Születésem története 1
Látogatók száma: 44
54 évvel ezelőtt megszületett egy kislány, egy kis vakarcs, akit a mentő sem akart kórházba vinni, mert nem élné túl az utat!
A baba nem sírt fel! Az asszony a kínok között is felfigyelt erre. Felemelte csatakos fejét, és megpróbálta megnézni. Lába között egy nagyon apró csecsemő feküdt lila fejjel, mozdulatlanul. A véres, nyákos kis test nem mozdult! Kislány volt az Istenadta!
- Mama! – akart kiáltani, de csak fulladt, rekedt krákogás hagyta el a száját.
Az öregasszony, éppen akkor jött vissza egy lavórral a kezében. Amikor meglátta a mozdulatlan kis testet felkiáltott és elejtette a lavórt.
- Jézusom! Hol az a mentő!
Felkapta a csecsemőt és paskolni kezdte a kis testet. A baba nagyon apró volt, fejletlen és lila. Az öregasszony lefektette újra az ágyra és a lepedő sarkával kitörölte a száját. Majd újra felkapta a sarkánál fogva és tovább paskolta! Az ütések hatására a kicsi test összerándult és nyekeregni kezdett. De ennek semmi köze nem volt az éppen megszületett babák kétségbeesett sírásához! Inkább csak valami erőltetett nyüszítéshez hasonlított, amivel az újszülött kis állatok jelzik, hogy a világra jöttek.
Ideges és dühös volt! A férje már régen elkerekezett a postára mentőt hívni, de az még nem érkezett meg! A lánya meg kínlódik! A gyerek annyira sietett, hogy nem várta meg a mentőt.
A csecsemő az előbbi nyekergésen kívül nem adott ki magából hangot. Csendben csukott szemekkel feküdt az ágyon.
A lánya újra nyögni kezdett és rövidesen megszületett a méhlepény is. Az öregasszony föléje hajolt és tüzetesen szemügyre vette. A lepény ép volt, nem hiányzott belőle.
- Na, legalább ez jó, nem maradt benne semmi.
Újra a csecsemő fölé hajolt és Őt is szemügyre vette. Majd hirtelen elhatározással felkapta és kivitte a szobából. A konyhában álló ivóvizes vödörbe merítette a kis testet. A baba összerándult és felvisított!
- Na, végre! – sóhajtott fel az öregasszony.
Visszafutott a szobába és most már egy melegebb lepedőbe és még egy pokrócba is becsavarta a babát. Az megint nem adott ki hangot magából. Fél füllel hallotta a másik szobából a legkisebbik lánya hangját, ahogy a nagyobbik unokának magyaráz valamit.
Közben visszaérkezett a férje is, a nagypapa.
- Azt mondták, nemsokára itt lesznek!- toppant be a szobába az öregember.
Pillantása a kis csomagra esett, ami az ágy végében feküdt mozdulatlanul. Roza néni időközben már egy lepedőt borított a lányára, akit elkezdett a hideg rázni.
- Máris megszületett? Mi lett? - hajolt Lajos a csomag fölé.
- Leány ez is, de nem tudom megmarad - e! – felelt Roza néni. – Annyira kicsi! Nem kellett volna még megszületnie!
A mentő éppen akkor fékezett a ház előtt. Az öregember gyorsan kiment, mert tudta, hogy a kutya nem fogjaŐőket beengedni! Igaza volt, a fekete nagytestű keverék kutya már felhúzott ínnyel, villogó fogakkal állta el az utat a kapunál.
- Mocsok! – kiáltott az öreg. - Hátra!
A kutya meghunyászkodva oldalgott az udvar hátuljába, de villogó fogakkal, ugrásra készen szemmel tartotta a jövevényeket.
A két férfi besietett a házba. Az orvos a szülőasszonyt vette szemügyre, az ápoló meg a csecsemőt.
Roza néni elhadarta neki, hogy a méhlepény egészben megszületett, a vérzés máris csillapult.
Apró volt a gyerek, még mindig lila! A szeme csukva volt és sírni sem sírt. Az öregasszony hangját hallotta, hogy vízbe mártotta, akkor felsírt, de azóta hallgat! A babán látszott, hogy idő előtt született meg. A hallgatás lehetett a fejletlen kis tüdő következménye is. A hideg sztetoszkóp érintésére sem reagált. A szíve dobogott, de nagyon erőtlenül és alig lehetett hallani.
- Nem fog sokáig élni! – gondolta magában az orvos. - Koraszülött, méghozzá jóval idő előtti!
Közben az ápoló kiment a hordágyért és a sofőrrel jelent meg újra. Az asszonyt ráemelték és indultak vele kifelé.
- Mama! Mi van a picivel? – kérdezte erőtlenül Magdus.
- Még nem tudom lányom! – felelt az öregasszony.
Az orvos felegyenesedett.
- Nem visszük el a gyereket! Mire odaérnénk vele, úgyis meghalna!
Az öregasszony lehajtotta a fejét, kötőjéből zsebkendőt kapott elő. Tudta Ő is, hogy a csecsemő életképtelen! Kifordult az ajtót, ahol az öregember álldogált.
- Azt mondta az orvos, nem viszik el, mert nem érne élve be a kórházba.
Az öregember felhördült!
- Mi, az hogy nem viszik el! Meg sem próbálják feléleszteni?
A keze automatikusan a vasvilla után nyúlt, ami a falhoz volt támasztva. Felkapta és az orvos elé állt.
- Innen, márpedig nem mennek el a gyerek nélkül! Az előbb már volt hangja, ha most itt hagyják, akkor biztos meghal! Vigyék be a kórházba, majd ott tudják, mit tegyenek vele!
Az orvos visszahőkölt a vasvillával hadonászó öregember elől! Látta rajta, hogy bizony belevágja a villát, ha Ő most itt hagyja ezt a csecsemőt! Ránézett mégegyszer a kis batyura, ami csendesen feküdt az ágyon. A baba szemei most nyitva voltak és vakon meredtek a világba.
- Rendben van, elvisszük! – felelt az orvos az öregembernek. Azzal felkapta a csecsemőt és kivitte a mentőbe. Az szirénázva indult a városi kórházba.
Az öreg pár nézett a mentő után.
- Milyen gyerek ez? – háborgott az öregember. - Macskának is kevés lenne!
- Ne beszéljen így az unokájáról Lajos! - Feddte meg az öregasszony, majd indult befelé a házba rendet rakni a szobában.
A cikket írta: Babenko
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Egyébként szerencsés vagy, hogy így küzdöttek érted, és hogy te is küzdöttél az életért!
Meg, hogy ilyen részletesen elmesélték neked születésed történetét. Ezt kicsit irigylem, nálunk nem voltak túl közlékenyek az emberek.
Én is a másodikat olvastam először, de tényleg jobb volt így :-)
Egyébként szerencsés vagy, hogy így küzdöttek érted, és hogy te is küzdöttél az életért!
Meg, hogy ilyen részletesen elmesélték neked születésed történetét. Ezt kicsit irigylem, nálunk nem voltak túl közlékenyek az emberek.
nagyon tetszik, ahogy írsz
grat.
:)