Születésem története 4
Látogatók száma: 26
Ezek már az én emlékeim.
Ebben az időben, Babi már három éves volt, Marika meg öt. Mivel anyjuk, apjuk dolgozott, így napközben nagyanyjuk lába körül sertepertéltek. Magdus délután érkezett haza a magasépítőktől, ahol betonkeverő gépet kezelt, apjuk meg csak este. Feri gépszerelő volt egy tsz-ben, reggeltől estig volt munka a traktorok között. Abban az időben a gyerekek a nyarat az utcán töltötték. A felnőttek dolgoztak, rájuk meg voltaképpen mindenki vigyázott, aki éppen arra tévedt.
A postás, aki az újságot hordta, a kerékpárral arra kerekező rendőr, vagy éppen az utca végére szenet fuvarozó tarka pulóveres cigány fuvaros. Az ő gyerekei is ott futkároztak a többiekkel. Vagy az éppen az utcába betévedő fagylaltos ember, aki egy kerékpárra szerelt tégelyből mérte a fagylaltot. A gyerekek előkotorták azt az ötven fillérest, amelyet az édességre kaptak, hol nagyanyjuktól, hol nagyapjuktól.
Később a katonák gyakorlópályát alakítottak ki az utca végén elterülő homokos részen. Lövészárkokat ástak, és a gyerekek a kerítés mellett ülve nézték, ahogy megrohamozzák a másik lövészárkot. Időnként, amikor a tiszt nem figyelt oda, cigarettát hozattak a gyerekekkel a trafikból. Később kitűnő játszóteret alakítottal ott ki maguknak ott. Futkároztak az árkokban, vagy csak éppen üldögéltek, és figyelték a nádasból időről időre feltörő füstöt.
Egyik délután Magdus moziba akarta vinni a két kislányt. A Háry Jánost akarta megnézni velük. Felöltöztette a két kislányt, fekete rakott szoknyát adott rájuk, fehér blúzt, fehér térdzoknit, fekete lakkcipőcskét. Leültette őket a lépcsőre, amíg felöltözött. De a moziból semmi sem lett, mert mire Magdus is elkészült, a két gyerek fülig kormosan jött vissza a leégetett nádasból! Nem tudták hol mentek ki a kerítésen. Így a mozi, büntetésből elmaradt! Nem tudni miért, de ez az emlék felnőtt korában is élénken élt Babiban.
Addigra Babi és a nővére ujjait már megjelölte a gyerekkor. Babinak egy ujja, nővérének kettő bánta a vasággyal való játszadozást. Aztán amikor kis unokaöccsük ujját is megrövidítette az a vaságy, eltüntették a háztól.
A két kislány a kerítésen kívül figyelte, ahogy nagyapjuk felszerszámozza a lovakat, amivel fuvarozni szokott. Hol szalmát a rétről, hol tüzelőt a Tüzépről, mindig akadt valami kis munka. A kis Babit sokszor elvitte magával, ha a rétre indult szénát gyűjteni. A lovak okosak voltak, ha gazdájuk füttyentett nekik, akkor oda húzták a szekeret, ahol ő állt. Most is megállította a lovakat.
- Papa! Felülhetek a pacira?
A lovak szelídek voltak, igy a nagyapa felültette a kislányt az egyik hátára, majd elment szénát gyűjteni a közelbe. Babi nézegetett egy darabig a ló hátán, majd le akart szállni! De nagyapja messze volt. Helyezkedett, majd lecsúszott a ló hátáról. De a mozdulat rossz volt és beesett a ló alá! A hatalmas jószág lenézett rá, mintha azt kérdezné, te meg mit keresel alattam, majd újra legelészni kezdett. Babi mozdulni sem mert! Onnan lentről nézve, az állat feje olyan hatalmasnak tűnt, hogy a kislány jóformán még levegőt, sem mert venni.
Közben a nagyapa végzett a gyűjtéssel és füttyentett a lovaknak. Azok felkapták a fejüket rántottak egyet a szekéren, de aztán nem mozdultak. Az öregember még egyszer füttyentett, aztán elindult megnézni, mi lehet az oka, hogy a lovai nem mennek hozzá.
- Te meg mit keresel a lovak alatt? Nincs jobb dolgod? Mássz ki onnan!
De Babi, nem mert megmozdulni. Ott álldogáltak mellette azok a hatalmas paták, azok a nagy fejek időnként lenéztek rá, a kislány nagyon félt!
- Nem merek, mert rám lépnek! – szipogott öregapjának.
- Nem lépnek azok rád! Addig nem is mozdulnak, amíg ott heverészel alattuk! Na mássz ki onnan, telik az idő!
A kislány lassan kimászott és elfutott a lovak közeléből. Azok szemmel tartották, és most hogy már nem volt alattuk, a szekeret maguk után húzva odaügettek, ahol az előbb gazdájuk állt. Pontosan ott álltak meg, ahonnan előbb az öreg füttyentgetett nekik! A nagyapa is visszaballagott és megrakta a szekeret. Amikor végzett, felrakta a kislányt az ülésre, maga is felszállt, és indulásra biztatta az állatokat.
- Gyí Palkó, gyí Rózsi!
A város arculata akkor kezdett átalakulni. Megkezdődött a város szélén a legelső lakótelep építése. Ott valamikor vattagyár, meg gyufagyár volt, az egészet ledózerolták, és egymás után bújtak elő a földből a hatalmas panelházak. Babi a vattagyárra nem emlékezett, de a romokra igen. Emlékezetében megmaradt egy vadrózsabokor, amely a romokon is áttört és virágot hozott. Apró, semmitmondó rózsaszín szirmokat. Közel, távol nem volt növény akkor, csak az az egy vadrózsa!
Akkortájt kezdték felépíteni Révfaluban a főiskolát. A földszintes kis házakat is ledózerolták, a hársfákat kivágták. Nagypapa sokszor ment oda is a szekérrel téglát hordani. Az emberek összeszedték a még használható téglákat, lepucolták őket, majd elfuvaroztatták éppen épülő házaikhoz. A szekeret megpakolták, de az, nehéz volt a lovaknak, és nem indultak meg vele. Nagyapa nógatta őket, és az egyik ló megrúgta! Hatalmas vörös duzzanat lett a helyén, ami sokáig megvolt az öregember lábán. De nagyapa szerette a lovait, és megértette a tiltakozásukat. Addig szedték lefelé a téglákat, amikor aztán már megindultak a lovak a szekérrel.
- Okos az a jószág, tudja, hogy mit bír el!- dörmögte az öregember, nagymama sápítozására, amikor ecetes ruhát tett a térdére.
Babi életében először akkor látta sírni az öregapját, amikor pár év múlva, a lovakat el kellett adniuk. Nehéz idők jártak, az állatok sokba kerültek. Amikor a lókupec elvitte őket, az öregember bement a tisztaszobába és leült. A könnyek lefolytak barázdált arcán, és elnyelte őket a fehér bajusz. Aztán megtörölte az arcát, kifújta az orrát és kiment a konyhába. Nagymama a sparhelt mellett üldögélt és nézett csendben maga elé. Ahogy az öregember leült melléje halkan annyit mondott.
- Ne sajnálja őket Lajos! Jobb dolguk lesz ott! A malacok jobban kellenek.
A cikket írta: Babenko
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Azt az ostoba vaságyat ki kellett volna már előbb hajítani!
Jaj! Az az ötvenfilléres fagyi...:)
Azt az ostoba vaságyat ki kellett volna már előbb hajítani!
Igen az a bizonyos ötvenfilléres! :))))) Ha nagyon jó voltam, akkor kaptam kétforintosat. :)))))))))))))))