- Írásaim
- Naplóm
- Kedvenceim
- Üzeneteim
- Csevegő
- Klubok
Egy intézmény igazgatása soha sem volt könnyű feladat. Különösen egy iskoláé. Megfelelni az elvárásoknak felülről, a kor kihívásaira válaszolni, újítani, de megmaradni a réginek, magabiztosságot sugallni, miközben időnként szélviharként tombolnak a feladatok és indulatok.
No és mi az, amihez ebben az országban mindenki ért? Hát a pedagógia. Bárki tud tanácsokat osztogatni, véleményt formálni, ha kell, ha nem.
Ha erre a feladatra valaki alkalmas, az biztosan magabiztos, tudja amit akar, kiáll a kollégáiért, tűzzel vassal küzd az elveiért és egy pillantásával leszereli a legelvetemültebb diákot is a suliban. No, ébresztő! Hol van Ő, a csupa nagy betűs, aki mindennek megfelelne? Én az képzelem róla romantikus álmaimban, hogy magas, sportos, lehet, hogy szakállas, de nem biztos. Leginkább férfi, de ha nő és a szakállon kívül minden stimmel, hát jöjjön!
A választás természetesen demokratikus, hisz mi ebben élünk, vagy mi?
Benyújtják a pályázatot, leírják benne az iskola jelenlegi ...
fel
le
Vannak időszakok, amiket úgy érzem, át kell vészelni. Mikor úgy érzed, már nincs hova rakni még azt a terhet, amit mások nagy kegyesen rád helyeznek, azt gondolva, megtisztelnek téged, hiszen szakmailag ez a legnagyobb elismerés. Azt veszed észre közben, mindent félretéve amit szeretsz, iszonyúan hajtva magad, megpróbálod ELVÉGEZNI a feladataid, csupa nagy betűvel. Közben csak nem akarnak szűnni azok a feladatok, vagy még inkább szaporodnak. Nem is nagyon eszel, vagy ha eszel is, nem élvezed az ízeket, inkább ezzel is csak rohannál, hogy újra csatasorba állhass.
Olyan jó ekkor valami bomba ötlet, valami meghökkentő. Nekem ez a csipkésbugyi vásárlás . Ha már úgy érzem, semmi sem segít, csak Ő. Válogatni a lehetőségekben, kipróbálni, színeket, formákat, közben csupán arra az iszonyúan önző gondolatra koncentrálva, hogy mindezt magadért teszed!
Tegnap vettem egy csipkés bugyit :) ugye nem kell folytatnom....
fel
le
Nem rég furcsa beszélgetésbe keveredtem egy volt osztálytársammal. Azt fejtegette, mennyire természetellenes dolog, hogy egy életre választunk párt magunknak. Persze ez az állatvilágban is gyakran előfordul, de azért nem feltétlen jellemző. Igen különleges például a függőcinkék esete. Ott a pár hím tagja hosszú időn keresztül készül a párválasztásra, hisz akár 9 darab, legtöbbször fűzfára készült szuperbiztos függőfészket épít a tojónak, mire azt ő nagy kegyesen hajlandó befoglalni és megtisztelni a tojásrakással. Miután a tojások megvannak, melegíteni kellene őket. Ifjú házaspárunk egyik tagja azonban kereket old. No, ez teljesen logikátlan, hiszen az egészet azért teszik, hogy fajuk tovább éljen. No, de ők elillannak és általában az megy el, aki a méretesebb. Nem a nemek, hanem a méretek számítanak. Ritkán bár, de az is előfordul, hogy mindketten elhagyják a tojásokat és új párral újra kezdődik a csata előröl. A duci lepattan, a kicsi neveli a gyerekeket.
No és mi van az embereknél ...
fel
le
Az iskolában szokás, hogy Mikulás közeledtével az osztály tagjai egy kalapba dobják a neveiket és kihúznak belőle egyet, a véletlenre bízva, majd annak készítenek valami ajándékot, akit nekik szánt a véletlen. (még, ha nincs is)
Néha beszállnak a tanárok is, buzdítva a gyerekeket ezzel is, hogy megérezzék, nincs azzal semmi baj, ha valaki olyat húzol, akit nem szeretnél, akkor is fogadd el. Vagy csak egyszerűen tanítja, hogyan is kell valakinek örömet okozni, mert nem mindenki éli át ezt otthon. Nem kell sok pénzből lennie, ha lehet, minél több kézzel készített dolog legyen a kis csomagban.
A versírás is fontos része, hiszen ki nem szeret magáról pár viccesen ellesett jellemzőt hallani, amiből kitalálhatja, övé a Mikulás ajándék.
Milyen fontos is a várakozás öröme, a titoktartás, amit szintén ritka kincs. Minden mindjárt kell, ha lehet elsőként, ha lehet a legnagyobb, vagy leghangosabb. Várni valamire? Mi is ez? A szülők egy része elfelejti megtanítani a gyerekét erre. No, ez egy ...
fel
le
Na, jó, hogy ki lesz a barátunk és, hogy lesz-e egyáltalán ebben az életben, előre nem tudhatjuk, max. csak reméljük. Lesz-e valaki, aki őszinte velünk, időt szán arra, hogy megismerjen és ha, vagy amennyiben tetszik neki a látvány, tovább is mellettünk marad, kitart, még ha néha valóban nagyon hülyék is vagyunk.
Kell, hogy kiegészítsen bennünket, lássa a hibáinkat, de ha lehet ne úgy közölje mindezt, hogy közben porba döngöl, hanem épp úgy, ahogy nekünk épp szükséges. Térítsen észhez, ha kell, de hagyjon szárnyalni, ha látja, hogy épp szárnyaink nőttek hirtelen. Persze ő is felcsatolhat néha néha egyet a hátára!
Vannak napok, mikor mosolygunk, de ő azt is érezze, ha ez csak a világnak szóló álca. És gyorsan kérdezze meg, minden ok? Ja ehhez igen pontos röntgen szemekre lesz szüksége, szereltessen fel magára, ha nem széria felszerelésben kapta.
Lehessen vele nevetni, értse a poénunkat, még ha mások nem is mindig. Legyen épp annyira intelligens, amennyire mi is.Vagy jobban, de ...
fel
le
Kissé fura gondolat, hogy ki hogyan is tölti azt a bizonyos időszakot a mellékhelyiségben, ami ugye tagadhatatlanul létezik. Van, aki igen céltudatos és lényegre törő, mások elábrándoznak közben a fű növéséről, vagy a hangyák halhatatlanságáról, mert ez igen is komoly téma kérem. Más igyekszik szórakoztatóan tölteni a magány pillanatait. No, ezért szókeresőzik a telefonján, könyvet, vagy újságot olvas, amivel túl is esik a reggeli hírek lelombozó, vagy éppen vicces percein.
No de a tegnapi nap számomra forradalmasította eme helyzetet. Találtam egy oldalt a neten, miközben éppen a kirigami csodás és egyben lenyűgöző világában merültem el. WC papír art címmel. Miiiiiiiivvvvaaaaaannnnn? És tényleg. Vannak a Japánok, akik egyébként is teli vannak ötlettel és ezzel szórakoznak. Meghajtogatják a papír végét, ezzel szerezve örömöt az utánuk következőnek, vagy épp egy szállodában így fogadják a vendéget.
Persze kipróbáltam nagy titokban egyből. Alig vártam a hatást, ami nem maradt el.. ...
fel
le
Hajlamosak vagyunk előítéleteket gyártani a kocsmák népéről. (Legalábbis én!) Ott azok mind részegesek, koszosak, és a többi….. Persze néha a kollégákkal mi is betérünk egy kedves helyre, olyankor valahogy el is feledem ezeket a gondolatokat. :)
Legutóbb is, mikor egy munkaidő után, pénteken zajló értekezlet véget ért, egymásra néztünk páran, és nem kellett sok, megbeszéltük, hogy ezt folyatni kell, de egy egészen más helyen! Mindent jól átbeszélünk ilyenkor és a magam részéről általában egy 0,0 %-os gössert és ipari mennyiségű pisztáciát bevállalva meglehetősen derűs vagyok a többiekkel együtt. A jókedv persze ragadós, a környékbeli asztalokra is.
Nos, eldöntöttem, a ronda előítéletes szokásomat végérvényesen átállítom. A kocsmák népe igen is rendes, tisztességes és főleg kulturált ember. A héten hazafelé biciklizve a bevett útvonalamon elértem az ismerős, szúrós szagú helyhez, ahonnan általában egy pillanat alatt tovagördülök, előtte persze gondosan nagy levegőt veszek. A szagokon ...
fel
le