Csak a szépre emlékezem
Látogatók száma: 69
Vagy már arra sem. Az elmúlt évek arról szóltak, hogy szeretteimet egyre jobban magam mellett tudhassam, még akkor is, ha testi valójuk már rég elköltözött.
Elköltöztek ahonnan már nincs visszaút. Fájdalmas évek voltak. Sokszor gondoltam arra, mi lesz, ha már nem tudom felidézni az arcukat, a hangjukat és a mosolyukat.
Legpokolibb az volt, amikor esténként nem tudtam elaludni és szemem előtt megjelentek apám testén található minden elváltozás. Szeme alatti égés által okozott forradás helye, kezének eldeformálódott ujjai, egyik fülének hiányos cimpája, a sok-sok sebhely, amit ki tudja mikor és hol szerzett.
Évek teltek el, majd elment anyám is, már kettőjük emlékét akartam megtartani küzdve a lehetetlennel.
Szinte hallottam a hangjukat, láttam a mosolyukat, és bántam azokat a vitákat, amik néha előfordultak.
A jókat életben akartam tartani és minél hosszabb ideig megőrizni, a kellemetleneket pedig szerettem volna kitörölni az emlékezetemből.
Hirtelen vesztettem el a bátyámat, ami akkor feldolgozhatatlannak tűnt, mert halála számomra máig értelmetlen és érthetetlen.
A temetőbe járás heti rendszerességgel történt, az elmúlt 11 év alatt. Megnyugvást sírjuknál kerestem. Természetesen sosem nyugodtam meg, csak inkább felkavart a síremlék látványa, rajta a név, amit magam is viselek.
Ebben az évben egyre kevesebbet mentem a temetőbe.
Valami megváltozott, nem tudtam az okát.
Augusztus 20-a nálunk mindig családi ünnep volt, mert szüleim 1934. augusztus 20-án kötöttek házasságot. A család ilyenkor összejött, együtt ünnepeltük az évfordulót. Anyám és apám boldogok voltak, a nehézségeik ellenére is.
Elgondolásom szerint, pár mondatban szerettem volna megemlékezni róluk úgy, ahogy sok évtizeden keresztül tettem, de egyszerűen megfeledkeztem róla, csak pár nappal később jutott az eszembe.
Hétköznapi, egyszerű dolgokról beszélgettünk, váratlanul témát váltottunk és elhalt szeretteink kerültek szóba. Érdekes érzés kerített hatalmába; egy pillanatra „megjelent” anyám, apám és bátyám, arcukat szürke homály fedte.
Magam is meglepődtem azon, amit mondtam: Az emlékek, mert itt nőttem fel, mind a múlté. Ez a ház már az én otthonom, de nem úgy, mint régen.
A cikket írta: D Klári
Hozzászólások
időrendi sorrend
Fizikai valójukban már nem, de emlékeidben, és ide sorolom magamat is, mindig jelen lesznek, amíg csak élünk... és az arcukat felidézzük, nem felejtjük, az elvesztésük egyszer nagyon fájt, de egyre inkább hozzájuk közelebb kerülünk...
Szeptember 12. Mindig ezen a napon tartottuk anyu és nővérem névnapját... Augusztus 20-a is emlékezetes nap a számomra, apu azon a napon halt meg, pokoli hőség volt, szegénykém mennyire várta, velünk együtt, az esőt... Bátyáim? Nehezen adták fel... de az élet és a halál kéz a kézben járnak... Nem maguktól mentek...
Neked sem könnyű, az emlékezések hónapjai ezek.
Mennek, ha menni kell ... bátyám is ezt mondta.
Szeptember 12. Mindig ezen a napon tartottuk anyu és nővérem névnapját... Augusztus 20-a is emlékezetes nap a számomra, apu azon a napon halt meg, pokoli hőség volt, szegénykém mennyire várta, velünk együtt, az esőt... Bátyáim? Nehezen adták fel... de az élet és a halál kéz a kézben járnak... Nem maguktól mentek...