újabb események régebbi események további események
13:53
Tündér módosította a naplóbejegyzését
20:38
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
20:08
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
15:22
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
07:35
Új cikk került fel a weboldalra

A Mama kendője...

2013. november 11. - Látogatók száma: 59

Drága anyai nagymamimról órákat tudok mesélni... nála cseperedtem, nőttem dudvaként, nem óvott ő a széltől, hagyta, hogy tegyem a dolgom, nevelt neveletlenül... milyen nagy szó is volt a kemencesutban aludni, mert azt ki kellett érdemelni... hetente kenyeret sütni, hajnalban kelni, mert "a jószág nem vár, édes jányom, majd utána eszünk, oszt' tesszük tovább a dolgunkat... no, majd délután megdőlhetsz a fenyő alatt, a jó illatú, száraz részen, oszt' megint etetni kell... jaj, de nagyapádat is elő kellene keríteni, kódorog az valamerre a gáton, ha el nem aludt a kalyibában... ebédet is vigyél neki... de a lóval vigyázz, ne hajtsd nagyon meg... tudod, lelke van nékije... a fejem sem tudom, merre áll már... a libákat is ki kéne vinni... de azért majd lassacskán, öregecskén... oszt' itt a húsvét is, meszelni is kell... de itt van az én nagy-nagy segítségem..."

A "nagy-nagy segítség" én voltam... de bizony nálam is eltört néha a mécses, búvoltam nagyon, ha valami bántott, vagy megcsípett a gúnár... belefenekeltem a csalánba... "no, mutasd, hol az a csalán?", s szedte, kötözte, szárítózta, mert "bizony Östen ajándékát nem herdáljuk ám el, jó lesz ez bíz' még teának, máskor ígyen fogjad, látod, mutatom..."

Tanított... tanultam... tizenhárom évig... de bármilyen bajom, búm, bánatosom volt, beterített a hatalmas nagykendőjével, megringatott az ölében, mesélt, dúdolt... és a "csodakendő" mindig segített...

Mikor elment, én csak a Mama kendőjét kértem... nekem ugyan más nem kellett... szaladtam, nagyon szedtem a lábam, bekukkantottam az összes sarokba, feltúrtam mindent... vártam, hogy megjelenjen Mama és megmutassa, hová tette le... de a ház üres volt, a csend hatalmas... és a kendő sehol...

A nagy rohangászásban mondta meg drága édesanyám nagy sóhajok közepette, hogy bizony a kendőt a szomszédasszony elvitte, hogy az neki jár... jaj, de haragudtam én arra a szomszédasszonyra!... mentem volna, jól megtépni a varkocsát, de nem engedték... sírtam... a lelkem majd' megszakadt...

Egy éve, az Ősök Napján, egy kézművesnél megtaláltam a Mama kendőjét. Szorongattam sírva, mert ugye a "kedv" nem mindig engedi, hogy csak úgy legyen... sírva is tettem vissza... éjjel eldöntöttem, nem eszem-iszom, de a Mama kendőjét viszem haza... Hatalmas vihar volt azon az éjjelen, másnapra már csak hűlt helyét találtam a kendőnek is, a lelőhelynek is... "Nem volt itt az ideje, hogy a tiéd legyen, ki kell érdemelned, jányom"... zsongott a fejemben Mama hangja...

...és tegnapelőtt, a Kurultajon megtaláltam ugyanazt a lelőhelyet... és ott várt rám a Mama kendője... ugyanaz, amit egy évvel ezelőtt hagytam ott... párom csak nézett, ahogy szorongattam sírva... - "a Mama kendője?" - csak bólogatni tudtam - "akkor a tiéd"... Nem tudom elmondani, mit éreztem akkor... leírhatatlan, kimondhatatlan, talán az tudhatta volna, aki a szívembe lát akkor...

...ma éjjel beburkoltam magam vele... meg is csillagosodott jó alaposan a szemem... és a "csodakendő" mesélni kezdett és dúdolni... aludtam, mint a tej... s aludt velem a gyermek is, aki bennem maradt, ennyi év után is... 35 évet vártam rá... kiérdemeltem...

Széljegyzet:
Minden változik kívül-belül, ahogy mi is. A Mama kendője sem az igazi kendő volt, csak ugyanolyan, ugyanúgy szőtték, ugyanaz a mintája. A "másik" akkor válik igazivá, ha magunkévá fogadjuk, megérezzük benne az emlékeket, meghalljuk hívó szavát. Sokszor megyünk el pillanatok, tárgyak, emberek mellett, amik/akik igaziak, fontosak lehetnek számunkra, s mégis, csak egy szemvillanást vetünk rájuk, talán legyintünk is, majd tovább lépünk. Ilyenkor szalasztjuk el az "igazit", akkor, abban a másodpercben.

2012. augusztus

Pálinkás Krisztina Kéra/Lyrian ©

A cikket írta: Kéra

4 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2013. november 14. 09:08
Jó volt olvasni ezt a ragaszkodást egy tárgyhoz, ami személyhez köthető. Ezen keresztül a szeretet, amit tápláltál irányába. Kitartásodnak eredménye, egyben jutalma volt ez a kendő. Már a tiéd. :-)
Az én emlékeim nem kézzelfoghatók a nagymamámról, de édesanyám meséin keresztül elevenen élnek bennem. A rózsafüzér, ahogy morzsolgatta most is előttem van. Anyu őrizte sokáig, majd a húgomé lett.
Nehéz sorsú emberek, kiknek életét tisztelet övezi még akkor is, ha a személyes emlékek csekélyek...
2013. november 14. 07:16

megtekintés Válasz erre: wadbikaiy - 2013. november 14. 02:37

Kíváló szüleim és nagyszüleim voltak, szerencsés vagyok...

Igen, nagyon szerencsés az, aki szeretetteljes környezetben nő fel...
2013. november 14. 02:37
Kíváló szüleim és nagyszüleim voltak, szerencsés vagyok...
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: