Levél nagymamámnak
Látogatók száma: 81
Drága Mamikám!
Holnap lesz hét éve, hogy elmentél. Elmentél, és magaddal vitted a fényt, a mosolyt, az erőt, amivel összetartottad a családot. Neked még dolgod lett volna itt, emlékszel?
Azzal búcsúztál, kezeddel bágyadtan intve egy utolsót, hogy még nem akarsz menni, annyi terved lenne velünk.
De az élet sajnos nem mindig kegyes...akkor sem volt.
Nagyon beteg voltál, de soha nem panaszkodtál. Sokáig nem is tudtuk milyen nagy a baj, csak a mosolyod lett fakóbb az átélt szenvedések miatt. A végsőkig kitartottál.
Majd mikor már végképp nem volt remény, akkor kezdtél búcsúzni tőlünk.
Fagyos, jeges földbe eresztették a koporsódat, a fájdalomtól bénultan álltunk körülötted, egy rossz álomnak tűnt az egész.
Emlékszel azokra a régi, forró nyarakra, amikor az udvaron divatbemutatót játszottunk Barbarával? Te rendületlenül tapsoltál minden "kollekciónak", fáradhatatlanul keresgéltél a régi ruhák között, és a mi örömünk volt a jutalmad.
Emlékszel, amikor zöldségmaradékból és krumplihéjból főztünk "levest"?
Amikor verseket, magunktól kitalált meséket adtunk elő a kiskonyhában, ti, a nézők pedig a jó meleg sparhelt mellől tapsoltatok a produkciónak?
Emlékszel, amikor Krisz született, milyen büszke és boldog voltál? Az első dédunokád, ráadásul fiú, ebben a lányos családban. Dédelgetted, pelenkáztad, biciklizni tanítottad.
Majd megérkezett Vivi, érte ugyanúgy rajongtál, fésülgetted, öltöztetted, igazi kis hercegnőt csináltál belőle...
Nemsokára megint dédunokád születik. Miért mentél el???
Ki fogja őt ringatni a nagy párnán, ahogy csak te tudtad? Ki fogja neki énekelni a Katyusát?
Miért? Miért? Miért?
Dühömben sírnék és toporzékolnék, bármit megadnék, ha még egyetlen percre köztünk lehetnél. Csak még egyszer hallhatnám a hangod, csak egyetlen egyszer átölelhetnélek...
Anyám helyett anyám voltál, szereteted életed végéig elkísért engem, érzem, tudom, hogy most föntről vigyázod a sorsomat, figyeled az életünket.
Hiányzol. Nem járunk a temetőbe, mert ott már nem te vagy. A gyerekek nem értették, mikor még kisebbek voltak, miért van dédi ott, ahelyett, hogy fánkot és palacsintát sütne?
Mi így akarunk emlékezni Rád.
http://www.youtube.com/watch?v=ZMrVd_YksAY
Zene: youtube.com
A cikket írta: anubis
Hozzászólások
időrendi sorrend
"Amikor Matthew még itt volt közöttünk, örült, ha a nevetésed hallotta, és tudta, hogy örülsz az élet kellemes oldalainak. (...) Most, hogy eltávozott, bizonyosan azt szeretné, ha ez továbbra is így lenne. Nem zárkózhatunk el a természet gyógyító ereje elől. De megértem az érzéseidet. Ezen valamennyien átesünk. Gyűlöletesnek érezzük a gondolatát is, hogy örömünk leljük valamiben, ha az, akit szerettünk, nincs már itt, hogy megossza velünk, és szinte azt hisszük, elárultuk a gyászunkat, ha az élet iránt ismét visszatér az érdeklődésünk."
/Lucy Maud Montgomery/
Pussz, Tündér
Megsirattál! Igen, bárcsak ne kellett volna megínod! Csodálatos asszony volt! <3
<3
Szia Judit!
Nagyon meghatódtam, gyönyörű megemlékezés, szívszorító zene... meg minden... a fenébe is!
Én sem értem miért van ez így, de akik nekünk a legfontosabbak, azok hangja, illata, lelke, pillantása, énje mindig bennünk él, végleg nem mennek azok el soha tőlünk!
Köszönöm, hogy olvashattam!
Imi
Puszi!
Nagyon meghatódtam, gyönyörű megemlékezés, szívszorító zene... meg minden... a fenébe is!
Én sem értem miért van ez így, de akik nekünk a legfontosabbak, azok hangja, illata, lelke, pillantása, énje mindig bennünk él, végleg nem mennek azok el soha tőlünk!
Köszönöm, hogy olvashattam!
Imi