újabb események régebbi események további események
14:42
Ilona új bejegyzést írt a naplójába
11:31
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
11:29
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
10:09
peonia módosította a naplóbejegyzését
09:50
peonia válaszolt egy szavazásra
09:50
peonia válaszolt egy szavazásra
09:49
peonia válaszolt egy szavazásra
09:49
peonia válaszolt egy szavazásra
09:49
peonia válaszolt egy szavazásra
09:49
peonia válaszolt egy szavazásra
09:49
peonia válaszolt egy szavazásra
09:49
peonia válaszolt egy szavazásra
09:48
peonia válaszolt egy szavazásra
09:48
peonia válaszolt egy szavazásra
09:47
peonia válaszolt egy szavazásra
09:47
peonia válaszolt egy szavazásra
09:47
peonia válaszolt egy szavazásra
09:47
peonia válaszolt egy szavazásra
09:46
peonia válaszolt egy szavazásra
09:46
peonia válaszolt egy szavazásra

Szöcske I.

2011. április 3. - Látogatók száma: 69

Legkisebb fiam kiskorában olyan volt, mint egy angyal. Vállig érő gyönyörű, gyűrűs, szőke haj borított buksiját. A viselkedése persze nem volt angyali, inkább hiperaktív. Mára azonban, - a krisztusi koron túllépve - sokat veszített túl mozgékonyságából.

Becenevét onnan kapta, hogy egy pillanatig sem tudott megülni. Még evés közben sem. Ugrabugrált, cikázott a lakásban és a játszótéren egyaránt, miközben - szerinte - őrült jó dolgokat talált ki. Egy tavaszi délután, a ház előtti játszótéren vezette le felesleges energiáit, míg én a lakást igyekeztem harci rendbe vágni. Közben lassan sötétedett. Volt egy füttyjelünk, aminek hallatára minden gyereknek azonnal fel kellett jönnie a lakásba. Egy füttyszó, két füttyszó, ...tíz füttyszó. (Hacki Tamás füttyművészt már korrepetálni tudtam volna.) A két nagyobb pár perc múlva ott lihegett a lakásban, a kicsi sehol. Bátyjai nem is látták. Nem is tudtak róla. Nem is ismerték.
Kezdtem ideges lenni, az égbolt meg sötétedni. Egyre sötétebb gondolatok jártak a fejembe, hiszen csak négy éves volt a kis csibész. Valaki elcsalta. Eltévedt. Megverték. Balesetet szenvedett. Elrabolták. A másik két gyerekkel körbefutottuk párszor az egész lakótelepet. A rendőrséget akartam már értesíteni. Aggódásom közben magamban, szidtam a kisfiamat. Kilátásba helyeztem, ha előkerül, freskót csinálok belőle! Agyonütöm! Szigorú büntetést fog kapni. Egy hónapig ki sem teheti a lábát a lakásból... és így tovább. Kicsit lehiggadtam, és adtam magamnak negyed óra haladékot, mielőtt bejelenteném az eltűnését. Le-föl rohangáltam az előszobában. Egyszer csak halk kopogást hallottam. Nem is hallottam, éreztem. Felrántottam az ajtót és a küszöbön egy óriási csokor tulipán állt.
- Ezt neked hoztam! - kukucskált ki a kazalnyi virág mögül angyali mosollyal, az én elveszettnek hitt gyermekem.
- Tudod, reggel ültették ki ezeket a gyönyörű tulipánokat a parkba, és akartam neked hozni, de meg kellett várni, amíg besötétedik - hadarta egy szuszra magyarázatát, a késés miatt.
Fogadalmaimból természetesen nem lett semmi. Az öröm könnyei között öleltem megkerült magzatom, miközben számoltam a virágokat. Volt vagy 40 szál. Egy tulipán eszmei értéke 600 forint.

A cikket írta:

12 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2011. május 30. 10:31
Ezt a felhasználót letiltotta a cikkíró.
 
2011. május 30. 10:25
Egy ismerősöm mesélte, hogy az egyik nap tolvajt talált a kertjében. Tíz év körüli kislány szaggatta a virágait. Tettenéréskor megszeppenve védekezett. „Anyunak szedtem anyák napjára…” Az ismerősöm elkapta a szemét a kibuggyanó könnyekről: „Azt, meg azt szedd, tovább állnak el a vázában!”
2011. április 4. 00:31
Szia!
Most is megmosolyogtattál. Gyakorló apa révén ismerem az érzést..., még öt perc és rendőrség... és plusz öt perc haladék..., megverem, agyonütöm stb!
És a végén egy nagy kő!
Üdv,
Pinokkió
2011. április 4. 00:22
Szia Juli !

Fantasztikus, mintha a saját gyermekem lett volna. Valóban aranyos kis történet. Ők igazán tudnak meglepni bennünket.Amikor a méreg és aggódás már nem fokozható tovább előkerülnek, s angyali arccal mondanak bármit, elveszünk a fénylő szemek tüzében, s persze jön a nagyobb kérdése, én miért kapok ki? Persze Ő sem kap úgy ki, csak szidást, de ő azt vészesen komolyan veszi. Ma más nekem is nagyok mind a ketten. A kicsit a jövő hét végén haza hozza az élet egy hétre. Nagyon várom, s már készülök. Nekem ez lesz az ünnep és a csoda, hogy látom és megölelem. Ősszel mi megyünk az esküvőre hozzá, de az már más lesz. Azért örülök, de valahol vérzik is a szívem érte. Majd lesz unokám, s azt fogom elkényeztetni, és talán majd Ő is elvarázsol engem, mint annak idején az apukája. Legalább is remélem. Üdv Éva.
2011. április 3. 22:29
Szia Juli!

Meghatóan aranyos volt a kis történeted! Azt hiszem minden kisgyermek rajongással szereti a szüleit, főleg az édesanyját. Az Ő kis lelkivilágukban ez még nem számított csínytevésnek, hiszen csak az imádott anyukáját akarta meglepni a sok szép tulipánnal, mit sem sejtve abból, hogy milyen aggodalmat keltett az eltünésével.
Kár, hogy hamar felnőnek a gyerekek, kár, hogy az idő múlásával nekünk csak a velük kapcsolatos emlékek maradnak meg, de hát ez az élet rendje!
Felnőnek és mi magunkban maradunk, de sosem felejtjük el az első lépésüket, az első kimondott szavaikat, a sok örömet és bánatot, ami végigkisér bennünket egészen az utolsó óránkig.

Puszillak

heleenke
2011. április 3. 20:02

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva - 2011. április 3. 19:28

Ezt a felhasználót letiltotta a cikkíró.

Szia Éva!
Persze, hogy elbeszélgettünk a dologról, de csak másnap. Szökőkutas esetünk is volt. És ezekhez elég tényleg csak egy pillanat...
pusz
Juli
2011. április 3. 19:28
Ezt a felhasználót letiltotta a cikkíró.
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: