- Írásaim
- Naplóm
- Kedvenceim
- Üzeneteim
- Csevegő
- Klubok
Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd
Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szívünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár.
Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.
Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve,
mint egy ereklye,
s rá ékírással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka.
Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt,
s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt
a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,
mint vízbe süllyedt templomok harangja
a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég:
„Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék”,
vagy bort ivott és boldogan meredt ...
fel
le
Az egyszeri háziasszony rántott húsit akar készíteni Vasárnap ebédre. Eszébe is jut, hogy nincs otthon zsemlemorzsa, ezért reggel vesz a boltban egy zacskóval. Előkészíti a húst, klopfolja, sózza, majd benyúl a fiókba lisztes zacskóért és akkor meglátja a másik zacskót a morzsával.
-Ej de hülye vagyok, hiszen van itthon.
Fogja és a panírozó tálba önti, majd finom mozdulatokkal, bepanírozza a húsit. Furcsa, édes illatok terjengenek, de nem figyel fel rá, mivel náthás is egy kicsikét. Nem figyel fel a panaszra sem, miszerint mintha édes lenne ez a hús. Meg is eszi ebédre maga is, furcsa, de semmi gyanús. Az ízt a náthának tudja be.
Este mint a villám villan az agyába, hogy legutoljára darált háztartási kekszet vett.
fel
le