Halottak napja
Látogatók száma: 56
Drága szüleim!
Mindenszentek napján itt állok sírotoknál, mint oly sok éve már. Hiányotok ilyenkor még fájóbb.
Megadatott Nektek, hogy több mint hat évtizeden keresztül együtt élhettetek, békességben és boldogságban. Belőle, mit itt hagytatok, az önfeláldozó szeretet, a mindent a másikért, megmaradt nekem emlékként. Szinte hallom a hangotokat, ha egy-egy kedves emlék felvillan.
Ilyenkor, gyermekkorom temető látogatásai, gyertyagyújtásai is eszembe jutnak. A család sírja, ahová mentünk, az utolsó sorban volt. A kerítés helyett líció bokor terebélyesedett, mely beborított mindent, rákúszva a sírokra, utakra. Akkor még nem voltak fedett sírhelyek, drága pénzen vásárolt síremlékek, - vagy én nem emlékszem -, csak sírhantok. Halottak napjára édesapám kapával, gereblyével megigazította a több éve készített sírhelyet, hogy „szebb” legyen. A „fejfa”, vasból készült, amit édesapám készített és feliratozott, melyről tudhattuk, kik nyugszanak alatta. A felírat egy év alatt lekopott, amit mindig újra írt. Sötétben botorkáltunk a sírhoz, fogták a kezem, nehogy elmaradjak tőlük. Apró virágokból kőrbe raktuk, díszítettük a sír tetejét. Kislány voltam, de megengedték, hogy a gyertyákat én gyújthassam meg. Édesanyám az idő alatt imádkozott testvéreim és nagynéném lelki üdvéért.
Szép volt a temető a sok gyertyától, mint ha ezernyi csillag hullott volna az égből. Visszafelé megálltunk a keresztnél, hogy a „Jézuskánál” is gyújtsunk gyertyát, pár szál virágot ott is letettünk. Gyújtottunk gyertyát a világháborús emlékműnél is, ami a városban van.
Drága bátyám!
Te is elmentél, követted szüleinket. Halálod megmagyarázhatatlan, mint minden halál. Boldogan emlékszem, azokra az időkre, amikor a nagy testvér magához szorította kishúgát és csak táncolt-táncolt önfeledten. Nagyon szerettem, amikor keringőztél velem, de sosem mondtam el neked. Voltak évek, amikor nem voltam jó testvéred, a korkülönbség, a különböző természetünk lehetett az oka. Idős korunkban közelebb kerültünk egymáshoz, hiszen az életedet rám bíztad.
Reméltem, hátra lévő életünket egy fedél alatt töltjük, de Neked el kellett menned.
Szeretettel gondolok rátok, míg élek.
Nyugodjatok békében.
A cikket írta: D Klári
Hozzászólások
időrendi sorrend
Köszönöm, hogy olvastál. :)
puszi:Klári
Az emlékezés mindig megható, akár jó, akár kellemetlen. Akik elmentek, mindig itt élnek bennünk, mert itt hagyták szeretetet, az emlékeket, magukból egy darabot.
Köszönjük, hogy megosztottad velünk.
Pussz,
Tündér
Klárika!
Olvasva az írásod,megelevenedett előttem a saját kislánykorom.Anyukám otthonmaradt,otthon vette számba elhunyt rokonait és aszerint gyújtott gyertyát az emlékezetükre.Én apukám kezét fogva mentem a temetőbe a nagymama sírjához,ahol a rokonokkal találkoztunk.Míg a felnőttek beszélgettek én is a sok-sok gyertya lángjában gyönyörködtem,valóban olyan volt,mint ezernyi csillag.És nálunk is vasból volt a fejfa(kohászváros,mi másból lett volna?:) )A névtáblát is apukám készítette a felirattal.Azóta már több rokon is ott nyugszik és befedett a sír,a vaskereszt sincs már.Helyette műkő,márványtábla.Megmaradt az emlék,a rég volt emberek,sírok ,ünnepek emléke.
Jó volt olvasni.Puszi:Anyu
Érdekes a hasonló korúak, hasonló emlékekkel élnek. Van akinek jó, van akinek nem. Nem tudom miért most jött elő ez a nagyon régi emlék ... Az én édesapám kovács volt, ezek szerint azért volt vasból ... Ezt már sosem tudom meg.
Amire emlékszem, édesanyám mindig sírt, ha testvéreim haláláról beszélt. Oly picik voltak ... :(
A szüleim nem váltották meg azt a sírt, mindig azt mondták "rossz helyen van". Szerintem inkább a fájó emlékek miatt.
Köszönöm, hogy a saját emlékeidbe beavattál.
puszi: Klári
Olvasva az írásod,megelevenedett előttem a saját kislánykorom.Anyukám otthonmaradt,otthon vette számba elhunyt rokonait és aszerint gyújtott gyertyát az emlékezetükre.Én apukám kezét fogva mentem a temetőbe a nagymama sírjához,ahol a rokonokkal találkoztunk.Míg a felnőttek beszélgettek én is a sok-sok gyertya lángjában gyönyörködtem,valóban olyan volt,mint ezernyi csillag.És nálunk is vasból volt a fejfa(kohászváros,mi másból lett volna?:) )A névtáblát is apukám készítette a felirattal.Azóta már több rokon is ott nyugszik és befedett a sír,a vaskereszt sincs már.Helyette műkő,márványtábla.Megmaradt az emlék,a rég volt emberek,sírok ,ünnepek emléke.
Jó volt olvasni.Puszi:Anyu