Közlekedési morálunk netovábbja
Látogatók száma: 99
Sok dologról el sem hinnék, hogy megtörténhet, ameddig részeseivé nem válunk. Bőven akadnak, akik felsőbbrendűnek képzelik magukat. Persze az sem kizárt, hogy elmebetegségben szenvednek, illetve mi szenvedünk tőlük.
Az életünk előrehaladtával az egymás iránti toleranciánk is csökken.
A viselkedés etikettjének hiánya vagy az egymás iránti közöny okaként az emberek napi találkozásának viszonya teljesen elvadult. A további eszmefuttatás helyett a saját élményeimből prezentálnék.
Azon már meg sem lepődöm, hogy a közúti közlekedők, udvariatlanságot hírből sem ismerők agresszív, erőszakos magatartást tanúsítanak egymással szemben. Természetesen érthető erőfitogtatás a suzukis és a mercis között. Bevallom az én autóm hátulján is ott virít a felirat: "Suzuki a ti autótok!" a kifordított szlogen.
Az emelkedő benzin és parkolási díjjak, valamint a környezetünk óvása érdekében a párommal hétköznapokon a tömegközlekedés intézményét, a BKV-t használjuk.
Ha a gyalogos közlekedők nagy részét a marhacsordához hasonlítom, akkor nagyon enyhén fogalmaztam. A súly, tömeg és a magasság is domináló tényező, de nem elhanyagolható a neveletlenség sem.
Az egyik emlékezetes szituáció a Műszaki Egyetem villamos megállójának aluljárójáró lépcsőjén történt, ahol a reggeli lefelé vonuló tömeg 90 %-ban használta a lépcsőt, de utat engedett egyik oldalon a libasorba felfelé igyekvők közt nekem is.
Akkor az egyetemi bázisról egy külső munkahelyre igyekeztem két szerszámos táskával a kezemben. A lépcső felénél járhattam, amikor a tömegből kilépve egy húszon éves srác velem szemben ellentmondást nem tűrően közeledett. Kitérni csak akkor tudtam volna, ha beleolvadok a falba. Ezért inkább komolyra vettem a figurát és megtorpantam, hogy nehogy hanyatt lökjön a fiatalos lendülete. A vállamba ütközött és nemtetszésének hangot adva - ANYÁD! szó hagyta el a száját. Nem kicsi volt a meglepetésem, de a málhám és a tömeg miatt elégtételre nem láttam lehetőséget. Felértem lepakoltam, vártam a nagy sárga vasalót és próbáltam feldolgozni ezt a viselkedést.
Közben a tömeg áthaladt az aluljárón és felért a lépcsőn. A mitugrász is felért és felém fordulva kaján vigyorral a középső úját kinyújtva magasba lendítette a karját, majd elindult a Infópark irányába. A négysávos nagy forgalmú úton egy autó sem közeledett a piros jelzés miatt. Düh öntött el, döntöttem! A reggeli tornánál nincsen jobb, főleg ha elönt az adrenalin.
A két szerszámos táska hasította velem a levegőt az úton átvágva. A sétány mellett a parkon keresztül futva hamar beértem a mutatványosomat. A táskák a fűben landoltak, pár lépés után a mozgási energiámat hasznosítva jókora tenyerest mértem a tökfej tarkójára, aki elvesztette egyensúlyát és térdre esett. Miközben a tömeg szétugrott, felkiáltottam, hogy -Megöllek, te köcsög, amiért anyáztál! De az önuralmam erősebbnek bizonyult.
A köcsög megszólítással viszont alaposan telibe trafáltam, mert lányos könyörgő viselkedése, rimánkodása és a köztünk lévő erőviszony nem engedett további tettekre.
Sem nőkkel, sem gyengébbekkel szemben nem gyakorlok tettlegességet a védekezésen túl. Szerintem a közeljövőre nézve ez is elég lecke volt neki.
Egy másik dolog, ami nagyon bánt, az a naponta előforduló emberi önzőség!
Bár magam a rövid utazás miatt csak ritkán szoktam leülni, de nagyon felháborít, amikor a metró, hat átlagos testű személyre méretezett ülésén négyen terülnek el, úgy hogy előttük áll egy leülésre szoruló. Vagy amikor azért nem tud valaki helyet foglalni, mert valakinek "ül" a táskája. (Szoktam fotózni is ezt az egoista magatartást.)
Az elterülő személyek túlnyomó része pasi, akiknek akkora csomag lehet a lábuk közt, hogy a combjaikat 90-80 foknál kisebbre nem tudják összezárni. Persze, hogy nincs ennyi heresérves egyed. Csupán ez egy önfeledt viselkedés, azaz , hogy a majmoktól származó magamutogatást a genetikánk őrzi.
Ilyesmivel kapcsolatos a következő hihetetlen történet, aminek a párom is a tanúja volt. Negyvenes pasi áll az ajtóban, úgy hogy az aktatáskáját fogja, ami viszont ül a hármas ülésen egy fiatal pár mellett.
Az egész napos állványon mászkálás miatt kivételesen nagyon elfáradtunk. Örültünk, hogy a két szemben lévő hármas ülésen egy-egy szabad hely akadt. Illendően megkértem a korombéli urat, hogy vegye el a táskáját, mert le szeretnék ülni. Meg kellett ismételnem a kérést, mert mintha nem jutott volna el a tudatáig. Ekkor hirtelen előre lépett és levágta magát az ülésre úgy, hogy a mellette ülő pár pasitagjának a kezéből kiverte a telefont, ami a földre esett.
- Na így megfelel!? -kérdezte harsányan. Csak annyit válaszoltam, hogy nekem meg, de a telefonnak biztosan nem tett jót. Közben a mobilját felkapó pasi neki esett, de szerencsére csak fenyegetően. Ez persze olaj volt a tűzre az elmebetegnek, mert akkor ő is felpattant és egymással kezdtek üvöltözni, miközben ijesztgető bemozdulásokat tettek egymásnak. Az az egy megálló most hosszabbnak tűnt, mint addig bármikor. Szerencsére az agyament kiszállt, de még ott sem hagyta abba a fenyegetőzést.
A nyugalmamnak a fáradságomon kívül még egy magyarázata volt. Az esetleges összecsapás bizonyára rendőrségi intézkedést vont volna maga után, aminél a motozáskor ill. táskavizitnél engedély nélkül nem tartható tárgyakat találtak volna a birtokomban.
Amióta bezárták az Országos Pszichiátriai Intézetet, azóta egyre sűrűbben találkozhatunk kezelésre szoruló esetekkel.
A cikket írta: Lakyluck
Hozzászólások
időrendi sorrend
Ha hiszed, ha nem,épp ma gondoltam, írok egy napló bejegyzést,hogy nicsak,javul a magyar közlekedési kultúra. De aztán rájöttem, csak azért engednek át a zebrán, mert határozottan lelépek, ugyanis megszoktam Londonban. Ha csak közelítesz az úthoz, vagy csak bambulva odafordulsz megáll mindenki..."namármostugye" én itt is elvárom,hogy megálljanak. Megállnak...főleg,mert jobbra nézek és azt hiszem nem jön senki...haha.
Nagyon köszönöm a hozzászólásodat! A minap gondoltam rád, amikor Mátraverebélyen keresztül vezetett az utam, hogy vajon, miként alakul a sorsod.
Minden jót kívánok! puszi: Zé
Az a baj, hogy a közlekedési morál ott kezdődik, hogy ülj le kis fiam, én majd elállok itt. Ezt kellene oda visszavezetni, hogy megtanítani a gyerekeket utazni, kapaszkodni, és tisztelni a felnőttet, és azoknak egymást. Aztán lehetne a gyereket kerékpárra ültetni, majd autóba, de amíg az alapokkal baj van, addig sétáltatni csak. Én sem ülök le, pedig sokszor gondot okoz a kapaszkodás, de szívesebben állok. Üdv Éva.
Köszönöm a hozzászólásodat! Szerencsére itt a büdös, mocskos fertőben Pesten nem rendelkezik elsőbbséggel a megállóból induló busz sem.
Valamelyik új cikkemben megírom a buszvezetőktől nyert információkat, hogy miként látják ők az utasokat és a tetteiket mivel indokolják.
Üdv: Jó éjt!
Tudod én sem igazán vagyok velük kibékülve, de mint csak autós.
Ha lakott területen mész, és ő éppen akar kiállni a megállóból, hát észnél kell lenni. OKÉ neki van elsőbbsége, de a tükröt azt nem használja, leginkább csak otthon amikor borotválkozik. Ha a sofőr szakállas, éppen te nem figyelsz, akkor?.....
Üdv. István
A buszsofőr az a kategória, amely a megkérdezettek alapján mind utálja a szakmáját. Ezért nem kell csodálkoznunk, ha bennünket ér az ostorcsapásuk.
Nagyon nehezen tudnak kihozni a sodromból, de ha sikerül akkor isten mentse az illetőt.
pussz
Kihúzta a gyufát nálad a fiú. Azt hiszem a szórenddel van egy kis gond, a többi stimmel. Hát "anyázni" azt nem szabad. Olyankor felmegy a pumpa, meg máskor.
Szép kis csokrot gyűjtöttél össze a viselkedéskultúránkról. Ez van sajnos.
Én már nem mernék belemenni közelharcba, mert én húznám a rövidebbet, ugyanis észrevettem, ha nagyon ideges vagyok a gerincebe fut az összes fájdalom. Ezért kerülöm a konfliktusokat.
Azért az engem is kiakaszt néha, amikor pár méter választ el a buszmegállótól és a barom sofőrje úgy csinál - pedig senki sincs látószögben előtte rajtam kívül -, külvárosra gondolj, mégsem áll meg a szemetje.
Azt hiszem gyakorolnom kéne a futást. :-)
Puszi,
Éva