A nyelviskolában
2011. június 13. - Látogatók száma: 59
Péntek este volt, alkonyodott. A nap lenyugvó fénye végigcsorgott a falra szerelt fehér üvegtáblán, világos fénypászmákat festve rá.
A szobában félhomály uralkodott és csönd, puha, szürke csönd.
A táblára írt segédigék nyugtalanul mocorogni kezdtek, majd a sarokban lévő óvatosan kinyújtotta utolsó betűjének apró ficakját, és tapogatni kezdte a táblán túli világot.
Először az érzékelhetetlen semmi ijesztette meg, azután lába valóságot fogott és szilárdan megfeszült a falon. Ezt látva a többiek is bátorságra kaptak, nyújtózkodtak, felfújták magukat, az „a” és „o” betűkből hatalmas buborékok keletkeztek, és mintha csak vezényszóra történne, a színes filccel írt szavak egymás után pattantak le a tábláról.
Az ügyesebbek egyből a tanári asztalra ugrottak, a kevésbé akrobatikusak pedig csendesen lehuppantak a szobát borító padlószőnyegre.
Fürgén szaladni kezdtek, izegtek-mozogtak, mint a hangyák eső előtt, azután kézen fogták egymást, és így összekapaszkodva hívták a többieket.
A polcon lévő könyvek surranva nyíltak, némelyik bátran levetette magát a magasból, és hirtelen szavak töltötték meg a teret, kergetőzve keringtek egymással a kihunyt spotlámpák alatt.
A magnó cd-tartója is felcsattant, egy cd hangos suhogással szelte át a teret, hogy azután tokját maga mögött hagyva zuhanjon a helyére, és máris felcsendültek egy szituációs játék szólamai; vaskos férfihang próbál eligazodni B. város vonatállomásán: „What time does the next train leave for G.?”
A többiek azonban unták Mr. Bridge hangját, számtalanszor hallották már, ahogy jegyet vesz G. városba, hordárt szólít, megiszik egy jegeskávét az állomáson, végül megismerkedik Madam Pigeon-nel a vonaton, aki francia, így hangos „le vele, le vele” kiáltással tiltakoztak.
A magnó engedve a nyomásnak, egy kattintással átváltott az egyik rádióadóra, és felhangzott a 2011-es Euroviziós dalfesztivál döntős, slágerré vált dala.
A tábláról szököttek az asztalra pattantak és vonaglani kezdtek a zene ütemére.
Egyre hangosabban szólt a rádió, és a szomszéd öregasszony, akit mindig is zavart, hogy a társasházban egy nyelviskola működik erőteljesen kopogni kezdett a csöveken.
Ám ez nem zavarta meg a társaságot. A könyvek lapjairól folyamatosan olvadtak le a betűk, szétszóródtak a levegőben, majd egymásra találva újra szavakká fonódtak. A szavak mondatokká álltak össze, a sorok, amik oly sokáig pihentek egymás mellett, fordítandó feladattá épülve, egymás vállába kapaszkodva vonatoztak a szőnyegen.
Egy merész „oui” felröppent a levegőbe, felkattintotta a lámpát, és a fény szétömlött a szobában, harsányan, szemtelenül.
Az emeleten lévő szomszédok is mocorogni kezdtek, mert a szokatlan zaj megzavarta az esti híradó monoton duruzsolását.
A lakók ablakot nyitottak és bámészan pislogtak a nyelviskola irányába, majd az öregasszony a többiek nyomására a 107-et tárcsázta, felháborodásában hangosan szipákolva.
A kék-fehér autó hamar megérkezett és a rend őrei dörömbölni kezdtek az ajtón. Mivel nem nyitotta ki senki, erőszakot alkalmazva törtek be a lakásba.
A rendőrök láttán a szavak megmerevedtek, és szinte láthatatlanul porladtak szét, bár az egyik férfi később azt mesélte, mintha apró porfelhőket látott volna szétfoszlani a lába körül, mikor belépett.
- Itt is régen takarítottak – szólalt meg, lábával a szőnyeg rostjait rugdosva, és kikapcsolta a rádiót.
- Akkor végeztünk is, ugye? – szólalt meg a fiatalabb, társára nézve.
Az asztalt színes, piros, kék és fekete festékpor pöttyözte, a szőnyeget finoman beterítette a szürkés, korom és lenolaj keverékéből szőtt permet.
- Persze. Vaklárma. Valaki úgy hagyta a magnót.
- Ez van mindig – mondta a társa az ajtót behajtva, és képzeletben már a szeretője vacsoráját kóstolgatta. Bélszínroló, az asszony sosem tudott olyan finomakat főzni, mint a Vera. Majd azt mondja, ma is túlóráznia kellett.
A „por qué” páros, akik eddig a szoba egyik sarkában megbújva lapult, félve előbújt és csöndesen visszakúszott a táblára.
A kérdőjel már magától rajzolódott melléjük, majd a kék táblafilc is visszazuhant a helyére.
A cikket írta: Bianka
Hozzászólások
időrendi sorrend
Látod, ki zuhan, ki repül. Te biztos repülsz:).
Lenyűgöztél! Ez fenomenális!
Nekem nagyon tetszik! :-)
Hogy neked mik jutnak az eszedbe?
Puszi,
Éva
Hétköznapi vacakság:).
Nekem tetszett, ahogy életre keltek a betűk és miegymás. :)
Jó a fantáziád!
Egyedül a legvégén a "visszazuhant" volt fura, hogy nem visszarepült.
Nekem nagyon tetszik! :-)
Hogy neked mik jutnak az eszedbe?
Puszi,
Éva
Jó a fantáziád!
Egyedül a legvégén a "visszazuhant" volt fura, hogy nem visszarepült.
Örülök, mert eddig csak rossz kritikát kapott.
(Egy kritikát leszámítva. Vki azt mondta, idáig jó, de nincs befejezése. Bár, ...őt sztem befolyásolta az, h. a történetnek még volt egy nyúlfarknyi befejezőrésze, ami nem tetszett neki. Töröltem, gondoltam záródhat a "miért?" -tel is, úgy éreztem, még elbírja a sztori, de szte nem.)
Szal, őszintén bejött???
Amúgy túl sok benne a "kezdte-kezdte-kezdte", és vhogy darabosak a mondataim, nem érzem mindenhol folyékonyan gördülnének.
Ezt én nem folytatnám.
Még 1x elolvastam... Elmondok egy titkot: némely írók irigyek, ha jót látnak, sokszor legyintenek, elbizonytalanítanak. Higgy magadban! Engem őszintén meggyőztél! Kaméleon vagy, és ez jó, szeretem akik tudnak így írni!
Üdv,
Pinokkió
(Egy kritikát leszámítva. Vki azt mondta, idáig jó, de nincs befejezése. Bár, ...őt sztem befolyásolta az, h. a történetnek még volt egy nyúlfarknyi befejezőrésze, ami nem tetszett neki. Töröltem, gondoltam záródhat a "miért?" -tel is, úgy éreztem, még elbírja a sztori, de szte nem.)
Szal, őszintén bejött???
Amúgy túl sok benne a "kezdte-kezdte-kezdte", és vhogy darabosak a mondataim, nem érzem mindenhol folyékonyan gördülnének.
Ez nagyon(négyzeten) tetszett. Előbb a tetszésem más betűk keverékével (aukvórj) próbáltam volt, szemléltetni, de a lap szigorú betű-inkvizítorai miatt, ezt visszavonom, így csak egy 5+1*-ot adok (a többit gondold hozzá)!
Üdv,
Pinokkió