- Írásaim
- Naplóm
- Kedvenceim
- Üzeneteim
- Csevegő
- Klubok
Állatm a buszon.
Körülöttem vagy száz mosolytalan emberbábú. Nem mondanám, hogy kellemes társaság.
Álltam a buszon.
Kinn szakad az eső, itt benn nedves, savanyú kipárolgás. Rémület, rosszullét.
Álltam a buszon.
Kellemetlen szagok mindenütt. Te lány! Túl sok az a parfüm. Te fiú! Túl kevés a szappan!
Álltam a buszon.
Kapaszkodnék, de nincs miben, legfelljebb az esernyőm fogantyújába. Szédülök. Csak remélem, hogy megtartasz, szomszéd!
Álltam a buszon.
Csendet! Kavarog a gyomrom, a fejem szédül. És pont most szól vagy ezer telefon. Mentő szirénája, valami tuc-tuc zene.
Álltam a buszon.
Leszállnék. Inkább gyalog! Nincs jelzőgomb. Senki sem segít. Forog velem a világ!
Jól ülsz, fiú? Nézel kedvesen a fejem felett. Mi olyan érdekes? A sápadtságom?
Álltam a buszon.
Kanyar jön. Egy hátizsák fúródik az oldalamba. Könnyem potyog. Sikítanék. Bőrkabátos hátadra hajtanám a fejem. Szabad?
Álltam a buszon.
Segítség! Segítség!
Álltam a buszon.
fel
le
Egyszercsak arra eszméltem, hogy emberek vannak körülöttem. Fehér ruhás, fehér arcú emberek, szemükben aggodalom. Körülöttem minden olyan idegen. A levegőben fertőtlenítőszag, ezer meg ezer kütyü és masina mindenfelé, monitor pittyegése. Jé, hiszen ez az én szívverésem! Ismerős! Mozdulni szerettem volna, de valami nem engedett, beszélni akartam, de nem jöttek szavak ki a torkomból. Mi ez? Hogy kerülök én ide?
A fehér ruhások latinul beszélnek. Ordítani szeretnék, hogy - figyi, ne beszéljetek előttem így, minden szavatokat értem, kétségbe ejt ez a diagnózis! Ne ítéljetek még halálra! Nem látjátok, élek én, csak a szavakat nem találom! Még annyi elintézni való dolgom van, még annyi mindent nem tettem meg! Nézzétek, egészséges vagyok!
És abban a pillanatban, amikor ezeket végiggondoltam eszembe jutott! Biztosan a mail miatt történt az egész! Amit nem küldtem tovább, tudod, amelyiken David Copperfield mélyen és igézően a szemedbe néz és átkot mond Rád, ha nem küldöd tovább a levelet ...
fel
le
Vegyes érzelmeket váltott ki belőlem a tény, hogy „ellopták” az írásomat. Első reakcióm a felháborodás volt. Sajnálni kezdtem magam, hogy most valaki más miatt nekem kell magyarázkodnom, hogy valaki visszaélt azzal, hogy nyílt, mindenki által hozzáférhető helyen megjelentettem az egyik szösszenetemet. Eszembe sem jutott, hogy valaki visszaélhet ezzel és sajátjaként „adja el” valahol máshol.
Aztán egy barátom kedvesen azt kérdezte: - Most miért nem örülsz ennek? Ez a bosszúságon túl azt is jelenti, hogy tetszett az írásod, alkalmasnak találta arra, hogy a blogjában leközölje. - És milyen igaza van! Csupán annyi történt, hogy még nagyon sokan nincsenek tisztában az internetes (és egyéb helyeken) közléseknél használatos jelzésekkel. Azzal, hogy a másoktól átvett szöveget legalább idézőjellel ellátjuk, vagy ne adj’ Isten megnevezzük a forrást, ahonnan „kölcsönvettük”. Jó dolog, ha olvassák azt, amit írok, de nem jó dolog a kellemetlenség, hogy nekem kell bizonygatnom, hogy egy-egy novella ...
fel
le
Apa azt mondja, a hit baromság. Azt csak a könnyen befolyásolható emberek miatt találták ki, hogy a nehezen megkeresett pénzüket kicsalják valahogy. Mert az emberek ilyenek. Folyton csalnak és hazudnak, a papok meg különösen.
Erre Anya csak nevet és azt mondja Apának, hogy összekeveri a fogalmakat. A hitnek semmi köze a jóhiszeműséghez, sem a csaláshoz. Egyszerűen hinni kell valamiben, különben az ember belesavanyodik a problémáiba. A hit nem azonos a templomba járással, sem a pénzzel. A hit nem pénzkérdés, sokkal inkább szeretet kérdése.
Most meg Apa nevet, és azt mondja Anyának, hogy jövő hónapban majd egy kiló szeretetet ad neki pénz helyett, hogy abból vásároljon a boltban. Kíváncsi lesz, meddig bírja Anya azt az aszkéta életet.
Anya azt is mondta Apának, hogy hiába van pénze, ha nincs lelki békéje, elmehet a sóhivatalba, mert megbetegszik, és akkor aztán hajthatja a pénzt, legfeljebb annyit fog kapni, ami az éhenhaláshoz sok, de a megélhetéshez kevés.
Erre Apa azt mondta, ...
fel
le
Értelek én, hogyne értenélek, csak elfogadni nem tudom. Nem tudom elfogadni, hogy miközben a szemembe barátságot és megértést mutatsz, addig a hátam mögött egészem mást gondolsz. Mert tudom, hogy így van. Nagyon régóta tudom. Tudod, tudok olvasni a ki nem mondott szavakban, tudok olvasni a kérdésekben, a gesztusaidban, és azok teljesen mást mondanak, mint a kedveskedő szavaid.
Elvettem, talán így érzed, elvettem azt, ami Neked a legfontosabb volt. Pedig még ebben sincs igazad. Nem vettem el Tőled semmit, mert soha nem adtad igazán nekem. Ő a Tiéd! Én csak kölcsönkaptam. Kölcsönkaptam, hogy kis ideig társam legyen az úton, de soha nem lehettem olyan befolyással Rá, mint Te. Eleinte még fájt is egy kicsit. Fájt, hogy a Te szavad erősebb, mint az enyém. Fájt, hogy még az én kincseimről is Te döntesz, de beletörődtem. Ma már csak mosolygok, ha néha próbálsz beleavatkozni. Megtanultam, hogy taktikus legyek, mert ellenedben csak így érhetek célt. Ne haragudj ezért. Meg kell, hogy értsd, ...
fel
le
- Megjöttem, Idesanyám! - nyugtázom a mondatot immár sokadszor.
Bevallom, amikor először hallottam, kissé meglepődtem, és valami mögöttes, hátsó szándékot kerestem a szavak mögött. Kamasz fiúknál mire gondoljon az ember? Biztos gúnyolódik, vagy valami rossz fát tett a tűzre. De nem, minden rendben volt, a szokásos ölelés sem maradt el, így aztán kezdtem megkedvelni ezt a furcsa köszönést. Tehetek mást, amikor majdnem felnőtt fiam minden szeretetét beleszövi az üdvözlésbe? Hát, ha így szeret az Istenadta, akkor így szeret! Én megalakuszom.
Ma már örülök, ha meghallom ezt a két szót, mert azt jelenti, hogy:
- Örülök, hogy látlak Anyám, Velem minden rendben van! - Valljuk be őszintén, nem is kell ennél több egy anyának!
fel
le
Olvasom hajnalban az újságot, (mert ideje volt felkelni hajnalok hajnalán) azonnal középen, mert ugye a politika nem igazán érdekel, a halálozási rovattal meg mégsem kezdhetem. Szóval olvasom, hogy mindennek ideje van, és mindent a maga idejében kell elvégezni, hogy boldog emberek lehessünk. OK. Lássuk, mi mindent kell időben elvégezni, a maga idejében. Kezdjük azonnal a felkeléssel. Nekem ez a reggel öt óra nem tűnik igazán a megfelelő időnek, de lelke rajta, megteszem a haza és az Otthon érdekében. Írja még azt is, hogy kilenc előtt semmiképp ne induljunk útnak. Na, itt azért már vannak fenntartásaim a cikkíró elmeállapotával kapcsolatban, mert mutasson itt, Magyarországon egy munkahelyet, ahol a munkaidő (nem délutános és nem éjszakás műszak) tíz körül kezdődik! Mert ugye, ha kilenckor indulok otthonról, akkor azt a fránya munkahelyet el is kell érni. Azt is írja, hogy az étkezéseknek is ideje van, és meg kell adni a módját terített asztal és miegyebek formájában. Most magam elé ...
fel
le