- Írásaim
- Naplóm
- Kedvenceim
- Üzeneteim
- Csevegő
- Klubok
Érdekes az emberi agy. Egyik este, műszak után hazatérvén gyorsan beültem a fürdőkádba, és fürösztöttem habtestem, és egyszer csak eszembe jutott ez a weboldal, meg hogy ide fröcsögtem néhány depresszív gondolatot. Miután kiszálltam a fürdőkádból, el is felejtettem, de ma eszembe jutott, és úgy döntöttem, hogy megnézem mit alkottam anno, persze, ha jól emlékszem a felhasználó nevemre, és a jelszavamra. Jól emlékeztem, egyből be is tudtam jelentkezni, és ami elém tárult...az valami sokkoló élmény volt. Persze, nem olvastam újra a bejegyzéseimet, félvén, hogy minden egyes általam leírt szó után fizikai fájdalom fog ellepni, elég volt pár mondat, és forgattam a szemem, és legszívesebben időt utaztam volna a múltba, hogy agyon verjem régi önmagam.
No mindegy. Gondoltam írok egy ápdétet mi történt velem így 5 év elteltével.
2011-ben rendszergazda OKJ képzésen vettem részt, amit azonban nem fejeztem be, mert hirtelen jött gondolattól vezérelve jelentkeztem hegesztőnek, hogy aztán ...
fel
le
Mindig megrökönyödök azon, hogy mennyire, de mennyire nem illek bele a mai fiatalkori társadalom képébe. Véleményem szerint egy leáldoz ágat képviselek a fiúk szintjén. Manapság cérna metélt testalkattal, hosszú, szembe lógó vasalt hajjal kell rendelkezni ahhoz, hogy befogadjanak. Nem árt a túlzott alkoholfogyasztás, a dohányzás, rosszabb esetben a füvezés. A dohányzást, és füvezést elítélem, alkoholt én is fogyasztok 3-4 havonta, ugyanis számomra ki kell ereszteni a gőzt, amit a mindennapok termelnek.
Szoktam figyelgetni a fiatalokat. Nem látok bennük intelligenciát, ha valami is süt róluk, az az, hogy milyen menők a kétszer nagyobb méretű sapkával, a herezacskó szorító csőnadrággal, és mindenféle szir-szarral az arcukban. Ha ez kell nekik, hát legyen, én nem fogok beállni a sorba, nézzenek ki nyugodtan.
Fiatalkori szerelmek....Jajjj de szeretem. Átéltem egyet-kettőt, de azt nem mondanám szerelemnek, se kapcsolatnak. De viszont amik "ezek" művelnek...
Hetente új barátjuk ...
fel
le
Egy pusztán állok. A talaj szikes, repedezett, setét. Semmilyen élőlény nem található benne, és rajta. Ahogy előre visz a szemem, csak egy fát látok az egész pusztán. Lombkoronája már rég eltűnt, csak az ágak maradtak meg, melyek szúrós tüskeként merednek az ég felé. A törzse repedezett, látszik már, hogy egy örökkévalóság óta itt növekedett. Régen még leveleket hullajtott, virágokat hajtatott a bódító napsütésben, és a gazdag, zsírós talajban..mára nem maradt semmije. Az eget sötét szürkés felhők borítják időtlen idők óta, a napot teljesen eltakarva, s sötétséget hozva a földre, mely teljességgel beborít engem.
Ez az én lelkivilágom. Ez az én otthonom. Ezen pusztán keresztül tekintek ki a világra, s menekülök ide, hogy megnyugvást találjak.
fel
le
Körülnézek. Minden csupa szürke. Sötétes szürke. Egyedül ülök egy szobában, melyet a négy fal közrefog. Nincs semmi, és senki benne. Csak én, és a gondolataim, melyek a falon megjelennek. Van itt jó...és rossz. De legfőképp rossz. Azonban mélyen, legbelül megjelentek a remény gondolatai, képzetei, melyek hatalmas méreteket öltöttek, és az egész szobát beterítik. Karrier...család...jövő. Mind szép is jó. De amint belém hasít a mostani, kinti világ...a rideg, kietlen világ, ezek a képek eltörlődnek, és csak kétségbeesés maradt...és a gyűlölet. Gyűlölet az élet iránt, az ILYEN élet iránt, és gyűlölet az emberek iránt, kik idáig hagyják fajulni a dolgokat. Senki nem tesz semmit. Én se teszek. Ördögi körforgás az egész, végül a civilizáció belepusztul önmaga alkotói elemeibe: az emberiségbe.
Épp ezen látomás képek miatt bújok vissza a négy fal közé, és koncentrálok másra. A reményeimmel, a jó gondolatokkal..de keserű szájízt érzek, mert tudom: ezek mind hasztalanok. Csak ábrándok.
fel
le
Mikor a palackot kinyitom a hüvelykujjammal, az egyet pisszen, s eláraszt a tömény, zamatos energia ital illat. Már-már a palack épségét féltve biggyesztem az ajkaimhoz a palackot, hogy ne vesszen kárba egyetlen egy csep sem. Mikor legördül az arany nektár a torkomon, hozván maga után a csodálatos ízt...mintha az ember a mennyben érezné magát. Ezen reakciókat, csak egyetlen egy energia ital tudja kiváltani belőlem: A Zöld Monster.
Nyáron kóstoltam meg legelőször eme energia italt, mivel mindenki itta, kíváncsi vagyok, hogy milyen az íze, és mit vált ki belőlem. A hatás nem maradt el. Vidáman táncikáltam a nyári éjszakában, és breakeltem az aszfalton. Nem, nem volt bennem semmilyen kábító szer, se alkohol. Csupán ez az ital. Rendkívül élénkít, és fel tudja dobni az embert.
Persze, úgy beszélek róla, mintha függenék tőle, de ez nem így van.
Nem lehet függeni tőle, csak olyan érzés, mikor mi, fiatalok, kezünkbe vesszük a hűs dobozt, és ledobjuk a torkunkon, majd átjár minket az élénk ...
fel
le
Emberünk hatalmas léptekkel haladt a vonat állomás felé. Arcán a mosoly, már-már vigyorra váltott át. Mindenki, aki reá nézett, vissza mosolygott, és feldobódott.
Ha rá nézett az ember azt gondolta: "Micsoda boldog fickó! Több ilyen emberre van szükség a világon!"
Ahogy haladt az útján kémlelte a házak ablakait, hol egy fiát homlokon csókoló édesanyát látott, hol pedig egy vadul szeretkező fiatal párt, és volt, ahol az idősek békében nézték a televíziót. Csodálatos világ.
Amint megérkezett emberünk a peronra, keze fejét homloka elé tette, majd körülkémlelt. A távoli napsütötte homályban meglátta a közeledő vasúti szörnyet. Meglazította nyakkendőjét. Beletúrt a sűrű hajába. Majd lelépett a peronról, a vonat alá vetve magát. Még mindig mosolygott. Még akkor is, mikor minden testrészén átcsusszant a vonat, leszakítva karjait, lábait.
Az a mosoly valóban a boldogság mosolya volt egész végig emberünkön. A halál mosolya. Mert tudta, hogy...
Vége.
fel
le
Ó, igen. Az én napszakom.
Nappal nagy a sürgés-forgás, felgyorsult világunkban mindenki autóval siet a munkahelyére, nem is törődve a gyalogosokkal, biciklisikkel, de ez vissza is igaz. A nappal...túlzsúfolt. Tele emberekkel. Tele életekkel.
Viszont éjszaka...Minden nyugodt. Hűvös van. A sötét elborítja az utcákat, csak a halovány éjszakai fények világítják meg az utat, rengeteg mély, s hosszan elvetődő árnyékot létrehozva. Szeretek az árnyékokban tengődni. Mert én is árnyékvilágban élek. Mintha...haza találtam volna.
Az éjszaka...csodálatos. Ekkor tárul ki a gondolataim tárháza, ekkor jön elő az igazi mély önmagam, mely kitörni nem tud a napsütötte világban, ellenben, ahol a mély sötétség foglal helyet..ott érzi igazát elemében magát.
Az éjszaka a magányt is jelképezi. Egyedül vagyunk önmagunkkal, és a gondolatainkkal az ágyban, vagy a szabad levegőn, bámulván a csillagok halmazát. Néha az egyedüllét hatalmas segítség az embernek...de állandó magányban élni, maga a sötétség. Mint ...
fel
le