallgattam őket. Közben elnézegettem a megállíthatatlanul hömpölygő folyó távolba tűnését. Megborzongtam. Rápillantottam a két ártatlan, ragyogó kis arcocskára... Mennyire védtelenek is ezek a csöppségek ebben a hatalmas mindenségben. Ahogy fáradt szemmel a természet erején gondolkodtam, annak szépségeibe révültem, észre sem vettem, hogy a gyerekek odébbálltak. A parti fák közül néhány kacsa totyogott elő, és az én unokáim futva üldözni kezdték őket. Páruk felrepült az őket üldözők elől, és néhányuk a vízbe vetette magát. A gyerekzsivaj megriasztotta a kacsanépet, de azért nem távolodtak el messzire a parttól. Megszokták már az ember jelenlétét. A felröppenők is vízre szálltak. Ati és Lillácska pedig a part széléről csalogatták volna vissza őket.
- Kacsácskák gyertek ki, jertek ide hozzánk! - szólogatták a kicsik a feléjük úszkáló állatokat.
Látva a reménytelen próbálkozást, az elemózsiás szatyrunkban kezdtem kutatni. Találtam is egy szelet kenyeret, amivel magunkhoz sikerült csalogatni a már lenyugodott kacsákat. A gyerekek nagyon élvezték az állatok közelségét.
- Osszátok be ezt a kis kacsalakomának valót! - figyelmeztettem a két apróságot. Nincs több - emeltem fel intőn a mutatóujjamat. Azok hevesen bólogattak. Ezután már nyugodtan sétáltam vissza a farönkömhöz. Gondoltam ennyi elég lesz, hogy a picurok megnyugodjanak.
Tévedtem. Pár perc elteltével Lillácska keserves sírásba kezdett. Alig hogy megpihenhettem, újfent indulhattam is vissza, hogy megtudjam mi történt. Mire odaértem, már Ati is rákezdett. Hiába kérdezgettem őket, csak nem tudtam meg mi a probléma. Míg a kislányt simogattam, a kisfiú bömbölt, amikor Ati felé fordultam, Lilla kezdett vad sírásba. Ahogy ide-oda fordultam, egyszer csak látom, hogy Lillácska már a földön fekve zokogott. Mit volt mit tennem, hagytam a csöppnyi "férfit", és a kislányt kezdtem vigasztalni. De ha már a nagyobbik zokogott, a kisebb sem volt rest, túlharsogta az unokanővérét. Én meg ott álltam, mint egy kőszobor, megdermedve, és semmi okos nem jutott az eszembe. A hideg is kirázott attól, hogy nem tudtam mi a baj. - Kedves Tyson, ha valaki akkor rám nézett volna, egy remegő öregember láthatott volna, nem egy tapasztalt tanárembert.
- Tata, a kacsát akarom! - tört ki egyszer csak Lillácskából. Elfogyott az ennivalójuk. Elmennek... - vettem ki a zokogó leányhangból.
Igyekeztem összeszedni magam, és letérdeltem hozzájuk. Megsimogattam a két csöppség buksiját.
- Gyerekek, nem szabad az öregembert így megijeszteni - mondtam halkan súgva feléjük. Ezek vadon élő állatok, itt érzik jól magukat a természetben. Nem vihetjük haza őket.
A kacsák egyre messzebb úsztak a zajtól.
Felpillantottam az égre, és egy gyors fohász után, felajánlottam a két gyereknek, hogy építsünk homokvárat. A durcás válasz nem lepett meg. De a szemeikbe nézve éreztem, hogy hajlani fognak a kompromisszumra.
- Te is jössz tata? - kérdezte Ati, hamiskásan felnézve rám.
- Persze kisunokám. Hisz ez a dolgom...
A cikket írta: bokorur
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Tetszett az írása.
Tyson
Szívet melengető, kedves írás, olyan igazi nagypapás! Jó volt olvasni.
Várjuk a többit!
Pussz,
Tündér
Ez tetszett :D egyszerű, de nagyszerű.
Taki
Azt mondják kis gyerek kis gond, a nagy meg hát... addig élvezze, míg csak a kacsák miatt sírdogálnak.
Üdv:A
Szeretem az ilyen jellegű egyszerű, de pontos írásait. Példa, hogyan lehet az egyszerűt jól megírni. A történetről pedig csak az jutott eszembe, hogy "a jó pap is holtig tanul"...
Üdv,
Pinokkió
Köszönöm Tanár úr!
Tetszett az írása.
Tyson
Öröm Önnek írni.
Bokor
Tisztelt Bokor Úr!
Szívet melengető, kedves írás, olyan igazi nagypapás! Jó volt olvasni.
Várjuk a többit!
Pussz,
Tündér
Milyen lenne egy nagyapa írása? Köszönöm, hogy megtisztelt figyelmével!
Bokor
Nagy kincs, ha vannak unokák. Ki, vagy mi más szépíthetné meg öreg napjainkat? Nem igaz, kedves Bokorur?
Azért az előző írásomban erre is választ adtam, de igen.
Bokor
Bokor úr!
Ez tetszett :D egyszerű, de nagyszerű.
Taki
Köszönöm a figyelmet.
Bokor
Kedves Bokorur!
Azt mondják kis gyerek kis gond, a nagy meg hát... addig élvezze, míg csak a kacsák miatt sírdogálnak.
Üdv:A
Volt ez már rosszabb is, de az nem egy mesébe illő történet.
Bokor
Tisztelt Tanár Úr!
Szeretem az ilyen jellegű egyszerű, de pontos írásait. Példa, hogyan lehet az egyszerűt jól megírni. A történetről pedig csak az jutott eszembe, hogy "a jó pap is holtig tanul"...
Üdv,
Pinokkió
Nékem az Ön figyelme mindig megtisztelő. Köszönöm, hogy észlelte az értékeket az írásban! Akkor ebből is tanulok.
Bokor
Kedves történet!
A homokvárépítés jó ötlet volt. Nagyapóknak is való! :)
Kedves történet!
Nékem ez sem volt egy testre szabott feladat. Az öreg embernek már minden csontja fáj, de az unokákért mindent.
Bokor
Na, persze nem ez késztetett a hozzászólásra, hanem a könnyed, játékos írásmódod, ahogyan a nagypapa-unoka viszonyát megformáltad.
Tetszett, ennyi!
Üdv., Jutka
Kedves Bokor. A hozzászólásodból nem derült ki, hogy egy ideális, gyerekekhez értő, megértő nagypapa vagy. Nem kívánom az imázsodat rombólni, csak irigykesem. Könnyebb nagypapának lenni, mint nagymamának.
Na, persze nem ez késztetett a hozzászólásra, hanem a könnyed, játékos írásmódod, ahogyan a nagypapa-unoka viszonyát megformáltad.
Tetszett, ennyi!
Üdv., Jutka
Még nagymama nem voltam, így nem tudom. De a nagyapás dolgok elég fárasztóak, azt tudom.
Köszönöm a dicséretet.
Bokor