Születésem története 3
Látogatók száma: 37
Az első évek.
Amikor egy hét múlva hazavitték a kis Rozit, már végig ért a pólyában. A hangja is megjött neki, már sírt, ha valami nem tetszett neki! Amikor a kapu előtt kiszálltak a taxiból, a nagyobbik leányka is ott topogott és várta a babát, aki szám szerint a negyedik Rozália volt akkor az élő családtagok között. Ferenc az apa büszkén mutogatta a szomszédoknak a csecsemőt.
- Ez is leány az igaz, de nem baj!
A szobában lerakta a batyut az ágyra. Marika a nagyobbik kislány már fel is mászott hozzá.
- Baba! Baba! – simogatni kezdte az újszülött sapkás kis fejét.
- Nem szabad a babát bántani Marika! - szólt rá a nagyanyja - Most alszik, mert fáradt, de nemsokára felébred. Addig hagyjuk aludni.
Azzal felkapta a kislányt és leemelte az ágyról. Magdus addigra már ledőlt pihenni, igy a kislány hozzá mászott fel. A csecsemő jól viselte a környezetváltozást, nem sírt, hanem csak aludt. Március volt, még hideg volt az idő, igy be is kellett gyújtani.
A kislány gyorsan összeszedte magát, ahogy teltek a hónapok, a súlya is jócskán gyarapodott, de dundi hurkás csecsemő sosem lett belőle.
Egy nap, amikor már jó idő lett, Mocsok, a kutya is beóvatoskodott a nyitott ajtón a hang után, mert a kis Rozi hangosan üvöltött, a tele pelus miatt. A kutya jól megnézte a babát, és ahogy észrevette a kutyát, a csecsemő is abbahagyta a sírást. Érdeklődve figyelték egymást. Majd a baba kalimpálva a kutya felé nyúlt, az meg megnyalta az apró kezet. Roza néni majdnem szívrohamot kapott az esemény láttán, és hangosan kiabálva zavarta ki a jószágot az ajtón. Gyorsan felkapta a gyereket, tisztába tette, és megmosta kezét. Megetette a lefejt anyatejjel, mert Magdus akkor már dolgozott és kitette a babakocsiba az udvarra aludni. A kutya előoldalgott és odafeküdt a kocsi mellé. És attól kezdve minden nap őrizte a babakocsit.
Három év múlva meg a kétméteres kerítést átugorva, hörögve szedte le a motorról azt az embert, aki az utcán játszó gyerekek felé közeledett!
Ez az utca volt a gyerekek játszótere, mint ahogy akkor általános volt. Itt tanult meg Babi kerékpározni apja segítségével, aki egy falecet dugott a kerékpár nyerge mögé, és úgy egyensúlyozta a járművet, amíg a gyerekek egyensúlyérzéke ki nem fejlődött. Pár hatalmas esés kellett hozzá, hogy meg tanuljanak egyensúlyozni az ingatag kétkerekűn. Babi is évekig hordott pár salakdarabot a térdében, amíg aztán idővel a szervezete ki nem dobta őket.
A motoros férfi nem mert szembe szállni a hatalmas, fekete, őrjöngő kutyával, inkább az egyik szomszédhoz menekült be, sorsára hagyva a motorját az utcán. Aztán a hátsó kerítés mellett próbáltak meg átkiabálni Lajos bácsinak, hogy ugyan már hívja be a kutyát az utcáról, mert szétszedi a motort!
Marika meg a kis Rozi, akiből időközben Babi lett, igy különböztetve meg a többi Rozitól, a porban ülve, megszeppenve figyelték a kutya őrjöngését. A nagypapa megjelent a kapuban.
- Mocsok!- kiáltott rá a kutyára. - Befelé!
De a kutya nem ment be a kapun, hanem odafeküdt a gyerekek mellé. Akkor állt fel és ballagott be, amikor a nagyapa a két kislányt is behívta az utcáról. Amikor a gyerekek biztonságban voltak, onnantól kezdve a kutyát már nem érdekelte a motoros, igy az el tudott menni.
- Hát talán nem kellene száguldozni!- dörmögte az öregember a morgolódására.
Ahogy megfordult, pillantása a füstre szegeződött, ami a nádasból jött a szomszéd utcából. Megcsóválta a fejét.
- Hogy ki gyújtja fel állandóan! Ki kellene tekerni a nyakát! Ti meg menjetek be, öreganyátok kukoricakását főzött. – szólt oda a két kislánynak.
Az utca mögött volt a vízművek levezetőcsatornája. Mivel ez egy lapályos rész volt, gyorsan benőtte a nádas. Annak idején, még voltak vályogvető cigányok, akik hatalmas gödröket hagytak maguk után, amelyeket aztán elöntött a víz. Mélyre kellett leásni, hogy az agyagos részhez elérjenek, és kiássák azt. Veszélyes volt a nádasban csámborogni, mert senki nem tudta hol vannak ezek a gödrök, és jó pár embert elnyeltek annak idején. Nem csak a gyerekeknek volt tilos oda menniük, hanem a felnőttek is messze elkerülték a nádast. Volt egy ösvény, ahol biztonsággal lehetett átkelni a nádason, de azt kevesen ismerték. A nádast mindig felgyújtotta valaki! A gyerekek oda nem mehettek be, az egyetlen terület volt, ahonnan szigorúan ki voltak tiltva. Néha egy-egy ilyen tűz után a szélébe bemerészkedtek, és elbújtak a szenesre égett torzsák között, de a szülő pofonok rövid idő alatt tudatosították bennünk, hogy nem ildomos kormosan hazamenni, mert az egyenlő a beismeréssel, hogy tiltott területen jártak!
A gyerekek futottak be! Szerették a kukoricakását, amit nagyanyjuk édes tejjel adott eléjük. Gyorsan bekanalazták, majd mentek nagymamával a tyúkokat megetetni.
Mindketten szőkék voltak, vékony szálú hajuk lágyan göndörödött. A képeken, amit általában apjuk készített róluk, a két kislány fintorogva, az esetek többségében, félrecsúszott masnival volt látható. Babi egy éves koráig majdnem teljesen kopasz volt, anyja mindig kendőt kötött a fejére, mert azt hitte ennek a leánynak nem is fog haja nőni. Egyetlen egy képe volt, abból az időből. Egy kopasz kislány volt rajta, amint totyog a járdán, fodros kis ruhában.
A cikket írta: Babenko
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Mennyivel romantikusabb lett volna, ha azt írod " dús, szöszke haját..." :)))
Na, jól van. Nekem se volt sokkal több. :( Nem mindenkinek van sörénye azonnal.
( Jelentem én is megszülettem időközben... ;-)
Nem is lenne olyan érdekes az egész, ha nem tiltanák a felnőttek.
Mennyivel romantikusabb lett volna, ha azt írod " dús, szöszke haját..." :)))
Na, jól van. Nekem se volt sokkal több. :( Nem mindenkinek van sörénye azonnal.
( Jelentem én is megszülettem időközben... ;-)
Tudod az a furcsa, hogy kicsi voltam, amikor a Mocsok elpusztult. De én emlékszem arra a kutyára. Nagy fekete keverék volt. Szerette a fekete szedret! Amikor beérett és nekiállt lepotyogni a fáról, az a kutya ott lakott a fa alatt. Öregapám egy hatalmas ponyvát terített a fa alá, és lerázták, mert ugyebár azt a bizonyos itókát főzték a szederből. :)) Olyankor bottal kellett azt a kutyát elkergetni onnan, mert habzsolta azt a gyümölcsöt. :))) Fura hogy milyen emlékeke maradtak meg az ember agyában.
Ne is mondd! A szeder. Abból főzött olyan finom itókát a nagybátyám. Édesanyám de sokat szidta össze miatta, mert adott belőle nekünk is, a gyerekeknek. Édes volt, nagyon finom és mindig kevés. Ennyi az emlékképem róla. No, meg esküszöm, én olyan parányi kupicát azóta sem láttam. :)))
Lányok! Csak nekem nem nyitja meg a képeket, vagy másnak sem? :(
nem csodálkoznék azonn sem, ha egy írónő rejtőzködik benned, csak még mi nem tudjuk milyen néven publikátlál már
grat.
:)