Vivien félelmei 2.
Látogatók száma: 53
-Nem is tudtam, hogy Andrásnak van unokaöccse.
-Nem tudhattad, eddig külföldön volt, én is csak most ismerkedtem meg vele pár napja -mondta Apollónia, miközben vizet engedett a teához.
-Érdekes férfi...
-Igen, csak nem...?
-Ne nézz így rám -pirult el Vivien, immár nem először a mai este folyamán.
-Csak nem ő volt az, akiről mesélni kezdtél, amikor belépett az ajtón?
-Mi tagadás... Ő volt.
-Azt hiszem, tudom, hogy milyen érzések tombolnak benned.
-Honnan tudnád?
-Ha valaki ennyire ismer, mit én, az mindent kiolvas a szemedből.
-És mit olvasol ki? -érdeklődött Vivien, és remélte, hogy nem látszik rajta meg minden.
-Láttam, hogy nagy hatással van rád Csongor személyes varázsa.
-Ez még nem jelent semmit... -tiltakozott a lány.
-Tudom, hogy nem hiszel romantikus bolondságokban, úgyhogy nem nyaggatlak tovább.
-Akkor megúsztam?
-Ez egyszer igen, de majd visszatérünk rá.
-Na, ettől féltem én is -mondta Vivien csúfondáros mosollyal.
Apollónia egy tálcán bevitte a férjének és Csongornak a forró teát a nappaliba. Vivien az ajtóból figyelte őket. András felnézett és észrevette őt.
-Gyere ülj közénk! -hívta.
-Sajnálom, de mennem kell, anyáék aggódni fognak, ha sokára érek haza, főleg most, hogy kezd leszállni a köd.
-Ne kísérjelek haza?
-Nem kell, már vezettem ködben, mikor tanuló voltam.
-Indulok én is, majd megyek utánad, még be kell mennem Mohácsra.
-Hát, ha így gondolod...
-Persze, induljunk is.
-Csongor, aztán vigyázz a kislányra! -nézett rá sokatmondóan András.
-Persze, mint a szemem fényére -ígérte.
Vivien érezte a ki nem mondott szavakat, és gyors menekülőre fogta a dolgot.
-Sziasztok! -köszönt el gyorsan és kilépett a házból.
-Majd holnap benézek megint -mondta Csongor, és a lány után sietett.
András becsukta az ajtót, majd a feleségére nézett.
-Na, miről folyt a női csevej?
-Hát mi másról, mint férfiakról -kuncogott Apollónia és átölelte a férjét.
-Reméltem is -jegyezte meg András és egy gyengéd csókot adott az ajkára.
Vivien olyan szorosan fogta a kormányt, hogy belefehéredtek az ujjpercei. A köd sűrű fátyolként ereszkedett a tájra. Semmit nem látott a kocsi lámpáitól egy-két méternél tovább. Inkább csak tudta és érezte, hogy merre kanyarodik a szerpentin, mintsem látta volna. Nagyon lassan haladt. Szorosan mögötte jött Csongor is a saját kocsijával, a ködlámpái tompa fénnyel világították meg az utat. Vivien egy óra alatt tette meg az egyébként negyed órás utat. Amikor ráfordult a tanyához vezető földesútra, jelzett a férfinak, hogy menjen tovább, de az mintha nem értette volna. Csongor lehúzta az ablakot, mire a lány követte a példáját.
-Hazakísérlek, megígértem Andrásnak.
-Igazán ne fáradj, most már nem esik bajom, majdnem otthon vagyok -próbálta lerázni a lány.
-Mondom megígértem -erősködött a férfi.
De csökönyös vagy- gondolta magában Vivien. -Na jó, akkor kövess!
-Legalább megismerem a híres tanyátokat.
-Nem sokat fogsz így belőle látni, nem akarsz inkább máskor jönni? -tett egy utolsó kísérletet a lány.
-Nem, már mondtam. Megígértem.
Egy férfi, aki állja a szavát -gondolta a lány.
Vivien elindította a kocsit, majd elindult a göröngyös úton. A tanyához közelítve, már látta, hogy a szülei égve hagyták az udvari lámpákat, hogy könnyebben hazataláljon.
Amikor leállította a kocsit, a kutyáik már boldog csaholással vették körbe. Az ugatásra édesapja, Áron nézett ki a házból. Meglepődve látta, hogy nem egy, hanem két kocsi állt meg az udvaron. Rögtön ki is indult a lánya elé.
-Szia kislányom, hát te kit hoztál magaddal?
-Hát, Apa ő Csongor, András unokaöccse. Hazakísért.
-Akkor nem engedhetjük el anélkül, hogy megkínálnánk valamivel.
-De Apa, sietnie kell... -próbált tiltakozni a lány, immár sokadszor a mai este.
-Annyira azért nem, hogy ne ismerkedjem meg a majdnem rokonaimmal -vágta rá Csongor.
-És mi szél hozott erre a vidékre? -kérdezte Áron, miközben próbálta felmérni a férfi korát. Olyan harminc év körülinek saccolta, de nem volt biztos benne.
-Azt hallottam, hogy errefelé nagyon szépek a lányok, feleséget keresek magamnak -mondta, majd sejtelmes mosollyal nézett Vivienre.
-Ha ilyet mondasz, Apa mindjárt hozza a vadászpuskát...
A két férfi felnevetett, Vivien pedig gyorsan otthagyta őket és beszaladt a házba.
Izabella az ajtóból figyelte őket, mikor nagyobbik lánya elsuhant mellette.
-Valami baj van, Vivi? Bántott?
-Nem, azt nem Anya...
-Hát, akkor mi a baj?
-Semmi Anya... magam sem tudom...
-Ez érdekesen hangzik -nézett rá bölcs szemeivel édesanyja. -Miért menekülsz akkor?
-Jaj, Anya ne kínozz, mondom, hogy nincs semmi. Csak...
-Csak?
-Csak Apa most készül férjhez adni.
-Értem már megint házasságszerzőt játszik veled?
-Igen, tudod milyen, nem hiszi el, hogy nem érdekelnek a korombeli fiúk.
-Ő nem kordbeli, ahogy elnézem.
-Anya! Ne csináld már! -zsörtölődött a lány.
-Jól van, békén hagylak -mondta Izabella és aggódva nézett a lánya után. Nem értette, hogy miért fél ennyire egy kapcsolattól. Elgondolkodva indult a konyhába, hogy vacsorát készítsen a családnak. Úgy számolta, hogy aznap egyel több teríték kell.
Folytatás következik!
A cikket írta: Virág
Hozzászólások
időrendi sorrend
Ha igényled: A szemed gyönyörű. Mint a gesztenye. A lábaid karcsúak, selymes szőröd lágyan öleli körül. Fülecskéid ennivalóan állnak fejecskéden, s ahogy ott állsz, mintha azt kérdeznéd: ki szeret engem? Nagyon szép kisgida vagy:)
Így gondoltad?? :)))))))))))
Az írásod is igazán jó:)
Pussz: P.
Az igazán jó... az igazán örvendetes. :)
Köszi P!
:)
Pedig igazán hízeleghetnél kicsit többet. :)
Így gondoltad?? :)))))))))))
Az írásod is igazán jó:)
Pussz: P.
Szia Luca!
Én is betársulok a többiekhez!
Kiváló!
Pussz,
Tündér
Nem ismétlem önmagam :)
Én is betársulok a többiekhez!
Kiváló!
Pussz,
Tündér
Szia Luca!
Én nem könnyednek mondanám, hanem szépen pontosan vezetettnek. Gratulálok, tényleg fejlődsz. Ha így vezeted végig (4 naponta;-)), akkor 1 olvasót is szerzel pluszba:-)))
Pinokkió
Köszi!
Én nem könnyednek mondanám, hanem szépen pontosan vezetettnek. Gratulálok, tényleg fejlődsz. Ha így vezeted végig (4 naponta;-)), akkor 1 olvasót is szerzel pluszba:-)))
Pinokkió
Szia Luca! Jó kis történet, olyan könnyed! Szép napot Orsolya