- Írásaim
- Naplóm
- Kedvenceim
- Üzeneteim
- Csevegő
- Klubok
Napló bejegyzések
A horizontot még belepte az álom.
A rongyos felhők közül- melyek földig értek- mint pironkodó bakfis arca, mosolygott fel a napkelte.
A magányos nyárfa körül- mely ágait kihívóan döfte az ég felé- rózsaszín ködfátyol libbent, szivárványszárnyú tündérek köszöntötték táncukkal a kezdetet.
Szarka csörrent, megijesztve hangjával a mogyoróbokrot, ki fázósan összehúzva magát, ledobta utolsó aranybarna levelét.
A diófa vörhenyes, tépett lombjára, az első napsugár, harmatból kristálycseppeket ejtett.
Csak álltam, néztem a hajnali tájat.
Pár perc s már az arcomba nevetett a Nap.
Igaz még csak szelíden a földbe kapaszkodva, de az új nap ígéretével.
fel
le
2014. január 28.-i jegyzet:
Több, mint egyhete nem tudok aludni rendesen, mindössze 5-6 órákat alszom.
Ma itt volt a Krisztián. Mindig barkácsol, de mindent csak összecsap és néha életveszélyes, ahogy dolgozik. Volt, hogy olyan flexet használt, aminek instabil volt a feje és nem zavarta, hogy ha véletlen' lerepül, akkor lenyakaz valakit. Párszor megcsípte már az áram is. Volt, hogy szerelt nálunk, de elrontotta, apám meg nekem magyaráz mindig, hogy milyen gány munkát végez. Akkor minek engedi meg?! Most is beleegyezett. Jött a Krisz, hogy kifúrja a falat és átvezeti a zsinórokat. Egy darabig nem volt gond, aztán belefúrt egy vezetékbe. Fúrkált, majd közölte, hogy nem jó helyre fúrt, fúr mégegy lyukat. Az túl kicsi lett, kellett másik fúrószár. Mondom már ementáli lesz a lakásból. Tartottam a vezetéket, már a karom letört a magastartástól, mert sokáig tökölt, de muszáj volt fogni, apám meg a törmeléket söpörte. Aztán rágyújtottak mind a ketten, de a szobaajtóm le volt véve, hogy ...
fel
le
Valahogy semmisem úgy működik, ahogy kellene.
Mi beoltattuk megunkat, mert pici dédunokám fontos nekünk.
Azt szoktam mondani én vasból vagyok, viccnek szántam, velem ne is kezdjen a vírus. Tavaly menyem megbetegedett, kemény időszak volt mindannyiunknak, de hála' azon is túl jutottunk. Majd oltott-oltatlan családtagok és ismerősök is megbetegedtek, minket ismét elkerült.
De, vajon miért kell egyre jobban kiélezni a helyzetet az emberek között, azáltal, hogy mindenki keményen beszól a másiknak, mindegy milyen témában!
Egyszerű a képlet, idegesek az emberek sok minden miatt és a stresszt ott és úgy vezetik le, ahogy éppen tudják.
Én bármennyire szeretnék beszólni, mindig visszafogom magam, mert amúgy sem vagyok hozzászólós fajta.
Legyen ma is szép napunk.
Ja, ha valaki nem érzi jól magát miért nem tud orvos elé jutni?
Esetleg, ha COVID-os, kijelölt helyre, időpontra kell elmenni, akár más városba. A mozgásképtelenekhez megy a szűrőkocsi, legalábbis ezt hallottam.
fel
le
Jó reggelt, szép szerdát.
Az eső csak esik és esik.
Belebújik a kabátokba a nyirkos november.
Ám az eső arra is jó, hogy kipucolja a levegőből a port, s elmossa a komor gondolatokat.
Egy régi- nekem nagyon kedves- írásom is erről mesél, meg még másról...
Szivárványtánc
A lány állt az esőben.
Arcáról csordogáltak az esőkönnycseppek.
Állt szomorúan, magányosan az emberek között.
Körülötte jöttek-mentek.
Nők, férfiak, gyermekek, kik felszálltak egy buszra vagy éppen megérkeztek.
Az eső miatt bosszús emberek, meg sem látták a lányt, vagy csak átnéztek rajta, mint bármelyik élőlényen, aki egy pillanatot
elrabolhat abból a drága időből, ami közelebb viszi otthonához.
Mert otthon nem esik, van televízió, az asztalon az
újság, a megérdemelt sör, s az asszony majd főzi a vacsorát.
Sokan azért nem látták a lányt, mert épp ők voltak azok az asszonyok, akik rohantak vacsorát főzni.
Kezük tele megpakolt szatyorral, szabad kéz híján, ruhájukba csimpaszkodó gyermekkel.
...
fel
le
Az ugye már megállapítást nyert, hogy kedden a fű is...
Így hát szép keddet.
Az ünnep gyertyái csonkig égtek, ám nem kell hogy kihunyjanak a fények, s hogy egy új gyertya égjen, csak a szikra kell a lánghoz.
Emlékezni, gyertyát gyújtani ünnep nélkül is lehet.
Benned mindig ott lehet az Ünnep.
Mondja egy mondás- Ahol nincs ott ne keress.
Mondom én - van hogy így van, de ettől még nem kell elkeseredned, hanem, lehet ezt másképp értelmezned.
Keresd csak nyugodtan, s ha nem tiédet találod akkor másét.
Keresd meg kié, add neki, s lehet hogy ez utat járva, meglesz ami a tiéd.
fel
le
2014. január 18.-i jegyzetem:
eljött a melóhelyéről, mert a főnöke - aki egyben a barátja is elvileg - mindig megszívatta és most besokallt. Régóta dolgozott a Robinak, aki sokszor kicseszett a bandával, meg alig fizetett, most legutóbb is jól kibabrált apámmal és ekkor mondta azt, hogy viszlát. Sokszor a hócipőm tele volt azzal, hogy vergődnek és apám nekem panaszkodott, hogy milyen hülye a Robi. Most nem tudom hol fog dolgozni. Azt mondta, hogy már nincs munkalehetőség a mai világban és szerinte sehová nem fogják felvenni. Meg kéne pedig mozdulnia, mert különben éhenhalunk. Kiszámoltuk, hogy hogyan jönnénk ki a kajával, meg a rezsivel + bérleti díjjal, ha csak az én pénzeimre, meg az ő nyugdíjára támaszkodnánk. Éppenhogy' léteznénk.
fel
le
Kos(márc.21.-ápr.19.)
Egy jó ideje alakuló barátságod elmélyülhet a héten, és segíthet felül kerekedni nehéz kérdéseken is. Mi az igazán fontos?
Bika(ápr.20.-máj.20.)
Szívesen törődnél az emberek érzéseivel, de egyszer most veled játszana a Sors. Add át magad az élvezetnek, amit kaphatsz és merj élni!
Ikrek(máj.21.-jún.21.)
Az élet mintha szüntelen nehézséget pakolna rád, amiből úgy érzed, hogy nincs szabadulás. Pedig a megoldás kulcsa a zsebedben van. Vedd elő, ha mered!
Rák(júni.22.-júl.22.)
A héten nem csak a szerelem vehet le a lábadról, de a párod őszinte odaadása és rajongása minden korábbi konfliktusotokat felülírhatja.
Oroszlán(júl.23.-aug.22.)
A családodba beleüthet a ménkű, te akkor is élheted a saját kis világod történéseit. A lényeg, hogy a bitcoin számlád növekedjen.
Szűz(aug.23.-szept.22.)
Na, amikor elengedsz valamit, váratlanul megkaphatod. Ócska közhely, de páratlanul pontosan passzolhat a hét eseményeire.
Mérleg(szept. 23.-okt ...
fel
le
2013. december 26.-i jegyzet:
Holnap mehetek haza. Nagyon szarul voltam, de most fokozatokkal jobbnak érzem a helyzetet. A vesefunkcióm jó, a vérképem jó, az ödéma elmúlt, az étvágyam jó, a mellhártyám majdnem helyrejött, a vérnyomásom most jó, stb. Van egy nővér, akivel mindig beszélgetünk, amikor az infúziót rendezi, vagy más egyéb teendője van - ő sakkozott alattam a kacsával. :-D Van, hogy ideül hozzám, vagy másokhoz az ágy mellé és beszélget velünk. Humoros is, bírom az ilyen ápolókat. Tekintettel arra, hogy már nem volt gond az utóbbi napokban, csak javulás volt, a vesém működik és most vérem is van elég - állítólag a szervezetem felzabálja, ezért időnként vért fogok kapni, amikor megint fogyóban lesz a sajátom - azt mondták, hogy menjek csak haza mostmár. Helyes, mert a Karácsonyt úgyis bent töltöttem. Szilveszter után vissza kell jönnöm ellenőrzésre és ha gáz van, bent fognak tartani. Bízom benne, hogy nem lesz egy ideig semmi gáz.
Sokat aludtam, gondolom a szervezetem ...
fel
le
Jó reggelt mindenkinek!
Jó ébredést az ébredőknek.
Dolgozóknak jó munkát, pihenőknek pihenést, betegnek gyógyulást, bánathoz megnyugvást.
Bármi van vagy bárhogy is, a szeretet, egy mosoly egy ölelés, jóízű nevetés mindent jobbá, szebbé, könnyebbé tesz.
Ahol még nem esik, kellemes sétát, ahol lehet nevetős- beszélgetős családi ebédet.
Mikor majd eljön az este, sem kell az emlékezésvirág szirmait hagyni becsukódni.
Ahol gyermek van- akár Skype, akár Viber, vagy az ágy mellett ülve- hagyni Bogyót és Babócát vagy épp az aktuális menő mesét, s nem könyvből, hanem szívből mesélni egy új mesét.
Mesélni a régen éltről, ki a szénégető boksa mellől füstösen tért haza.
A Dédapóról ki hajnalban kelt, szántott- vetett, keze nyomán növény zöldült, élet serkedt.
A Papóról, ki egy világvégi iskolában tudást adott a gyermekeknek.
A Nagyanyóról, kinek kenyerének íze, hét határon át ismert- szeretett lett.
A Tantiról ki hamuba sült pogácsa nélkül világgá ment, s mikor hazajött, a ...
fel
le
Fátylat borított a pára az Avasra, olyan mint egy menyasszony.
Olyan, mint ki épp esküt mondott, s esküjére a harang válaszként kongatott
Mégsem esküvőre kondul a sok harang
Harangok hangja itt, most, emlékezet minden tökéletes igazra, a meghaltakra
Gyertyaláng vibráló fénye ad ma éjjel világszerte világot
A fények mindenütt melegek és tiszták.
Ami változó, az a halálhoz kapcsoló hit- szokás, félelem, elfogadás
Szinte színtelen, szomorú krizantémok, őszirózsák
Temetőben imádkozó emberek csendesen, megállnak sírok előtt rezzenéstelen
A gyermek ki ott van nemhogy kérdezni de pisszenni sem mer
Kegyelet
A földet melyben nyugszik a nem feledett, a lelket, ki talán még nem elfeledett
ki érinti meg...
Rozsda- égetett arany-levendula- fakéreg színű alkonyba kúszik bele az éjsötét
Mielőtt még az ég átveszi kék- fekete színét, Perszephoné megmutatja gránátalma magjának vörösét
A színek már magukba hordozzák a varázséjszaka jöttét...
Samhain
Tér ...
fel
le