Emlék és tanulság
Látogatók száma: 83
Emlék és tanulság
17 évesek voltunk a férjemmel, amikor elkezdtünk együtt járni. Vidám kis gimnazisták. Rám az volt a jellemző, hogy megállás nélkül nevettem.
Amikor nekem udvaroltak, még voltak páholyok a mozikban. Leghátul, elszeparálva, kétszemélyesek.
Többnyire orosz filmeket játszottak, de már fel-felemelte a fejét a neorealizmus, és egyre több olasz és francia filmet is hoztak be.
Nekem egy orosz film a legemlékezetesebb, az Otelló, Bondarcsukkal a főszerepben, mégpedig amiatt, mert egy kockát sem láttam belőle, ott hátul a páholy kellemes sötétében végig csókolóztuk a filmet.
Gyönyörű emlék, ami megédesíti most is a pillanatokat, amikor rágondolok.
Aztán elkísértek még bennünket boldog események, de valahogy ez maradt meg bennem örökre abból az időből.
----------
Ilyen sok évtized után már letisztulnak az ember emlékképei.
Érdemes elegendő időt fordítani arra, hogy elgondolkodjon azon, hogy mi az, ami igazán értékes volt az életünkben, és leszűrni a tanulságot.
Ez olyan, mintha számot vetnénk az életünkkel, vajon a céljaink mindig a számunkra lényeges dolgokat jelölték? Mert ezek a célok határozták meg anno az összes cselekedetünket.
Most már tudom, hogy mindig meg kellett volna hallgatnom a nagyanyám véleményét. Okosabb kellett volna, hogy legyek.
Legalább meghallgatni, mérlegelni, ha nem is hagynám az elvárásaival befolyásolni a döntéseimet.
Ma már azt is tudom, hogy a bölcsességét a tapasztalataiból gyűjtötte össze, és ha csak meghallgatom minden esetben őt, talán több buktatót el tudtam volna kerülni az életemben.
Mindenkinek más a lelki élete. Ha van kellő önismeretünk, akkor ki tudjuk bontani mindazt, ami örömöt okoz, és boldoggá tesz bennünket.
Sokszor észre sem vesszük a boldogságot az utunk során, pedig ott toporog mellettünk, bebújik a ruhánk alá!
Azt az ici-pici gyöngyöt kell észrevennünk és nem az olyan nagy boldogságra koncentrálni, és várni, amiket esetleg el sem érhetünk soha. Ugyanis ezekből az apró gyöngyöcskékből áll össze az igazi boldogság.
Az időskor, az élet, mint élmény meghosszabbítása kell hogy legyen.
A cikket írta: Mamóka
Hozzászólások
időrendi sorrend
Mamóka, máshol is olvashattalak, ugye?
Szeretettel: Mirjam
Köszönöm Virág!
Te még talán tudod követni néha a nagyanyád tanácsait, hidd el, megéri!
Úgy legyen.
Köszönöm!
Kedves Mamóka!
A fiatalok sokszor önfejűségük miatt sem hallgatják meg az idősebbeket. Azt hiszik, mindent jobban tudnak. Aztán van, hogy később döbbennek rá az ellenkezőjére.
Tudod, én bármit megadnék azért, ha még élne nagymamám, ellátna tanácsaival, mert én is felnőtt fejjel jöttem rá, hogy mindig igaza volt, amikor nekem úgy is tűnt, hogy csak bele akar szólni dolgokba.
Nagyon jó cikk volt!
Pussz,
Tündér
Ebben az is érdekes, hogy amint öregszem, ill. haladok a korommal, annál inkább eszembe jutnak az idézetek, közmondások, vagy csupán a saját szavai, amivel annak idején engem próbált megóvni.
Ha az unokáimnak mondom ugyanazokat, csak mosolyognak, hogy "Te Mami, miket nem tudsz?!" vagy: "Ezek a Mami féle szövegek! De te csak ne aggódj!"
Aztán mennek a saját fejük után. :)))
Szavam sem lehet, hisz ezt tettem én is annak idején.....:)))
Nagyon tetszett Mamóka!
Puszi, V.
Te még talán tudod követni néha a nagyanyád tanácsait, hidd el, megéri!
Kedves Mamóka!
Sokat merítek abból, amit az én édesanyám elmondott az életéből és ha régebben, fiatal korban nem is mindig hallgattam rá, pedig kellett volna, tudom akkor másként alakult volna az életem, de a bölcsessége, a tapasztalata és az intelmei időről-időre visszaköszönnek. Miért is nem fogadtam meg?
Önfejű, makacs természetemet nem tőle, hanem apámtól örököltem... Anyu volt maga a türelem, a jóság, a megértés... Ebben sem hasonlítok rá, sajnos. Nem vagyok a legrosszabb fajtából való, de..., amit viszont apámnak köszönhetek a kitartást a munkában és a nem ismerek lehetetlent..., a sok mindenről lemondás képességét, vagyis van mire büszkének lennem, csak elő kell "bányásznom" a mélyről. Ja... az én apám bányász volt!
Szerencse fel! :-)
Pussz,
Éva
Talán így van ez jó? Hogy mindenki a saját kárán, vagy tapasztalatai alapján tudja értékelni az életét, de főképpen a tettüket.
Talán, ha mindig a helyes úton járnának, nem gyűjtenének annyi tudást és tapasztalato, mely az életüket ugyan göröngyössé tenné, de a tanulási feladatukat az életük során szolgálná.
A fiatalok sokszor önfejűségük miatt sem hallgatják meg az idősebbeket. Azt hiszik, mindent jobban tudnak. Aztán van, hogy később döbbennek rá az ellenkezőjére.
Tudod, én bármit megadnék azért, ha még élne nagymamám, ellátna tanácsaival, mert én is felnőtt fejjel jöttem rá, hogy mindig igaza volt, amikor nekem úgy is tűnt, hogy csak bele akar szólni dolgokba.
Nagyon jó cikk volt!
Pussz,
Tündér
Puszi, V.
Sokat merítek abból, amit az én édesanyám elmondott az életéből és ha régebben, fiatal korban nem is mindig hallgattam rá, pedig kellett volna, tudom akkor másként alakult volna az életem, de a bölcsessége, a tapasztalata és az intelmei időről-időre visszaköszönnek. Miért is nem fogadtam meg?
Önfejű, makacs természetemet nem tőle, hanem apámtól örököltem... Anyu volt maga a türelem, a jóság, a megértés... Ebben sem hasonlítok rá, sajnos. Nem vagyok a legrosszabb fajtából való, de..., amit viszont apámnak köszönhetek a kitartást a munkában és a nem ismerek lehetetlent..., a sok mindenről lemondás képességét, vagyis van mire büszkének lennem, csak elő kell "bányásznom" a mélyről. Ja... az én apám bányász volt!
Szerencse fel! :-)
Pussz,
Éva