Anya és fia
Látogatók száma: 60
/Egymondatos/ ".. mert egyszer el kell kezdeni a fizikai elszakadást.."
Az asszony ott állt a konyha ablaknál és lenézett az első emeleti panel házból az utcára. Minden nap pontosan fél kettőkor. A fiú munkából jövet ekkor ment el az ablak alatt. Ha kocsival volt, akkor egy pillanatra megállt és integetett az anyjának. Amikor biciklivel tette meg az utat és az anyja kezével intve felhívta, akkor beszaladt hozzá néhány percre. Ilyenkor az anyja mindig főzött neki előre valami finomat, a fiú megebédelt, aztán a párjának összecsomagolt ebédet is elvitte.
Ez így ment már évek óta. Az asszonyt ezek a félórás idők éltették, férje jóformán sose volt otthon, nyugdíjas lévén a közeli kiskertben éppen csak dolgozgatott, majd a barátokkal egy-két pohár borra betért a buszmegállóban lévő bisztróba, aztán hazament, megebédelt, bement a szobájába, elterült és nézte a TV-t. Önmagán kívül semmi más nem érdekelte.
Korábban sose voltak anyagi gondjaik. Amikor még mindketten dolgoztak, nem volt olyan dolog, amit a fiú ne kapott volna meg. Úgy járt, mint egy kisherceg, a legmenőbb ruhákban, modern mobilokkal, mindenféle műszaki cikkekkel felfegyverkezve. Az anyja mindent megvett neki. A fiú mindezt természetesnek vette, ebben nőtt fel, nem is kívánkozott el otthonról.
Aztán a szülők nyugdíjba mentek és szinte ezzel egy időben a fiú a munkahelyén megismerkedett egy kislánnyal. Miután összejöttek, a barátnőjével néhány hónapig a szülőknél laktak, aztán az apa "hatására" albérletbe költöztek.
A fiú társa gyakran hazautazott az anyjához, ilyenkor a fiú továbbra is feljárt
a szülői házba, az anyja várta az ebéddel és nagyon boldog volt, de magának sem merte bevallani,-egyre fáradtabban.Mert az idő senkivel nem tesz kivételt..
Egy nap az ifjú pár , saját-hitelbe vásárolt-lakásba költöztek, mondván, hogy az albérletre kifizetett összeget legalább maguknak fektetik be. Gyönyörűen berendezték a lakást, milliós kölcsönökből, amit a bank szinte hozzájuk vágott. A fiú nem törődött azzal,-hiszen eddig mindent megkapott- hogy ezeket a kölcsönöket vissza is kell fizetni. Alig rendezkedtek be, jött a hitelválság, a fiataloknak annyi pénzük sem maradt a fizetésükből, ami a havi kosztot fedezte volna.
Az anya titokban,-hogy a férje ne tudjon róla,- nyugdíját szinte teljes egészében rájuk áldozta, e mellett a havi bevásárlásokból jócskán adott nekik mindenből.
Az asszony nővére gyakran meglátogatta testvérét, épp' egy ilyen bevásárlás-osztozkodásnál megjegyezte, hogy így a fiatalok soha nem fognak a saját lábukra állni, önállóan élni. Még idejében el kell vágni a köldökzsinórt, mert egyszer el kell kezdeni a fizikai elszakadást- mondogatta, bár magában érezte és látta is, hogy fölösleges a figyelmeztetés.
-Az egyszem fiamról van szó- válaszolta a testvére könnyes szemmel, aki idegileg és fizikailag is egyre gyengébb lett, egyrészt a titkolózástól, mert nővérén kívül senkivel nem beszélhette meg gondjait, másrészt a megterheléstől.
Aztán az élet gondoskodott a köldökzsinór elvágásáról..Az anya rövid betegség után szinte egyik hónapról a másikra meghalt.
Halála után a fia talált egy lezárt borítékot, a levélben az állt:
"Drága Angyalka,ha már nem leszek, kérlek, segítsd tovább a fiamat."...
Ilona B.T.
Kép: Net
A cikket írta: Ilona
Hozzászólások
időrendi sorrend
... sőt, tovább megyek. Abban az időben, amikor keresőképesekké váltunk, a szüleink biztatására és mert nagy volt a család, aki csak tudott menjen el dolgozni... el is mentünk és a fele fizetésünket hazaadtuk... Ez így működött, prüszköltünk, de beláttuk az otthon maradtak okán is...
Köszönöm, Yolla!
Igen, ez így van. Nagyon sajnálatos. Tudom, nehéz a fiatalok helyzete, de aki bérből és nyugdíjból él, azoknak sem könnyebb.
Mikor fiatal voltam, elhatároztam, én soha nem fogom azt mondani, hogy "bezzeg az én időmben"-de tudod, abban a korban, amiben most ez a fiú van, már én segítettem a nyugdíjas szüleimet, pedig a kezdeti időkben engem sem vetett fel a pénz..
Igen, ez így van. Nagyon sajnálatos. Tudom, nehéz a fiatalok helyzete, de aki bérből és nyugdíjból él, azoknak sem könnyebb.
Mikor fiatal voltam, elhatároztam, én soha nem fogom azt mondani, hogy "bezzeg az én időmben"-de tudod, abban a korban, amiben most ez a fiú van, már én segítettem a nyugdíjas szüleimet, pedig a kezdeti időkben engem sem vetett fel a pénz..
A szülőnek a gyereke mindig a gyereke marad!