Az író halála, avagy kiugrik a nyúl a bokorból...
Látogatók száma: 75
Ez az írásom nem egy szokványos történet lesz rólam. Engem már mindenki ismer, mint a rossz pénzt. Most egy száz éves novellám bontom fel Önöknek. (Persze aki ilyen öreg, mint én, elő-elő tud kapni a fiók mélyéről egy-egy üveg óbort.) Egészségükre!
Jevgenyij Aljucsev álmosan bújt ki a dunnák fogságából. Felült az ágya szélére, rápillantott a faliórára, majd bedugta a lábát a papucsába, és felállt. Magára vette az ágy melletti széken heverő köntösét, és nagyot nyújtózkodott. Megdörzsölte a szemét - pár csipát találva, kicsit tovább dörzsölte -, majd a reggeli kávéja felé indult. Az illat a konyha irányába vonzotta. Másenka ekkorra már főzni kezdte a napi frissítőjét. Összhangban voltak. Ő pontosan kelt, Másenka percre - de inkább, pillanatra - pontosan készítette a gazdája reggelijét.
- Ma ki jön hozzám Másenka? - kérdezte a kávé kortyolgatása közben az író.
- Szergej Gorlenko jelentkezett be - válaszolta a házvezetőnő.
Aljucsev elgondolkodott. - Gorlenko. Már megint ő? Majd ismét a könyvem miatt fog sürgetni - zakatolt némán az apró gőzmozdony a fejében.
Az író már hónapok óta nem írt egy sort sem. Előbb azt gondolta, hogy valamiféle írói válságban szenved, elszállt az ihlete. Gondolta visszajön. De később rádöbbent, ennél rosszabb a helyzet. Soha többet nem fog tudni írni egy sort sem.
- Nem tudok írni! - csapkodta öklével a kedvenc tölgyfaasztalának lapját. Nem tudok írni! Nem jön ki egy betű sem a tollamból! - kiáltozta szobája fehér falainak, a Moszkva szerte ünnepelt írócsászár. Tavasz volt, virágok nyíltak, a madarak csicseregtek, és az ő fejéből nem szállt fel a köd. Szürke, nyomott hangulatban kesergett. Sem a madarak, se Másenka csicsergése nem vidította fel.
Aljucsev fiatalon versenyre kelt bárkivel, ha egy gyors és remekbeszabott novellát kellett kanyarintania. Csak őt keresték városszerte, az ő telefonja csörgött, őt hívták a szerkesztők, ha sürgősen kellett egy kis betétmű, valamelyik elit moszkvai irodalmi lapnak. Kiadtak neki egy-egy témát, és egy pár órán belül a főszerkesztői asztalon hevert a tökéletes kézirat. Őt azonban, egy idő után már, nem motiválták a fikarcnyi kis írásainak sikerei. Előrébb akart lépni, és könnyedén előrébb is jutott. Megjelent az első regénye, majd ezt sok-sok sikeres követte. Írásait falta a fővárosi olvasóközönség. Ahogy egyre híresebb és gazdagabb lett, egyre kevélyebbé is vált. A jelleme megváltozásával, viszont nemhogy csökkent volna a népszerűsége, hanem minden addigit felülmúlt. Az emberek szerették olvasni a fennhéjázó stílusa miatt. Valamit tudott, amit senki más. A nők bomlottak a jóképű író után, elhalmozták kegyeikkel. Termékenységét pedig, a kiadók honorálták. Néha csak a könyv címét adta le, és máris busás összegek vándoroltak bankszámlájára. Mindenki őt akarta. Meghívás, meghívást követett. Előadói estek, bálok, színházi előadások, mind az ő nevével voltak fémjelezve... "itt lesz Aljucsev is" rebesgették, és tódult a nép.
És most? Pár hónapja, már nem jutott eszébe semmi. Már járni sem szívesen járt el otthonról. Gorlenko meg sürgette. De már nem csak sürgette, követelődzött, és a minap már, meg is fenyegette.
A szerkesztő, az író meglepetésére, aznap nem a könyv miatt látogatta meg őt. Egy fiatalemberrel érkezett. Rövid beszélgetés után, Gorlenko a lényegre tért.
- Az úriember egy reményteljes író. Bemutatni hoztam önhöz. Kérésünk a következő lenne, tisztelettel megkérnénk, hogy olvasson bele ebbe a kéziratba! - mondta nyájasan, de mégis felszólítón Gorlenko, és Aljucsev felé nyújtott egy vaskos kéziratot.
Az író belemerült az olvasásba. - De hiszen ez az én könyvem befejezése. Ez az aljadék Gorlenko, megírattatta helyettem. De ez szemtelenül jó! - kattogtak a fogaskerekek az író fejében. Mi lehet a szándéka ennek az embernek? Miért tette ezt? El akar lehetetleníteni? Meg akar alázni? Tönkre akar tenni?
Másnap az ebéd utáni kávézás közben csengettek. Gorlenko. Egymaga érkezett. Másenka kedvesen betessékelte a nappaliba, ahol az író kortyolgatta az ilyenkor szokásos kávéját.
- Kedves Jevgenyij barátom! - köszönt Gorlenko, és - álcázott alázattal - meghajolt Aljucsev felé. Bizonyára olvasta a művének befejezését. A fiatal barátunk, méltóan lezárta az ön régóta elmaradásban lévő regényét.
- Igen - bólintott megadóan Aljucsev.
- Nekem lenne egy üzleti ajánlatom - csillant fel a szerkesztő szeme, az író elkeseredése láttán. Ezek után, önnek nem kell írnia egy sort sem. Én mindig szállítom a legújabb tehetségek kéziratait. Önnek nincs más dolga, mint aláírni, és a javadalmazást felvenni.
Gorlenko kis szünetet tartott a beszédében. Figyelte az író reakcióit. De abból csak az elkeseredést szűrte le. A nemrég még írócsászárként tisztelt Jevgenyij Aljucsev, most megalázottan kortyolgatta kihűlőben lévő kávéját.
- Természetesen, ezt én csupán csak, a moszkvai olvasók miatt teszem. Kis hatásszünetet tartott. És önzetlenül - tette hozzá kihagyhatatlanul Gorlenko.
- És mennyi lesz az ön jutaléka? - kérdezte az író, ismerve a moszkvai szerkesztők önzetlenségét.
- Semmiség, csekélyke kis harminc százalék, plusz a személyes költségeim.
- Gondolkodási idő?
- Jevgenyij, Jevgenyij! Már így is a hátamat veri a kiadó, hogy mi lesz már a következő sikerkönyvvel.
- De ebben az esetben én tönkremegyek, meghalok - motyogta Aljucsev.
- Hova gondolsz kedves Jeva?! A műveid ezután is az örökkévalóságnak íródnak. Te meg, népszerűbb és sikeresebb leszel, mint valaha. De főként... halhatatlan - vigyorgott kajánul Gorlenko.
*
Jevgenyij Aljucsev álmosan bújt ki a dunnák fogságából. Felült az ágya szélére, beleszagolt a levegőbe, rápillantott a faliórára, majd visszafeküdt. - Nincs miért sietnem. Mostanában már Másenka sem az igazi. Nagyot nyújtózkodott. Megdörzsölte a szemét - pár csipát találva, kicsit tovább dörzsölte -, majd folytatta jól megérdemelt pihenését.
A cikket írta: bokorur
Hozzászólások
időrendi sorrend
Bokor
Tisztel Éva!
Jól érzi. Űr maradt Moszkvában. Mindamellett, "A hattyú halálában", az ifjú titánok gyorsan feledtetik Jevgenyij Aljucsevet.
Bokor
Egy történet attól érdekes vagy sem, hogy ki írja... más tollából lehet, nem ugyanaz, mégoly nagy is az igyekezet.
Sok tekintetben elgondolkodtató írás. Remek tolla van! Bennem felmerült egy másik kérdés is, miért nem tudta befejezni az írását ? Mi blokkolhatta?
Gondolkodóvá tett az is, hogy vajon miért ment ebbe bele?
Kényelem, frusztráltság? Belement egyáltalán?
Miért gondolta azt bárki, hogy a jó regényeket megalkotó író, többé már nem fog remekművet alkotni?
Szeretem kicsit lélekbúvár' szemmel is nézni az írásokat.
Az ilyen jellegű novellák, mindig hagyják az olvasót szabadon gondolkodni. Az Önben felmerült kérdések jók és továbbiakat generálnak, ami talán a mű fő mondanivalója az én olvasatomban:
Elitélük-e embereket úgy, hogy csak az egyik oldalt ismerjük?
(Egyébként a címből adódóan, Aljucsev nyilván belement, és a folytatás is erről szól, de a miértet itt még nem tudhatjuk... Bár ez a novella magában is egész, a folytatás egy-két kérdésre választ ad.)
Bokor
Gondolkodóvá tett az is, hogy vajon miért ment ebbe bele?
Kényelem, frusztráltság? Belement egyáltalán?
Miért gondolta azt bárki, hogy a jó regényeket megalkotó író, többé már nem fog remekművet alkotni?
Szeretem kicsit lélekbúvár' szemmel is nézni az írásokat.
Tisztelt Bokor Úr!
Elnézést, de elolvastam a hsz-eket is, megmondaná nekem, hol van az leírva pontosan, hogy elfogadta az ajánlatot és a végén nem csak azért alszik olyan nyugodtan, mert nyugdíjba volnult vagy egyéb munkát talált? Mondjuk egy vidéki kis iskola irodalomtanárának állt be. Mert szerintem a korral bölcsesség is jár általában.
Bár úgy látom, Ön is a másik végletre célzott alább a válaszaiban, vagy én vagyok túl idealista.
Köszönöm:
Xaide
Sehol. Érdekes, hogy mindenki arra asszociált, ugye? Miért is? Lehet én vezettem rossz irányba Önöket a hozzászólásommal (vagy a cím nem véletlen)?
Bokor
Elnézést, de elolvastam a hsz-eket is, megmondaná nekem, hol van az leírva pontosan, hogy elfogadta az ajánlatot és a végén nem csak azért alszik olyan nyugodtan, mert nyugdíjba volnult vagy egyéb munkát talált? Mondjuk egy vidéki kis iskola irodalomtanárának állt be. Mert szerintem a korral bölcsesség is jár általában.
Bár úgy látom, Ön is a másik végletre célzott alább a válaszaiban, vagy én vagyok túl idealista.
Köszönöm:
Xaide
Számomra ebből a történetből az jön le, hogy a valamikori népszerű író, sokak kedvence eltűnik egyszer csak a színről. A távozása nagy űrt hagy maga után, amit valamivel pótolni szükséges. Nem tudom miért gondolom, de több van a sorok mögött.
Olyan érzéseket ébreszt bennem egy-egy írás, mint a jelenlegi is, hogy közöttünk van valamilyen formában, és mégsem ugyanaz. Emlékszem, amikor azt olvastam egy régi írásából, hogy valami maradandót szeretne magából adni a gyerekeinek...
Na mindegy, reméljük letisztul majd bennem előbb, vagy utóbb. :-)
Üdv: Éva
Jól érzi. Űr maradt Moszkvában. Mindamellett, "A hattyú halálában", az ifjú titánok gyorsan feledtetik Jevgenyij Aljucsevet.
Bokor
Tanulságos történet volt!
Üdv: Petra
Azért írtam, hogy Önöknek az legyen.
Bokor
Szia P!
Igen, pontosan ezt próbáltam leírni, bár úgy tűnik rosszul. Van az a helyzet, de ez itt, nem az. Szó sincs életveszélyről, meg családról. Csak EGYÉNI ÉRDEKRŐL. Ez a dühítő, nem Taki véleménye, melyben tényleg igazat adok neki és neked is. :)
Üdv:A
Hetvenx éves tapasztalatomból mondom... A becsület, ha nem is a legfontosabb - mint itt lentebb vesézték helyettem -, de az egyik azok közül; nem mások, az Önbecsülésünk végett.
Bokor
Tanár Úr!
Rejtve éreztem benne az Ön jellemét. Nem sértésként írom, de egy picit idáigi olvasásaimból Önről az a kép alakult ki bennem, hogy egy csipetnyi Aljucsev van Önben. Jól érzem?
Taki
Írásaink, a lelkünk lenyomatai.
Bokor
Ezt a hozzászólást csak bejelentkezett felhasználók láthatják.
Nem volt szándékomban.
Igen, sajnos a mai írók (akik megérdemelnék is) kevés megbecsülést kapnak. (Akik meg nem érdemlik meg, megérdemlik a sorsukat.)
Bokor
Remek mese! Megyek is Naplót olvasni!
Köszönöm, hogy figyelemmel kísér.
Bokor
Olyan érzéseket ébreszt bennem egy-egy írás, mint a jelenlegi is, hogy közöttünk van valamilyen formában, és mégsem ugyanaz. Emlékszem, amikor azt olvastam egy régi írásából, hogy valami maradandót szeretne magából adni a gyerekeinek...
Na mindegy, reméljük letisztul majd bennem előbb, vagy utóbb. :-)
Üdv: Éva
Üdv: Petra
Szi A és Taki!
Szerintem mindkettőtöknek igaza van! Az az ember a szememben NULLA(!!!), aki a becsületét odaadja, mint Aljucsev. Nekem a legfontosabb dolog a világon a becsület; de igaza van Takinak is, a saját gyerekéért (emberéletéért), ha nincs más megoldás, szívesen lennék, akár a magam szemében nulla is. Hidd el A(!), van az a helyzet, amikor odaadod a becsületedet (Bokor úr írásánál nem ez volt a helyzet), és emelt fővel élhetsz tovább (szerintem).
Üdv,
P
Igen, pontosan ezt próbáltam leírni, bár úgy tűnik rosszul. Van az a helyzet, de ez itt, nem az. Szó sincs életveszélyről, meg családról. Csak EGYÉNI ÉRDEKRŐL. Ez a dühítő, nem Taki véleménye, melyben tényleg igazat adok neki és neked is. :)
Üdv:A
T. Taki!
Szerintem bármit elvehetnek tőlünk... mindent, de ha már a becsület is oda, akkor semmik vagyunk! És itt nem hús vér gyermekről van szó, "csak" egy szellemi termékről, ami gyakorlatilag nem egyenértékű egy élő gyermekkel, vagy egy élettel. Az szent és sérthetetlen, de senki sem tartott fegyvert Aljucsev fejéhez, hogy írnia kell! Az ő saját önbecsülése hevert volna romjaiban, ha feladja. Lemondani legalább emberi tett lett volna. Ez így gerinctelen... olyan kukac rágta alma... Ez az én véleményem.
Üdv: Ailet
Szerintem mindkettőtöknek igaza van! Az az ember a szememben NULLA(!!!), aki a becsületét odaadja, mint Aljucsev. Nekem a legfontosabb dolog a világon a becsület; de igaza van Takinak is, a saját gyerekéért (emberéletéért), ha nincs más megoldás, szívesen lennék, akár a magam szemében nulla is. Hidd el A(!), van az a helyzet, amikor odaadod a becsületedet (Bokor úr írásánál nem ez volt a helyzet), és emelt fővel élhetsz tovább (szerintem).
Üdv,
P
Szerintem bármit elvehetnek tőlünk... mindent, de ha már a becsület is oda, akkor semmik vagyunk! És itt nem hús vér gyermekről van szó, "csak" egy szellemi termékről, ami gyakorlatilag nem egyenértékű egy élő gyermekkel, vagy egy élettel. Az szent és sérthetetlen, de senki sem tartott fegyvert Aljucsev fejéhez, hogy írnia kell! Az ő saját önbecsülése hevert volna romjaiban, ha feladja. Lemondani legalább emberi tett lett volna. Ez így gerinctelen... olyan kukac rágta alma... Ez az én véleményem.
Üdv: Ailet
Ezt a hozzászólást csak bejelentkezett felhasználók láthatják.
Taki
Rejtve éreztem benne az Ön jellemét. Nem sértésként írom, de egy picit idáigi olvasásaimból Önről az a kép alakult ki bennem, hogy egy csipetnyi Aljucsev van Önben. Jól érzem?
Taki