újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Tortúra

Látogatók száma: 27

A lustaság fél egészség. Így kimondva elég kínosnak tűnik, de igaz. Ez volt a nap konzekvenciája számára.

Átkozta azt a pillanatot, amikor száját elhagyta a nagyképű mondat: ˝ Na, fiúk akkor reggeli után bicajra pattanunk. Irány a szomszéd falu! Pikk-pakk letekerjük azt a 12 km-ecskét!˝

Persze számított Ő arra, hogy majd a nyereg feltöri a hátsóját, amit már ugye erre a célra több, mint egy éve nem használt. Kalkulációi szerint a nap végére némi izomláz is szóba jöhetett. De, hogy effektíve az életéért fog küzdeni az első két kilométer megtétele után?! Erre igazán nem számított. Tulajdonképpen sosem volt erőssége a kétkerekű alkalmatosság tekerése, zsenge gyermekkora minden nyara, ennek tanulgatásával telt. Szülei, nagyszülei folyamatosan teljes értetlenkedésüknek adtak kifejezést; gyereket bicaj ügyben, ilyen antitalentumnak még nem láttak, mint Ő. A sok küzdelemnek, és akaratán kívül eső akrobatamutatványnak köszönhetően, odáig eljutott, hogy egyenes, forgalommentes terepen A pontból B pontba időnként megkísérelt eljutni heves szívdobogások közepette. Fiai szerencsére apjuk ügyességét örökölték e téren, s kamaszodván elég sokszor hangot adtak summás véleményüknek, anyjuk bicajozó tudományát illetően. Ezért, ha csak lehetett kerülte velük a kerekezés lehetőségét. Előszeretettel hárítva ezt párjára, mint közös, férfias, szabadidős elfoglaltságot. Miután vége lett a tanításnak, s a rokon gyerek is hozzájuk jött nyaralni, kötelességének érezte általa hasznosnak vélt szórakoztatásuk megszervezését.

A gondok már a nap indulásakor elkezdődtek. A gyerekek - a vakációra tekintettel - elég későn keltek, s akkurátusan lassan tüntették el a szomszédos kisbolt teljes virslikészletét. Mikorra a hátizsákok megteltek elemózsiával, és a megfelelő mennyiségű hűtött ital állománnyal, jócskán elmúlt tíz óra. A nap már hétágra sütött, árnyékban is 37 Celsius fokra emelkedett a hőmérő higanyszála. Amire felmálházták a kerékpárokat már mindegyikük fejéből olyan mennyiségű csapadék folyt ki, amivel megtölthették volna a Kiskörei-víztározót is. Sebaj! Az ígéret, az ígéret. Ki járjon elől jó példával, ha nem a szülő?

Zavart kacagásokkal igyekezett leplezni valós elképzeléseit a nap hátralévő részéről. Úgymint például, lehúzott redőnyök mögött, hűs szoba rejtekén, félbehagyott könyve olvasása… Ezt a gyönyörű képet, fejét bosszúsan megrázva gyorsan elhessegette agyából. Elővigyázatosságból, és minden eshetőségre számolva, mint gondos anya, két centi vastagon bekente az egész csapatot 30-as faktorú fényvédőkrém és az extra büdös szúnyogriasztó spray bizarr elegyével. Itt egy pillanatra megbicsaklani látszott az addig felhőtlennek ígérkező hangulat a berzenkedő gyerkőcök részéről, ezen atrocitás miatt. De izzadtságuk egyre növekvő mértékével, a nemkívánatos kencék is leoldódni látszódtak. Életkedvük folyama ismét visszatért eredeti medrébe. Felállították a csatasort. A karavánt elöl vezette apa a csomagtartóra csíptetett legkisebb lurkóval, ki még csak e remek járgány háromkerekű változatát hajtotta önállóan, egyéb napokon. Utána következett a három tinédzserfiú, és végül Ő zárta a sort, mint az élelmezési egység egyszemélyes parancsnoka. Konkrétan a fenekét alig bírta feltenni az ülésre a hatalmas csomagok miatt. Az indulás sem volt kockázat nélküli, mellette autók suhantak el, ami még jobban elbizonytalanította, amúgy sem igen lévő egyensúlybeli képességeit. Némi hezitálás és egy ˝miatyánk˝ után inogva bár, de elindult alatta a járgány. Kacsázva, ámbátor egyre nagyobb sebességgel sikerült csökkenteni a távolságot szerettei és közte, melyet a körülményes indulásával sikerült összehoznia. Magában kósza gondolatként fogalmazódott meg, hogy milyen Isteni szerencse lenne, ha valamelyik fiú felvetné egy- két kilométer után a visszafordulás édes lehetőségét. Persze először kéretné magát. Hiszen első a sport, az egészség. Nem lehet folyton ugye a szobában ücsörögni. Végül pedig, mint lágyszívű anya, kegyesen ráállna a dologra…

A városka határát jelző tábláig vitézül állta a sarat. Apa ˝nyugdíjas˝ tempót diktált jó húsban lévő potyautasával. A kamaszok viszont ezt a poroszkálást merényletnek érezték ifjonti vérmérsékletük ellen, s ezért vad előzésbe kezdtek. Férjét hiúságában övön aluli ütésként érte e száguldozás. Így felvette a kesztyűt, valamint a nyúlcipőt; őrült vágtával, s lógó nyelvvel tekert utánuk. Mire egyre kiszáradó torkát elhagyhatta volna a fegyelmező kiáltás, a többiek hang- és hatótávolságon kívül értek. Csak kis, színes pontocskákká váltak horizontja peremén.

A domborzati viszonyok ezen a tájon kimondottan nem kedveznek a kétkerekű szerelmeseinek. Ha csak konkrétan, nem hegyi túrákra van az illető kiképezve. Valamint szado-mazo hajlamúak, ilyen déli rekkenő hőségben (mely, ugráló lila karikák tömkelegével szolgált, szemei előtt) előnyt élveznek. Efféle irányultsággal nem bírván, az első komolyabb emelkedőnél, sebességét teljesen elveszítve, álló helyzetben (lábát a pedálról még véletlenül sem levéve!) belefordult a szép, gyepes, méter mély árokba. Szerettei már rég a domb enyhülést hozó lejtőjét élvezték; erőkifejtés nélkül, vígan gurultak lefelé a lankán.

Ő, sajgó testrészeivel mit sem törődve, mosolyogva konstatálta, hogy becsapódása helyszíne felett áll a sors kegye folytán, épp egy dús lombozatú diófa. Árnyékot adó töve számára a nap fénypontját jelentette. Nyugodt pihenését egy csikorgó fékkel megálló autó zavarta meg.

- Úristen! Elütötték? Hívom a mentőket! - ugrott ki egy fiatalember a kocsiból.

- Á! Dehogy! Csak, lazítgatok… - nyöszörögte, mosolyt erőltetve magára, mintegy nyomatékot adva szavainak.

- Igeeeen? - nézett rá hitetlenkedve, amint Ő az árokban testére rátekeredett, málhás biciklit ölelve, plezúros lábbal fetrengett.

- Persze… Csak nyugodtan menjen tovább! Én jól elleszek itt egy darabig. És, köszi!

- Ne segítsem fel? - villogtatta meg fogsorát, kajánul.

- Hát, ha már így… és nincs jobb dolga, ugye… Esetleg ezt a bringát lefejtené rólam?

A fiatal férfi, a kissé eldeformálódott kerékpárt nagyjából gatyába rázta, majd nemes egyszerűséggel a hátsó csomagtartóba passzírozta.

- Most pedig, szépen hazaviszem. Gondolom, elég volt mára a túrából.

- Hova gondol? Muszáj utolérnem a családomat, nálam van az egész ellátmányuk!

- Akkor, pattanjon be a kocsiba, gyorsan!

- Óh, kösz szépen! Igazán, nem akarom feltartani…

- Semmiség, nem sietek.

- Rendben, de csak a következő kereszteződésig vigyen, legyen szíves! Szeretném, ha ez a kis baleset kettőnk között maradna. A fiaim előtt, mégiscsak meg kell őriznem a maradék méltóságomat.

Azzal önérzetesen kihúzta magát, mintha legalábbis királynővé választották volna. A férfi mosolyogva, előzékenyen kinyitotta az ajtót előtte, Ő pedig szálfa egyenes háttal, bár erőteljesen sántikálva beült az autóba.

A cikket írta: Amarilla

5 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

fordított időrendi sorrend

Én köszönöm a véleményed.:)) Igyekezni fogok!!!:-)))
Jó volt, de mit szólt a család amikor mama kipattan az idegen autóból? Ugye lesz még folytatás?:-)
Ez rejtély...:-)
Egy költemény egy próza. Nekem mindkettő "bejött" tőled. :)

megtekintés Válasz erre: Laura

Egy költemény egy próza. Nekem mindkettő "bejött" tőled. :)

Ennek szívből örülök!:-)
Tetszett! Az az eset jutott eszembe, amikor anyukámmal Vámosra tekertünk. Mondtam anyumnak,(lehettem olyan 12 éves?) hogy nem tudom elképzelni, hogyan mennek úgy a bicajjal, hogy elengedik a kormányt. Hát így ! - felelt anyum, majd mindkét kezével elengedte a kormányt és vígan tekert tovább. Én is elengedtem majd rögtön akkorát estem mint a pajtaajtó! :))))))))))))))
xD... tetszett a Te élményed is.:-)
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: