Emlékek
Látogatók száma: 26
"Szél űzi messze a fellegeket, körötte lángol az ég. Nyújtsd ide édes a kis kezedet, ki tudja látlak-e még.. Ki tudja ölel-e a két karom, ki tudja csókol-e a szám galambom........."
Egyszer régi katonanótát énekelgettem, amikor anyu hangos zokogásban tört ki! Megijedtem, nem tudtam mi lett hirtelen a baja. Aztán a könnyei között elmesélte.
A háború alatt, amikor anyánk fiatal leány volt, egy katonatiszt, egy zászlós, szerenádot adott neki. Anyánk, nagyanyám felügyelete mellett elfogadta a szerenádot és beszélt is a zászlóssal. Az, megkérte, hogy másnap, amikor indulnak a frontra a katonáival, anyám menjen ki az állomásra és búcsúztassa el ott a vonatnál. De nagyapánk közbeszólt, és másnap nem engedte ki anyámat az állomásra!
Nem fiatal lánynak való az! - mondta akkor szigorúan.
- Nem engedett el a nagyapátok! Sosem tudtam meg utána, hogy mi lett vele! Életben maradt-e, visszajött- e a frontról! - sírta anyám akkor nekem, a már felnőtt lányának.
Meghatódtam, megrendültem. Mennyire fájhatott az akkor anyunak, hogy nem tudott attól a fiatal katonától búcsúzni, ha még idős korában is elsírja magát miatta! :(
De mindenezek ellenére, lánykoromban sokszor hallottam ezt a mondatot anyám szájából, ha buliba készültem, vagy kirándulni mentem volna több napra a gyári fiatalsággal. Sok mindenről lemaradtam azért, mert az nem nekem való volt anyánk szerint. Volt egy időszak, amikor nagyon bántott, mert akkor úgy éreztem, hogy korlátozva vagyok. De volt olyan időszak is, amikor hallottam a híreket egy - egy ilyen mulatság után fogant gyerekekről, abortuszról, vagy éppen kikényszerített házasságról, hullarészegre itatott lányokról, és akkor valahogy örültem, hogy Én kimaradtam ezekből. S, talán ennek a mondatnak a gyakoriságának köszönhetem, hogy sosem kellett a lelkiismeretemet olyannal megterhelnem, hogy egy családtól vegyem el a férfit, aki hozzájuk tartozott. Talán ennek köszönhető, hogy az életemből a mai napig kimaradtak olyan dolgok, amelyek ha társaságba szóba kerülnek, vagy olvasok róluk, kényelmetlenül érzem magam.
Ezt is anyámtól kaptam és valahogy most már nem lázadozok az ellen, hogy ilyennek nevelt.
A cikket írta: Babenko
Hozzászólások
időrendi sorrend
Kezdetben mindannyian lázadozunk de idővel megértjük mi miért történt.
Biztos vagyok abban, hogy a mai huszonévesek nagy többsége szeretettel és tisztelettel írna az anyukájáról.
Na, látod, ott a szó, hogy reméled, hát! ez az, hogy csak én is...
Remélem igen!