Rendhagyó örökség

Látogatók száma: 37

Amit kaphat az ember szüleitől, azt mi, azt hiszem megkaptuk...

Amikor gyerekek voltunk egy erős embert ismertünk meg édesapánkban. Kemény és szigorú szülő volt. Legtöbbször a tekintélyét vetette latba. Nem volt ember, aki ismerte és ne tisztelte volna Őt.
Az unokák már látták a gyengéd nagyapát is...
Én, azonban soha nem gondoltam volna, hogy micsoda érzelmek bújnak meg benne, belülről. Ehhez az énjéhez nehezen engedett közel másokat.
A betegségekor kezdtünk verseire, írásaira figyelni. Hosszú és nehéz küzdelemben "ment el". Pont úgy, ahogyan élt. Az utolsó pillanatig megőrizte hitét, tekintélyét. Én hiszem, hogy a halál is, fejet hajtva vitte magával.
Verseit, írásait mellé temettük...

Megrajzolom az életem
Sok vidámságot képzelek
Virággal fogom díszíteni
Melyet könnyen el fogok viselni
Rózsa, tulipán, és még sok más virág,
Mind az enyém, felvidít tán.

Fákat, bokrokat festek sokat
Legyen a madaraknak hol énekelni
Úgy el fogom hallgatni őket.
Majd reggelenként ablakot nyitok
Így zenéjüket hallgatni tudom.

A rét a mező, mind szereplő
A pacsirták énekük oly éltető
Gulya kolompjai is elcsendesülnek
De, újra élednek,
Elindulnak újra, hiszen életük függ
Nekik kenyeret ez adja.
Madár dalát hallgatva
Pásztorsíptól hangos a határ,
Én se tudom, hol vagyok már.

...és egy másik verse:

A kezdet az alkony
A sötétedés úrrá lett az arcon
Titkolni ugyan ezt nem lehet,
Mert az élet nem feled.

Elfeledtem a régi képet
Melyet az élet adott nekem
Feledés nem oly egyszerű
A sötétedés újra előkerül

A horizont alatt még
Világosság újra él.
Gondolkodni ott már
Csupa képtelenség.

Mesébe illő szavakba
Megrajzolom életem,
A tündérek országát, határát,
Átléptem.

... és átlépte, úgy ahogy kell,
egy rendhagyó Örökséget hagyva ránk, gyermekeire, unokáira.