Egy volt taxisnő elmeséli... (1)
Látogatók száma: 25
A legtöbb embernek, aki néha beül egy taxiba, fogalma sincs a taxisok életéről. Amikor telefonon meghallja a diszpécser hangját, onnan beindul egy folyamat, egy "gépezet". És ez addig tart, amíg a számlát kifizeti és a taxis beáll a következő drosztra.
GYES. Felhalmozott számlák. Telek törlesztőrészletek.
Megoldás?
Apróhirdető újság: "Taxitársaság diszpécsert keres". Jól hangzik, de fogalmam sincs mit takar ez a munka. Még a várost sem ismerem. Három éve jöttem ide férjhez, a belvárosba is csak térképpel indulok el. Nem baj! Negyvenhárom válasz nélküli pályázat után jó lesz ez negyvennegyediknek.
Már el is felejtettem, amikor egy hét múlva levél a postaládába. Nem postán, csak úgy bedobva. Ekkor és itt meghallgatás az X taxitársaságnál.
Biztosan akarom én ezt, vagy csak poénból jelentkeztem? Nem, nem poénból, csóróságból.
De mit vesz fel az ember egy ilyen meghallgatásra. És mit kéne tudnom? Merthogy a várost nem ismerem, az tuti . Na mindegy, lesz ami lesz.
Szolid, de nőies ruha, aligsmink. Gombóc a torokban. Fel a fejjel, hisz úgysem ez volt a szívem vágya, ugródeszkának átmenetileg jó lesz (ez volt az első tévedésem).
Egy régi polgári ház előtt négy-öt taxi. Biztosan ez lesz az. A földszinten irodaféle, dől ki belőle a cigifüst, hangos férfinevetés, akár egy kocsmában. Jaj, hova keveredtem!
Kis társalgófélébe nyílik az ajtó. Itt találom a nevetés és a füst okozóit. Na előbb rajtuk kell átverekednem magam. Megnéznek rendesen. Látom szemükben a kíváncsiságot. Nem kérdeznek, csak a szemükkel követnek, ahogy eljutok az ügyeletes diszpécserig. Szőke, melírozott csajszi a húszas évei közepén. Bemutatkozom, türelmemet kéri és beszól a CB-n a főnöknek, hogy a hirdetésre jöttem. Ekkor a társalgófélében kávézók elhallgatnak, még jobban megnéznek. Kezdek zavarba jönni, de szerencsére belép egy férfi akin azonnal látszik, hogy ő a főnök. Magas, barna jóképű. Kisfiús vonásaival szinte már ellentétes az a határozottság ami sugárzik egész lényéből. Nem lehet nem a bűvkörébe kerülni. Bemutatkozunk. Azonnal úgy kezel, mintha már a munkatársa lennék. Szinte hadarva közli, hogy közel hatvan pályázóból négyet választottak ki, akiknek be kell járniuk tanulni, gyakorolni és majd az idő eldönti, hogy ki marad.
Nem dobott fel az ötlet, hogy napi pár órát ingyen eljárok otthonról a bizonytalan munkalehetőségért. És ha nem tetszik? Vagy nem is tudom csinálni? Esetleg tetszik, de én nem tetszem nekik? Sok sok kérdés kavarog a fejemben, de megütközöm, mikor meghallom a saját határozott hangom, amikor lelkesen igent mondok.
A cikket írta: gaboca
Hozzászólások
időrendi sorrend
:)
Lám, milyen sokféle helyzetbe sodor bennünket az élet. Hasonló esetben viszont nem válogathatjuk a munkát, hanem örülünk a felkínálkozó lehetőségnek.
Bátor voltál és talpraesett, --gratulálok--, és várom a folytatást !