Szent Péter és Louis csekkje
Látogatók száma: 39
Mennyire érdekes történeteket tud produkálni az élet.
Történt egyszer, hogy egy Louis nevű földi halandó feldobta a pacskert, azaz bocsánat, befejezte a porban való lépkedését, a másik ember kizsigerelését, a hazug életét, és még sorolhatnám, de nem tisztem mindezt felsorolni, mert akkor elsiklanánk a lényeg felett.
Nos, teste lent maradt a Földön, míg lelke egy alagúton keresztül kezdett haladni. Csakhogy ez az alagút egyszer kettévált. Az egyik balra, a másik jobbra.
- Ismét választás elé akarsz állítani? – nézett fel Louis. – Olcsó János vagy! – folytatta tovább.
Ahogy befejezte, hatalmas mennydörgést hallott, majd egy nagy villámlás vakította el.
- Azt a nem jóját! Itt is hallasz? – remegett meg a hangja. – Jobb lesz sietni – nyugtatta magát. – Ez is egy feladvány, hisz a bal mindig a rosszat, a jobb pedig a jót jelenti. Akkor… - s Louis elindult jobbra, de hirtelen megállt. – Persze, mindenki így gondolkodik, de szerintem ez egy csapda.
Ezzel irány váltott, s elindult balra.
Már majdnem elhagyta a kereszteződést, mikor újból megállt.
- Hohó!!! Mi van, ha tényleg úgy van ez kitalálva, hogy kétségbe ejtse a szegény földi halandót, mint engem! Engem semmi és senki nem tud elbizonytalanítani! – húzta ki magát büszkén Louis. – Magam voltam a megtestesült erős jellem, a magabiztosság mintaképe.
S így elindult az ellenkező irányba. Azután ismét a másik irány felé vette rövid útját. A végén annyira kétségbe esett, hogy három éjszaka és három nappal jobbra-balra rohangált, hisz csak egy célja volt, hogy eljusson a Mennyországba. Mivel egész életében arról volt híres, hogy önmagát dicsérte a lehető legtöbb hírcsatornán keresztül, sőt nem átallott magáról verset írni és azt kiadatni. Odáig fajult a dolog, hogy ezt a város himnuszává fogadta. Utólag az is kiderült, hogy mindezt zsarolással érte el. Azonban sohasem került napvilágra, így azóta minden újszülöttnek is meg kell tanulnia ezt a dicshimnuszt.
Louis csak rohangált, rohangált és csak rohangált fel és alá, jobbra meg balra.
Amikor egy kevés időre megállt, valaki megkopogtatta a hátát. Louis szeme elkerekedett, vissza sem fordult, rákiáltott:
- Gyere elő, ne akard, hogy megforduljak!
- Pedig jobban tennéd – szólt egy kis vörös ördög, aki a kezében egy kis vasvillát tartott.
- Nem érek rá, el kell jutnom még ma a Mennyországba.
- Dejszen már három napja itt rohangálsz előttem! – csodálkozott a kis ördög.
- Te, kis ördög – szólt Louis -, ha megmutatod az utat a Mennyország felé, megjutalmazlak. Sőt Szent Péternél elintézem azt, hogy te is bejuthass oda – folytatta Louis. – Amúgy meg te tartozol nekem! Elfelejtetted, hogy mennyiszer téged, csak is téged szolgáltalak a Földön? S hány embert sikerült együtt tönkre tennünk!
- Hohó! Álljon meg a menet! Azokban a tettekben egyedül döntöttél. Különben sincs szükségem az ajánlásodra, hisz olyan jól érzem itt magam a Pokolban. Azonban azt máris megígérem neked, hogy birodalmam kapuja mindörökre zárva áll előtted – fejezte be mondanivalóját a kis ördög, aki megveregette búcsúzóul Louis vállát, s a bal kezében lévő villájával jobbra mutatott.
Louis el sem köszönt, rohant a Mennyország felé.
Ahogy közeledett, egyre világosabb és világosabb lett. Azonban a ruhája egyre szürkébb, s mire a kapuhoz ért teljesen befeketedett. Megpróbálta leporolni magát. Nem sikerült.
A Mennyország kapuja gyönyörű volt, hófehér. Nagyot sóhajtott, majd bekopogott.
Várt.
Várt.
Várt, de még mindig nem nyitották ki előtte a Paradicsomot.
Körbenézett, csengőt keresett. Meg is találta. Háromszor meg is rántotta, amolyan férfiasan, hogy az összes harsona megszólalt.
- Biztos, a fogadóbizottságot terelték össze, azért várattak itt – gondolta magában Louis.
A Mennyország kapuja azonban még mindig nem tárult ki. Épp meg akarta rángatni a csengőt, mikor egy kiskapun kijött egy szárnyas angyal.
Louis bal mutatóujjával intett felé, hogy gyorsabban.
Az angyal ekkor megállt, jobb mutatóujjával most ő intett a fekete ruhájú földi halandónak. Louis is hátra tekintett, majd elindult a fehér szárnyú angyal felé. Ahogy közeledett hozzá, úgy lett egyre magasabb és magasabb. Louis már-már eltörpült. A szó is bennragadt a torkán, lába remegett.
- Te, törpe földi halandó, ezen a kapun soha sem nyersz bebocsátást, azt ígérem. Csak nézz magadra! Tiszta szenny vagy, kívül-belül.
Louis szólni akart, de néma maradt. Ránézett a ruhájára, mely az előbb még tiszta fekete volt, azonban most piros csekkek borították egész testét.
Louis le akarta rázni magáról, azonban a csekkek mintha a testéhez ragadtak volna.
- Mi ez, fehér angyal? – kérdezte Louis.
- Szent Péter. A nevem Szent Péter – mutatkozott be a főangyal. – S mivel a Pokolban sem látnak téged szívesen, úgy döntöttem, hogy most visszamész a Földre, és addig ne lássalak, míg mindent rendbe nem hozol.
- Honnan fogom tudni, hogy mindent helyre hoztam? – kérdezte Louis.
- Minden csekk el fog rólad tűnni – válaszolta Szent Péter.
- Ilyen egyszerű? – szólalt meg végre Louis. – Akkor mindent befizetek, és jövök vissza.
Ezzel Louis megfordult, de Szent Péter megállította.
- Louis, ezek a legfontosabbak! – nyújtott át Szent Péter egy köteg húszezer forintról szóló piros csekket, melyeket az apja töltött ki a halála előtt.
A cikket írta: kiki64
Hozzászólások
időrendi sorrend
az általam leírt, nem is adósság, hanem egy át nem adott apai gesztus története, melyet vagy lenyúlt az a gyerek, akit megkértek rá, vagy pedig nem, ki tudhatja ezt?
:)