- Írásaim
- Naplóm
- Kedvenceim
- Üzeneteim
- Csevegő
- Klubok
Napló bejegyzések
Nincs született jó, vagy rossz ember. A jót is, a rosszat is tanítják, tanuljuk, megtapasztaljuk, alkalmazzuk, vagy elvetjük.
*
Életünk során megtapasztalunk sok mindent. Gyermekkorban a környezetünktől befogadunk különböző jó, vagy rossz viselkedésmintákat, amiből aztán hordozunk magunkban rengeteg emléket. Mire felcseperedünk annyira, hogy a család fogalmát fel tudjuk fogni, a testvérekhez való ragaszkodást, kötődést, viszonyunkat meg tudjuk érteni, a szorosabb vagy lazább köteléket a rokonság irányába megértjük, minden szépségével és rútságával együtt jó mélyen elraktározzuk a gondolataink között.
Alakultunk, formálódtunk valamilyen irányba.
Felnőtt korban rájövünk, milyen fontosak a hozott minták. Jól megférnek egymás mellett a jó, a rossz emlékek, hogy aztán alkalmanként elővegyük. Mélyen magunkba nézve elemezzük a múltnak egy-egy darabját. A jó, a rossz meghatározó volt addigi életünkben, szinte elválaszthatatlanok a jelenünktől. A múltunkra szükségünk van, hogy ...
fel
le
Türelmes és toleráns embernek tartom magam. Aki panelban én, tudnia kell, mit jelent másik harminc családdal egy fedél alatt lenni.
Nyolcadik emelet: vagyunk mi a szélső ajtóban, középen egy nyugdíjas tanárnéni(matek szakos,korrepetálja csemetéimet is), majd szemben egy házaspár, akik szintén ezeket a lépcsőket koptatják a kezdetektől.
Eddig rendben is van, ahogy a mesében, élünk békében, boldogan egymás mellett.
A hetedik emeleten viszont egy fiatal házaspár. Valami faluból jöttek, és ők az egyetlenek, akiknek soha, semmi nem jó. Az a tipikus emberfajta, aki a kákán is csomót keres, aki senkihez nem tud alkalmazkodni. Nem tudja elviselni, hogy nincs egyedül, és azt sem, hogy a falak vékonyak, áthallatszik a tüsszentés is. Meg minden más.
Mikor felújítottuk a lakást, olyan számonkérő hangnemben megkérdi tőlem a hímnemű, hogy mi vertük le tegnap a csempét? Mondom, igen, mert bár rimánkodtam neki, hogy jöjjön le, sajna az istennek sem akart, így kénytelenek voltunk leverni. ...
fel
le
- Megjöttem, Idesanyám! - nyugtázom a mondatot immár sokadszor.
Bevallom, amikor először hallottam, kissé meglepődtem, és valami mögöttes, hátsó szándékot kerestem a szavak mögött. Kamasz fiúknál mire gondoljon az ember? Biztos gúnyolódik, vagy valami rossz fát tett a tűzre. De nem, minden rendben volt, a szokásos ölelés sem maradt el, így aztán kezdtem megkedvelni ezt a furcsa köszönést. Tehetek mást, amikor majdnem felnőtt fiam minden szeretetét beleszövi az üdvözlésbe? Hát, ha így szeret az Istenadta, akkor így szeret! Én megalakuszom.
Ma már örülök, ha meghallom ezt a két szót, mert azt jelenti, hogy:
- Örülök, hogy látlak Anyám, Velem minden rendben van! - Valljuk be őszintén, nem is kell ennél több egy anyának!
fel
le
Minden úgy kezdődött, hogy egy napocskát kaptam ajándékba... Egészen pontosan úgy kezdődött, hogy egy csajos oldalon publikálták egy cikkemet, ami itt is megjelent Második randi címmel. Hozzáteszem, hogy ott az erotikus részt erősen moderálnom kellett, és ez kicsit megnyirbálta a szólásszabadságomat, na de valamit valamiért. Ha valakinek nem rémlene, azt írtam le benne, amikor másodszor találkoztam a szenvedélyes szeretőmmel...
Szóval a napocska...
A cikk hatására kaptam hideget-meleget, végül mindent elmondtam és kellemes beszélgetéseket folytattam az ottlévőkkel. Ajándékba kaptam mindenféle jelecskét is, és már meg sem néztem, hogy melyik felhasználó küldte, azonban egy alkalommal - magam sem tudom miért - megkerestem az adatlapját a napocskaküldőnek. És megtaláltam a naplóját... Nem tudom leírni azt az érzést, ami elkapott az olvasásakor. A szerelmem azt mondja, hogy nem tudja olyan jól kifejezni magát, mint én, de amikor a naplót olvastam, olyan volt, mintha rólam írta volna.. ...
fel
le
Azt hiszem megint kezdenek megbolondítani a hormonjaim...
Más is szédületes flörtölésbe kezd a ciklusának bizonyos szakaszaiban?
Azt mondtad, hogy: na jó... egy kicsit szabad... egy kicsit flörtölhetek...
A másik férfi, akivel rendszeresen "találkozok", azt mondta, hogy szerinte ne flörtöljek, mert nem tesz jót a lelkiismeretemnek... pláne ne randizzak mással rajtad kívül.
Mondd, mennyit fizettél neki, hogy ezt mondja? :)))))
Persze, hogy szívesebben kacérkodnék veled...
Úgy hiányzol... Nem, nem az, hogy itt ülj
velem és írogassunk!
Hanem az összebújás, ahogy az orrod az enyémhez nyomod...
Hú, de csontos volt, azt hittem betöröd az enyémet. :)
Ahogy néztél rám, ahogy szorítottál közben,
mintha sosem akarnál elengedni.
Ahogy az arcod a hajamba fúrtad,
én meg a tiédbe, a nyakad illata, a "teillatod", minden...
Bárcsak itt lennél és újra lesimogatnád rólam a ...
a lila, kis csipkét... és... és... és...
Én megpróbáltalak helyettesíteni... ...
fel
le
Régi, jól bevált módszeremhez visszatérek. Előveszem a gondolataimban jó mélyen elrejtett kérdéseket. Felteszem ismét magamnak:
- Mit is akarok kezdeni az életemmel?
Érdemes cél. Visszatalálás a valóságba. Megvalósítása önmagamnak.
"A sikeres élet nem a véletlen, a végzet vagy a jószerencse műve, hanem egy értelmes cél követésén alapuló sikeres napok eredménye."
- Készítek egy tervet. Első lépésben megfogalmazom mit is szeretnék egyáltalán.
- Tudatosan készülök erre, nem táncolhatok vissza, ha már egyszer belevágok.
- Le kell zárnom magamban azt, ami már nincs. Elvesztettem, meghalt, nincs jelen az életemben, már csak emlék.
- Csak magamra számíthatok, a többi csak eszköz, ezért nem is keresek tovább. Ez nem feladás.
- Bonyolult önmagam nem kényszerítem senki másra, az gyengeség lenne, az pedig nem én vagyok.
- Minden, amit tettem azért történt, mert így akartam. Amit nem, az így alakult.
"Míg az ember el nem kötelezi magát, ott a visszakozás ...
fel
le