Tejszínes bazsalikomos sajtkrémleves
Látogatók száma: 675
Egy olyan levest teszek most közzé, amely bármikor megállja a helyét a lassan már unalmassá váló, úgynevezett ünnepi levesek között. Ez a gyorsan elkészíthető leves az ízvilágával hamar a kedvenc levesek közé sorolható! Még az is mellette szól, hogy a régi, kiszáradt sajtokat is hasznosíthatjuk!
Hozzávalók:
5 dkg zsír vagy olaj
2 evőkanál liszt
1 db kis fej vöröshagyma
1 – 2 gerezd fokhagyma
2 db leveskockával felfőzött (tyúkhúsleves kocka) 2 liter húsleves alap lé, vagy ételízesítővel összeforralt 2 liter víz
20 deka reszelt sajt (minél több féle, annál jobb ízű lesz a leves)
1 db tejszínes, vagy natúr tömlős krémsajt
5 dkg márványsajt, vagy kéksajt (el is hagyható)
5 dkg parmezán sajt (el is hagyható)
1 kis doboz főzőtejszín (2 deci)
1 mokkáskanál őrölt fehér bors
só, (ha szükséges)
1 csipet szerecsendió
2 kávéskanál morzsolt bazsalikom
A zsírban vagy az olajban a liszttel világos rántást készítünk. Hozzáadjuk az előzőleg lereszelt vörös, és fokhagymát, majd egy gyors keverés után felöntjük az alap lével. Belenyomjuk a tömlős sajtkrémet, és hozzáadjuk a reszelt sajtokat. Belemorzsoljuk a kéksajtot, és a parmezánt, ha van, de ezek nélkül is nagyon finom lesz! Állandó keverés mellett felforraljuk a levest, és hozzáadjuk a főzőtejszínt. Őrölt fehérborssal, és szerecsendióval ízesítjük, ha szükséges, - utána sózunk. Beleszórjuk a morzsolt bazsalikomot, és még egyszer összeforraljuk!
Tálaláskor krutont, vagy pirított zsemlekockát kínálunk mellé, vagy levesbetétként leves gyöngyre szedjük.
Jó étvágyat hozzá!
A cikket írta: emillio
Hozzászólások
időrendi sorrend
Válasz erre: Sanda
Nem felvágás.
Én is szoktam leveskockát használni,ha sietek.
Milyen lehet ez a Kobe?
Te kóstoltad már?
Ami a Kobe marhát illeti, - sajnos nem kóstoltam! Ahhoz, hogy
megtehessem, el kéne utaznom Japánba. Az eredeti Kobe marha
az egy fekete színű igavonó állat. Nagyon jámbor, nem egy ideges
típus. A közhiedelemben elhintett jó piár fogás szerint a
tartásukkor az istállóban halk nyugtató zene szól állandóan,
az állatokat sörrel itatják, és masszírozzák, hogy a húsuknak szép
színe és egyenletes márványzata legyen. Mindez persze nem igaz!
A hús színét és az egyenletes márványzatát minden alkalommal
bírálóbizottság ellenőrzi, és minden ellenőrzött állatról hiteles
igazolványt állít ki, amit minden egyes elárusítóhelyen a vásárlóknak megmutatnak! Ez adja meg az értékét. és veri fel az árát!
Nem fukarkodsz a jó kajákkal, szeretjük is, de mi a betűidet is kajolnánk, azzal mintha gyéren bánnál.
Olyan szűkszavú lettél mostanság... néha meg épp ellenkezőleg... Lásd alant... :-)
Viszont igazad volt. Elkészítettem és fenséges!!!
Pussz,
Éva
Pussz,
Tündér
Én is szoktam leveskockát használni,ha sietek.
Milyen lehet ez a Kobe?
Te kóstoltad már?
Válasz erre: Sanda
Hogy ne legyek félreérthető...a leveskocka szintén tele van mindenféle egészségtelen ételadalékkal.
Ha kívánod, leírom neked akármelyik étel finom bio változatát is,
amely mellőz mindenféle káros adalék anyagot. Csak akkor a fent
leírt receptnek az előállítási költsége kb.: a 3 - 4-szerese lenne!
Érzékelés képpen annyi a különbség, mint mondjuk a hűtőházból
kikerült és kiengedett marhahús, és a frissen vágott Kobe stílusú
marhahús íze közötti különbség! (Az eredeti japán Kobe marhát
nem exportálják! Árveréseken a húsnagykereskedők között
értékesítik!) Mire a viszonteladókhoz kerül, addigra a kilónkénti
eladási ára elérheti a 150.000.-Ft-nyi Yen-t is!
Válasz erre: Sanda
Hogy ne legyek félreérthető...a leveskocka szintén tele van mindenféle egészségtelen ételadalékkal.
Ha kívánod, leírom neked akármelyik étel finom bio változatát is,
amely mellőz mindenféle káros adalék anyagot. Csak akkor a fent
leírt receptnek az előállítási költsége kb.: a 3 - 4-szerese lenne!
Érzékelés képpen annyi a különbség, mint mondjuk a hűtőházból
kikerült és kiengedett marhahús, és a frissen vágott Kobe stílusú
marhahús íze közötti különbség! (Az eredeti japán Kobe marhát
nem exportálják! Árveréseken a húsnagykereskedők között
értékesítik!) Mire a viszonteladókhoz kerül, addigra a kilónkénti
eladási ára elérheti a 150.000.-Ft-nyi Yen-t is!
Válasz erre: zsoltne.eva
Te komolyan beszélsz? Hogy lehet olcsó? Mert, hogy finom lehet, az kétségtelen. Már csak azért is, mert nagyon szeretem a sajtot, a sajtkrémet, a tejszínt, külön-külön is... ezért aztán soha nem marad belőle... :-)
Ha szeretitek a sajtokat, akkor biztos, hogy nem fogtok csalódni!
Jó főzőcskézést, és jó étvágyat hozzá!
emillio
Ma elfogyott a lebbencslevesem, épp' azon tangóztam, holnap mit főzzek! Hát ezt! Remélem, kétnapig eláll..Mindenféle sajtot szeretek..
Pussz, Ilona
sajnos étteremben nem szabad sajtlevest rendelni, mert tuti, hogy zacskóból kapod.
Válasz erre: Yolla
Kedves Emillio!
Olcsó és finom!
Puszi: Yolla
Olcsó és finom!
Puszi: Yolla