újabb események régebbi események további események
10:45
A kérdező hozzászólt a Kérdezd a férfit menüpontban levő kérdéséhez
05:56
zsoltne.eva válaszolt egy szavazásra
05:55
zsoltne.eva válaszolt egy szavazásra
05:55
zsoltne.eva válaszolt egy szavazásra
05:54
zsoltne.eva válaszolt egy szavazásra
05:54
zsoltne.eva válaszolt egy szavazásra
00:04
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
16:50
Ilona új bejegyzést írt a naplójába
14:00
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
13:58
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
09:39
Kőnig válaszolt egy szavazásra
15:10
Ilona új bejegyzést írt a naplójába
10:58
Kőnig új cikket töltött fel
08:19
Új cikk került fel a weboldalra
00:04
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
22:30
Ilona új cikket töltött fel
15:04
Black Ice módosította a cikkét
14:44
Black Ice új cikket töltött fel
11:13
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
11:08
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába

A szülő is ember (2. rész)

2012. február 27. - Látogatók száma: 75

A gyermek számára a szülő az Isten, aztán mire nagykorú lesz, rájön, hogy az ősei is gyarló emberek… Most rakom össze a képet, próbálom megfejteni a saját szüleimet…

Anyukám csak azt tette velem, amit vele az ő édesanyja. Sok testvére volt, a mamája örült, ha enni adott nekik, babusgatásra nem maradt idő. Ezért van az, hogy folyton kapok tőle mindenfélét: kaját, ruhát, pénzt… viszont simogatást, testi érintést szinte soha, pedig igényelném…

Apámat évekig gyűlöltem. Most ott tartok, hogy közömbös számomra, és tudomásul vettem, hogy valamiért neki ezt az utat kellett bejárnia. Kislánykoromban sohasem foglalkozott velem, állandóan dolgozott vagy aludt, mert fáradt volt. Ezt akkor természetesnek tartottam, később döbbentem rá, hogy igazából nem is ismerem őt! Aztán amikor pofátlanul megcsalta anyukámat és kerek-perec megmondta neki, hogy nem akar elválni, de a nőt sem fogja elhagyni, kicsit megijedtem. Riadtan követtem az eseményeket, mint gyermek, mind a két szülőmhöz ragaszkodtam. Titkon reménykedtem, hogy megoldódik minden, helyreáll a béke és az élet úgy megy tovább, mint azelőtt. De sajnos nem így történt. Rádöbbentem, hogy egy olyan apa, aki nem törődik a gyerekével, csak úgy „van” is jobb apa, mint a „semmilyen” apa.
Attól a perctől kezdve a tettei miatt, mint apa leírta magát, megszűnt létezni számomra… Nem bírtam megemészteni, hogy lehet egy idegen nő fontosabb, mint a saját családja…

Anyukám annyira maga alatt volt, a végén én könyörögtem neki, hogy váljon el. Körülbelül tizenhárom éves lehettem ekkor, mégis az egész helyzetet átláttam. Rettenetesen nagy hibát követett el, amibe akkor nem gondolt bele. Mivel nem volt senkije, aki lelki támaszt nyújthatott volna számára, csak én, nekem sírta el a bánatát. A kamasz lányka hirtelen felnőtt, egy személyben lettem a barátnője, pszichológusa, lelki támasza. Csak pislogtam, nem fogtam fel ép ésszel, hogy az erősnek tartott és nagyra becsült anyukám pár hónap alatt tönkrement… és ebbe egy kicsit én is tönkrementem akkor, mert anyukám rám pakolta a terheit… Apám bezzeg leegyszerűsítette az egészet. Csak ennyit mondott: - Még túl kicsi vagy, hogy megértsd mi történik, majd ha nagy leszel mindent elmagyarázok. Mondanom sem kell, az ő szemszögéből nem kaptam magyarázatot azóta sem, pedig már réges-régen felnőttem…

Teltek-múltak az évek, haragudtam apámra, a válást követően ritkán látogattam. Több barátnője volt, újranősült, de nem boldog. Ma visszasírja anyukámat… Édesanyám azóta megnyugodott. Volt egy-két kapcsolata, de egy ideje egyedül él. Csak én és a két unokája a családja, mégis teljes, tökéletes az élete.

Mi ebből a tanulság? Az anya, aki görcsösen kapaszkodott gyermekébe, nem volt előtte titka, bevonta a felnőtt életbe ugyanúgy helytelenül cselekedett, mint az apa, aki először hazudozott, aztán lazán eldobta a családját önnön boldogsága miatt. Valószínűleg most már tudják miben és mikor hibáztak, de az élet kerekét visszatekerni már nem lehet… akkor, adott helyzetben kellett volna olyan döntést hozniuk, ami mindenki számára megfelel.

Az okos szülő próbálja megtalálni az arany középutat. Akinek gyereke van, az felelősséggel tartozik érte. Már nem a saját élete kerül első helyre, áldozatokat kell hozni a másik emberért. Apám életében a barátnők jöttek, mentek, de én a gyereke maradok élete végéig… ez az, amibe nem gondolt bele.

A cikket írta: Lizelotte

4 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2012. február 29. 22:40

megtekintés Válasz erre: Lizelotte - 2012. február 28. 13:37

Szia Ailet!

Tudod hogy? Kemény munkával: meditáció, pozitív gondolkodás, kineziológus, agykontroll... kábé ezek a legfontosabbak.
Neked vannak terheid? Ha igen, cipeled őket?

Pusz,
L.

Szia Liz!

Igen, vannak terheim, épp mostanság szórom szét :))) mert én elhagyok mindent... szóval komolyan, melózom rajta, mert a kis nyavalyások elbújtak a szemem elől. Most a cigit programozom magamba... :D (függő vagyok még) :D

Pusz:A
2012. február 28. 14:04
A cikk kezdetében írtak nagyon hasonlók ahhoz, ahogy minket "neveltek". Anyám követte az otthonról hozottakat, apám pedig nem vett részt az életünkben. Ez teljesen igaz rám is.
De! Apám, amíg tudott, játszott velem, később önhibáján kívül került ki a családból. (képletesen, mert most is velünk él) Mai napig idegen, és már sosem fogom megismerni.
Anyám pedig sosem játszott, foglalkozott velünk, és sosem nevelt.
Biztosította a fizikai szükségleteket, úgymint lakás, étel, és némi ruha, de itt is figyelmen kívül hagyta az akaratunkat, véleményünket, ízlésünket.
De ennyi elég is rólam:)

Az otthonról hozott szokásokat nagyon nehéz levetkőzni, (magam is gyakorlom több-kevesebb sikerrel:)) egyik kedvenc sztorim ez:
Egy nő elment egy pszichológushoz. Levette a kabátját, de mivel nem volt fogas, tanácstalanul állt az ajtóban. A doki mondta neki, tegye nyugodtan a kabátját az ágyra.
- Nem, nem! - mondta riadtan a nő. - Kabátot nem teszünk kárpitozott bútorra.
- Mért? - kérdezte a doki.
- Mert anyukám így tanította - jött a válasz.
A doki mondta a nőnek, h. kérdezze meg az anyukáját, miért?
Eltelt néhány nap, és kiderült, h. az anyukája azért tanította így, mert neki is ezt tanította a mamája.
Szerencsére még élt a nagyi, így fel lehetett göngyölíteni az esetet.
Kiderült, h. anno, mikor a nagyi még gyerek volt, egy cigány család lakott a szomszédban. A nagyi mamája (dédi) megengedte, h. a gyerekek együtt játsszanak, de hogy a tetű ne menjen a ruhába, tilos volt a kabátot kárpitozott bútorra tenni a kislánynak a szomszédban.

Hát ennyit a "hagyományokról":)
2012. február 28. 13:37

megtekintés Válasz erre: Ailet - 2012. február 28. 11:30

Szia Liz!

Ez érdekes... hogyan lehet a szülők által rád rakott terheket lerakni? Elfogadni... Hm...

Pusz:A

Szia Ailet!

Tudod hogy? Kemény munkával: meditáció, pozitív gondolkodás, kineziológus, agykontroll... kábé ezek a legfontosabbak.
Neked vannak terheid? Ha igen, cipeled őket?

Pusz,
L.
2012. február 28. 11:30
Szia Liz!

Ez érdekes... hogyan lehet a szülők által rád rakott terheket lerakni? Elfogadni... Hm...

Pusz:A
2012. február 28. 09:03

megtekintés Válasz erre: Tündér - 2012. február 27. 22:28

Kedves Lizi!

Mindenki hordoz nehéz terheket, a tiéd sem egyszerű, de talán tanultál és a szüleid is tanultak belőle.

Pussz, Tündér

Szia Tündér!

Szerencsés alkat vagyok, megtanultam letenni a terheket.

Pusz,

L.
2012. február 28. 09:03

megtekintés Válasz erre: Virág - 2012. február 27. 19:04

Lizi... szomorú, hogy így ért véget a gyerekkorod.
Puszi

Szia Virág!

Rég túl vagyok rajta. Azóta cifrább dolgok is történtek...

Puszi,

L.
2012. február 28. 09:01

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva - 2012. február 27. 18:56

Kedves Líz!

Éppen elég negatív tapasztalatot hoztál magaddal felnőtt korodra, hogy megértsd azokat, akik hasonló helyzeteket éltek meg a múltban. Lelki támaszra mindenkinek szüksége van, anyukád benned találta meg... Az olyan apa, aki nem törődik a gyerekével, - jól mondod - semmilyen apa... és a legjobbat azzal tették, hogy elváltak.

Puszi,
Éva

Szia Éva!

Tanultam belőle az biztos!

Pusz,

L.
2012. február 27. 22:28
Kedves Lizi!

Mindenki hordoz nehéz terheket, a tiéd sem egyszerű, de talán tanultál és a szüleid is tanultak belőle.

Pussz, Tündér
2012. február 27. 19:04
Lizi... szomorú, hogy így ért véget a gyerekkorod.
Puszi
2012. február 27. 18:56
Kedves Líz!

Éppen elég negatív tapasztalatot hoztál magaddal felnőtt korodra, hogy megértsd azokat, akik hasonló helyzeteket éltek meg a múltban. Lelki támaszra mindenkinek szüksége van, anyukád benned találta meg... Az olyan apa, aki nem törődik a gyerekével, - jól mondod - semmilyen apa... és a legjobbat azzal tették, hogy elváltak.

Puszi,
Éva
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: