Ajaj!
Látogatók száma: 24
Hogy hogyan közlekedünk mi nők? Néha jobban mint a férfiak! :))))))
Gyermekkori álmom volt, hogy autót vezethessek. Akkoriban építették az utcánk végén az árvízvédelmi töltést. Nap mint nap, dömperek járták az utcát. Nem tudom, rajtam kívül emlékszik-e még valaki, ezekre a négyszög alakú rakodóteres, parányi fülkés teherautókra? Húúú de irigyeltem és csodáltam azokat a bácsikat! Ha én is vezethetném... csak egyszer...de jó lehet nekik!
Negyven éves koromban lett jogosítványom! Talán ez az egy gyermekkori álmom volt, ami teljesült. Azt hittem, egy kamionsofőr élettársaként könnyű dolgom lesz, majd ő megtanít.
Nos, nem tanított!
- Azért van az oktató! Tanulj attól.
Az oktató azzal kezdte, hogy általában az idősebb embereket őrá bízzák, mert azoknak nehezebben fog a fejük.(nesze neked önbizalom). Három tanulókör után leüvöltötte a fejemet.Akkor még csak a rutinpályán voltunk. Sírva mentem haza.
- Jól van, gyakorlatlan vagyok, majd a következő jobban megy!- nyugtattam magam.
De a következő óra ugyanígy zajlott le! Én annyira, de annyira utáltam azt az embert! Ha nem kiabált, akkor motyogott, és szotyolázott. Az ablak leengedve, hogy a héjat ki tudja dobni, néha semmit sem értettem abból amit mondott. De számomra már az is sikerélmény volt, hogy el tudtam indítani a járgányt! Mire kijutottam az útra, már úgy feszítettem az ülésben mint a nagyok! :))))))))))
Körülbelül ekkor untam meg az ordibálást és visszakiabáltam.
- Legyen szíves, velem ne kiabáljon, mert én igyekszem, de különben is, nem egy taknyos gyerek vagyok! És legyen szíves hangosabban beszélni ha hozzám szól, mert a zajtól nem értem!
A férfi tátott szájjal bámult rám. De attól kezdve visszavette a decibelt. Amikor kitett a házunk előtt, kezdtem el gondolkodni, hogy mit is mondtam neki? Ne kiabáljon, de beszéljen hangosabban? Vihorászva mentem fel a lépcsőn. Nem tudom, hogy ez volt-e ami hatott, de attól kezdve normális hangon beszélt velem.
Apus hümmögött, mikor dicsekedtem, hogy már voltam a pályán is, meg különben is, csúsztatom már a kormányt, és olyan jól vettem be kanyart, megdicsért az oktató. Majdnem egy évvel később mesélte el, hogy többször eljött utánam autóval és ő is látta, hogy elég jól vezetek. Megkaptam a jogosítványt. A tesztvizsgán a fiatalabbik oktató, kifejtette abbeli nézetét, hogy szégyelli magát a férfiak miatt, mert a három hibátlan tesztet hölgy végezte el. :)))))))))
Azóta már volt részem mindenféle földi jóban. Felmásztam a fára a Warbival, (a számon és a térdemen az emlék), megjártam két vaddisznócsordát,korcsolyáztam autóval a jeges úton, vezettem az árokparton, hogy egy felelőtlenül előző elférjen köztem és a másik autó között. Elhittem Apusnak, hogy a Wartburg mindenhol elmegy. Aztán az adott helyzetben, nyakig sárosan begyalogoltunk a faluba a húgommal, keresni egy traktorost, aki kihúz a feneketlen pocsolyából.(hogy a fülembe hogyan került sár, azt nem tudom).
Amikor már vezettem egy ideje, Apus vett egy másik autót, ami kicsit komfortosabb volt mint a Wartburg. Szerelmem a francia gázgömbös csoda iránt akkor kezdődött! Nem egy új autó, sőt, már kicsit öregecske, mint a gazdája, de rendkívüli módon megbízható. Tíz év alatt még sosem hagyott cserben, és elhúzta a lakókocsit is az olasz tengerpartra. Néha csinálok olyan bakikat, hogy szégyellem magam, de balesetet azon az ominózus fára mászáson kívül nem követtem el. Nyolc éve, autóval járok dolgozni, hóban és hőségben. Azt hiszem ha egyszer le kell tennem, nagyom nagyon fog hiányozni!
A cikket írta: Babenko
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend